Hírek

Finn és magyar hazai!

Egy finn bajnoki mellett egy magyar meccsnek néztünk utána... No és Ninno mester jóvoltából kosár-tippek is érkeztek!

SJK-KUPS 1!

A finn bajnokság néhány hete vette kezdetét: szerintünk az újonc győzelemmel mutatkozik be saját közönsége előtt!
Az SJK tavaly nagy csatában előzte meg a Hakát, így Simo Valakari alakulata jutott fel a legmagasabb osztályba. A szezont felvezető kupameccsek egészen jól sikerültek az arany-feketéknek, a ligakupát megnyerték Pelvasék, úgyhogy önbizalommal teli vágtak neki a pontvadászatnak. A Rops elleni idegenbeli döntetlent egy Inter Turku elleni túravereség követte, ám a szakvezetés bizakodó: mondván, nagy utat tettek meg az elmúlt három esztendőben, és most végre eljött a pillanat, hogy hazai stadionban rendezzenek élvonalbeli bajnokit!
A keret teljes, valamennyi alapember a szakmai stáb rendelkezésére áll.
A KUPS-nál viszont áll a bál. A sárga-feketék két sittel nyitottak: előbb a HJK-nál szenvedtek papírforma vereséget, majd otthon a Jaro gurított egy négyest Iloéknak. És, hogy tetézzük a bajt, a csapatban négy alapember is sérült, míg az eddig két gólig jutó támadó, Ilo pirosat kapott a hétvégén – emiatt kihagyja a mai összecsapást… A klub hivatalos honlapján is gyászos volt a hangulat, a játékosok többsége sokkal jobb rajtban bízott, ám, mint fogalmaztak: az SJK ellen mód nyílik a javításra.
A PUPS tavaly a középmezőnyben végzett, idegenben sem volt nagyon gyenge a társulat. Ma viszont nagyon tartalékosak lesznek a vendégek…
Az SJK elképesztő motivált lesz, a klub első élvonalbeli meccsére készül mindenki. A vendégek kudarcokkal a hátuk mögött érkeznek az SJK-hoz, és szerintünk a rossz szériájuk nem ma szakad meg. Tippünk tehát: 1-es!

Ferencváros-Diósgyőr 1!

Már a döntőbe jutás a tét a hazai Ligakupában: az az érzésünk, hogy a bővebb kerettel rendelkező fővárosiak előnyt szereznek az első ütközetben.
Thomas Doll alakulata egyre jobb formát mutat. Ugyan a játék minősége még hagy kívánnivalót maga után, a pontok azért csak jönnek – tapadnak is a bronzéremre hajtó csoporthoz Bödéék. No és nem mellékesen a Ligakupában is jól vették eddig az akadályokat Ugraiék. A keretre ugyan ráférne az erősítés, mégis az az érzésünk, hogy magyar szinten van olyan hosszú a kispad, hogy bírja a Fradi a kétfrontos küzdelmet. És még valami: Doll mester eddig is komolyan vette a második számú honi kupasorozatot, így minden bizonnyal ma is erős kezdővel vonulnak ki a zöldek a Puskás Ferenc Stadionban.
A Diósgyőr hasonló helyzetben van, mint a Fradi: harcban áll a dobogóért, ráadásul a borsodiak még a Magyar Kupában is ott vannak az elődöntőben Gohérrék (4-2-re kaptak ki a Lokinál). A piros-fehérek a bajnokságban három győzelmet arattak zsinórban, ám mindannyiszor azért a szerencse is Futácsék mellett volt. Kissé mintha akadozna a gépezet, ám amíg az eredmények jönnek (4. helyen állnak Radosék), addig nem kell finnyáskodni. Tomiszlav Szivics az elmúlt hetekben többször is enyhe kritikával illette a jelenlegi keretet, mondván, alaposan be kell igazolniuk a nyáron, ha komolyabb célokért kívánnak harcolni jövőre.
Azt gondoljuk, hogy a Fradi erősebb csapattal áll ki a mai mérkőzésre, és ez döntő tényező lehet az első ütközetben. Meggyőződésünk, hogy a Ferencváros előnyt szerez a miskolci visszavágóra. Tippünk tehát: 1-es!

