Hírek

Eseménydús nagypéntek…

Ma megint lesz itt miden: foci Galliából, kosár Oroszországból és Milánóból...

Nancy-Dijon 1!

Megtörik-e az átok, és a Nancy végre meccset nyer odahaza? Jó eséllyel igennel válaszolhatunk, hiszen a vendégek szinte a komplett védelmüket nélkülözik majd a találkozón…
A hajrájához közeledik a pontvadászat a gall második ligában is, és hat fordulóval a vége előtt bizony még legalább 6-7 együttes hajt a dobogóra, amely ugye feljutást ért. A mai főszereplőink közül az egyik ebbe a kategóriába tartozik: a Nancy a tavalyi búcsút követően a feljutást tűzte ki célul, és, ha jól hajráznak Pablo Correa fiai, úgy teljesíthetik is a küldetést. Jelenleg 50 egység áll a gárda neve mellett, épp annyi, mint a 3. Caen-nek és a 6. Angers-nek – azaz nem kicsit sűrű az élmezőny. A Metz és a Lens némiképp meglógott, e kát társulat jó eséllyel osztályt vált a szezon végén.
A Nancynak viszont folytatnia kellene jó sorozatát: két nyertes meccsből érkezik a találkozóra. Ám hazai környezetben mintha meg lennének átkozva a piros-fehérek: a Stade Marcel Picot-ban február 2-a óta nem tudtak nyerni… Pedig kellenének az otthoni egységek, a korábbi mérleg mára 7-5-3-asra romlott… Jó hír viszont, hogy a keret szinte teljes lesz, Jeff Louisék erős csapattal állhatnak ki a dijoniak ellen.
A vendégek lemondhatnak a feljutásról, 44 pontjuk van, és nagyon nagyot kellene hajrázniuk, hogy beelőzzék az előttük álló 5 csapatot. Most a 8. pozícióban állomásoznak Tavaresék, idegenben 1-9-6-os mérleggel. Összességében is hajlamosak a pontosztozkodásra (14), ebben a kategóriában listavezetők. A formájuk gyenge, legutóbbi 8 bajnokijuk közül egyet sem nyertek meg, négy iksz mellett négyszer zakóztak. Legutóbb döntetlenre végeztek a listavezető ellen odahaza (2-2), és a vezetőedző, Oliver Dall’Oglio elégedetten nyilatkozott, mondván végre csapatként működött együttese.
Viszont érzékeny veszteségeket könyvelhettek el a dijoniak. Két védőjük néhány hete dőlt ki a sorból, hétfőn pedig még kettő kiesett a számításból. Egyikük pirosat kapott, egy másik pedig a találkozó elején megsérült, és le kellett cserélni. Még egy középpályás szerepel a maródiak listáján – lesz min agyalnia a szakvezetésnek…
A hazaiak nem hibázhatnak, muszáj nyerniük, a vendégeknél pedig sok lesz a hiányzó. Mi bizalmat szavazunk a Nancynak – a pontok otthon maradnak!

CSZKA Moszkva-Panathinaikos

Két napja találkoztak, és váratlanul nehezen húzta be a hazai csapat, hosszabbításba torkolt az első meccs, mégpedig úgy, hogy a Pana végig ragadt az oroszokra!

Mindezek ellenére a buki most is sokkal jobbnak látja a Milos Teodosic nélkül felálló moszkvai csapatot, sőt, ugyanúgy, mint az első meccsen, most is kevés pontot várnak! A szorzók szinte semmit nem változtak, sőt, a határértékek sem, rendesen olybá tűnik, mintha fölösleges is lenne pályára lépniük a görögöknek!

Weems, Hryapa és Hines trió 53 pontot szorgoskodott össze, de aki igazán hiányzott, az a karmester, aki osztja a jó passzokat, összefogja a csapatot, betör, leoszt és tolja a triplákat! Milos Teodosicra ma sem számíthatnak az oroszok!

A litvánok pont olyan jóban vannak az oroszokkal, mint az észak-írek az angolokkal, Jonas Maciulis, a testvéri szeretet jegyében kőkeményen odapakolta magát, és 14 dobott pontjával Ő lett a Pana legjobbja. Mindig akad egy elvetemült zöld-fehér “görög”, aki extra motivációval harcol a csapatért!

A csalódást egyértelműen az oroszok okozták! Játékuk nélkülözött mindenféle kreativitást, a Panathinaikos pedig a maga harcos módján ment előre, és közben ott rontotta a CSZKA játékát, ahol csak tudta!

Mi újat hozott Alvertis?

Ezen a meccsen gördülékenyebb volt a Pana, gyorsabb labdajáratás és több labda nélküli mozgás jellemezte játékukat. Mavrokefalidis csak 4 pontig jutott, de 13 játékperce alatt ugyanolyan alázatosan csinált helyet a lendületből érkezőknek, mint Lasme! A gyorsabb támadójáték ellenére “csak” 13 eladott labdát produkáltak a görögök – pár hónapja még sikeresen tartották magukat 20 körül vagy fölött -, és szereztek 10 labdát, ami viszont nagyon örvendetes! Jött ez a Wright gyerek, és egyre jobban beilleszkedik! Alvertis jól tette, hogy egy ilyen fürge és labdabiztos emberrel tudja pihentetni Diamantidist, és már kiderült az is, hogy ha mindketten pályán vannak, akkor is jól működik a rendszer!

Mit várhatunk?

Ha van olyan vereség, amelyből erőt lehet meríteni, na akkor az első meccs az volt! A Pana pontosan annyira esélytelen most is, mint szerdán! Hogy vérszemet kaptak-e attól, hogy látták Teodosic hiányával eltűnt a szellemesség és a precizitás? Hát persze! Most sem fogják feladni, és bár még így is jól védekeznek, de rá vannak kényszerítve a támadásokra is! Ez a Panathinaikos ebben a felfokozott lelkiállapotban képes lesz 70-75 pontra, az oroszok pedig menni fognak, mert ők vannak otthon, és hát amúgy is pontgazdag meccseket hoznak általában. +142.5 pont jó választás lehet erre a meccsre 1.9-szeres pénzt fizet! Másodlagos opcióként támogassuk meg a Panathinaikost +9.5-tel, ez csak 1.58-szoros pénz, de egy kis kombiban elég pofás szorzónövelő lehet!

Armani Milano-Maccabi Tel Aviv

Lelkes rohanás volt, és most is lelkes rohanás lesz! Ez a két csapat egyszerűen nem tud lapos meccseket lehozni, a fuss és dobj a mottójuk és az életfilozófiájuk. Minden igényt kielégítő, látványos meccset hoztak le, ami csak öregbítette az európai kosárlabda hírnevét.
Most is viszonylag sok pontot várok, +153,5 pont 1,58-ért, de csak azért, mert a védekezésre egy hangyányival többet is figyelhetnének. A Maccabi győzelmét meg lehet támogatni szintén +7.5-tel, ez 1.5-szörös pénzt fizet! Sérült nincs egyik csapatnál sem, és az izraeli csapatnak szép számmal akadnak szurkolói, ha pedig ott vannak, akkor dobolnak és ordítanak is egy kicsit! Csak onnan látni, hogy ki van hazai pályán, hogy kevesebb a sárga mezes szurkoló, szóval ez a hazai pálya dolog kicsit faramuci!

Olvasói sztorik