Maccabi Tel Aviv-Armani Milano

Az Euroliga negyeddönt negyedik mérkőzése következik, a három győztes meccsig tartó párharc állása pedig 2-1 a házigazda Maccabi javára. Már most eldőlhet ki is lesz a CSZKA-Panathinaikos párharc győztesének ellenfele, ehhez azonban nyernie kell az izraeli csapatnak!
Az olaszok erőn felül teljesítettek, hogy idáig jussanak, egyben is vannak, de keretük mégsem annyira mély, mint a Maccabié! A Langford, Jerrells, Hackett trió 36-44 pontokat szállít stabilan, ha valamelyikük megsérül, vagy gyengébb napot fog ki, akkor bizony rögtön akadozóbbá válik a játék! Persze a Maccabinál ott van a gyilkos Hickman, aki ha jó napot fog ki, akkor igazi húzóember. Amiben másabb a Maccabi csapata az az, hogy náluk mindig akad valaki, aki felszívja magát, és előrelép a sorban. Kiszámíthatatlanabb, erőszakosabb, fizikálisan erősebb és gyorsabb a Maccabi. A Milano elcsípett egy győzelmet hazai pályán, de ez leginkább annak volt köszönhető. hogy valami bűn rosszul mentek a távoli dobások a Maccabinak!
22 kísérletből ha csak 5 megy be, és egy gyerekmeccsen vagyunk, akkor ez még elmegy kategória, de Európa legjobb klubcsapatainak a meccsén már ciki kategóriás a dolog. Tyus, Sofo és Blu palánk alatt igazi veszélyforrást jelentenek, míg a Milanonak csak egy olyan erőembere van, aki palánk alatt nagyot tudna alkotni, Lawal személyében.

Mit várhatunk?

A két csapat rövid összehasonlítása már előre vetíti, hogy a Maccabit favorizálom, most ezt a meccset a fanatikus hazai közönsége előtt nem fogják elhibázni. Maccabi Tel Aviv győzelem -5.5-tel 1.94-ért jó döntés lehet erre a meccsre még akkor is, ha az olasz csapat az életéért játszik ma! Minden a hazaiak mellett szól, és ha kicsit odafigyelnek a távoli dobásokra, akkor már a negyedik negyed elején eldöntöttnek nyilváníthatjuk a meccset!

Panathinaikos-CSZKA Moszkva

Gyilkos a Pana védekezése, ha ma is tudják hozni azt, amiben igazán jók, akkor feljönnek 2-2 re. Ez a csapat támadni nem tud, kreatív játékra képtelen, de erőszakos védekezésük tanítani való. Ne hagyjuk ki a rendes játékidő X-et 13.5-szörös pénzért, szorosnak ígérkezik a vége! -137.5 pont a meccsre igazán pofás ajánlat, ebben látom a legnagyobb sanszot 1.9-ért.

Olympiakos-Real Madrid

Fociban szokták mondani, hogy ez X-es meccs, na hát persze, hogy toljuk meg 14-szeres kifizetésért! Az Oly lelkesen tolta a triplákat az utolsó negyedben, és majdnem ráfázott, pocsékul mentek a távolik, és inkább ebben reménykedtek, mint a betörések provokálásában. 2 ponttal nyert az Oly, de csak azért, mert az istenek rájuk mosolyogtak. A tét most könnyen rányomhatja a bélyegét a meccsre, ha nem nyúlik hosszabbításba a dolog, el kell érjék a 151 pontot, és meg kell álljanak 160-nál! Ez 3.4-szeres pénzt ér!

Olvasói sztorik