Hírek

Két foci, egy kosár!

Magyar és angol foci mellett - Ninno jóvoltából - kosarazunk is egyet: a Real-Oly meccs került célkeresztbe...

Debrecen-Diósgyőr 1!

A hétvégi pofon után a Loki saját közönsége előtt javíthat: szerintünk a hajdúságiak előnnyel utazhatnak a visszavágóra!
A döntőbe jutás a tét a Magyar Kupában: a keleti páros mellett két fővárosi brigád küzd a fináléért (MTK, Újpest). A Debrecen ötpontos előnnyel vezeti a bajnokságot, fórja lehetne nagyobb is, ha nem kaptak volna ki Szakályék 5-2-re az MTK-tól szombaton, illetve ha két hete elverik odahaza a több mint egy félidőt emberhátrányban futballozó rivális Győrt. Nem így történt, így még maradtak izgalmak a hajrára.
Bódiék az előző két körben másodosztályú alakulatokat búcsúztattak: előbb a Dunaújvárost, majd a Nyíregyházát ejtették ki a sorozatból. Kondás Elemér erős csapatot küld pályára, a keretben az alapemberek egészségesek, eltiltott pedig nem nehezíti a szakvezetés dolgát.
A DVTK a dobogóért küzd, ám mostanában a formája, vagy is pontosabban a játéka nem igazán meggyőző. Bár két nyertes meccsen vannak túl Kádárék (Kispest idegenben, Kaposvár otthon), egyik ütközetben sem nyújtottak jó produkciót. Persze, mondhatjuk, hogy az az igazán jó csapat, amely gyengébb teljesítménnyel is képes győzni – ám mi most még sem ezt érezzük. Valami hiányzik a borsodiak játékából, erre enged következtetni Szivics mester nyilatkozata is, aki hat futballista leigazolását szorgalmazza mielőbb…
A sorozatban a Vidi és a Pápa esett Futácsék áldozatául, különösen az előbbi számított nagy fegyverténynek (bár decemberben is már lejtmenetben volt a fehérvári együttes…).
Mindkét gárda háromfrontos küzdelmet vív, ugyanis tagjai a Ligakupa elődöntőjének is.
Azt gondoljuk, hogy a Debrecen előnyt szerez a visszavágóra. Hazai pályán az idén még veretlen a Loki, és bár a diósgyőriek sem nyomják rosszul idegenben, két vereségük közül az egyiket épp a Nagyerdőben szenvedték el a szezon elején. Mi a hajdúságiaknak szavazunk bizalmat, 1-es lesz a találkozó!

Grimsby-Halifax Mindkét csapat betalál: IGEN!

Rangadót rendeznek az angol ötödik vonalban: nagy csatát és gólváltást várunk a kilencven perctől!
A Grimsby tavaly is élcsapat volt, az osztályozón bukta el a feljutást. Az idén is jól szerepelnek Jenningsék, a 3., play offot érő pozícióból várják a folytatást, miután 42 fellépésen 73 pontot szereztek. Odahaza 10-7-4-es a mérlegük, ehhez 39-25-ös gólarány párosul. A gárda áprilisban kétszer is botlott, (egy iksz, egy vereség), ám a hétvégén már javítottak Cook-ék: 2-1-re verték a Chestert. Hurst mester elégedett is volt a látottakkal, és reményét fejezte ki azért, hogy a csapat meg tudja tartani a rájátszást érő pozícióját. Ehhez viszont kellene a pontok, hiszen a 6. Baintree-vel szemben is mindössze 6 egység Grimsby előnye. Egy eltiltott bekk visszatér, egy csatár viszont nem szerepelt a hétvégén sérülés miatt – visszatérése kérdéses.
A Halifax tavaly még a 6. vonalban küzdött, osztályozón vívta ki a feljutást, és bizony nagyszerűen szerepel. Jelenleg az 5., ugyancsak play off résztvevő 70 egységgel, 80-54-es gólaránnyal. Nála többször csak a listavezető Luton volt eredményes. Vendégségben 5-5-11 a mérlege, túragólaránya pedig 28-37. Gregoryék szédületes passzban utaznak a riválishoz: február közepe óta nem kaptak ki, március eleje óta pedig gólt sem kaptak! 574 minutum hálózörgés nélkül, azért nem semmi! A keretben friss sérült nincs, a Halifax bizakodva utazik a rangadóra.
A két élcsapat összecsapásától jó kis csörtét és támadófutballt várunk! Azt gondoljuk, hogy mindkét fél odateszi magát rendesen, és a csatárok pedig legalább egyszer-egyszer betalálnak majd. Mi a gólváltásra megyünk rá!

Real Madrid-Olympiakos

Eljutottunk a negyeddöntőkig, ahol a Real Madrid csoport másodikként összekerült az Euroliga címvédőjével.

Pályaelőnnyel indulnak a Madridiak, és talán jobb lett volna, ha csoportelsőként futnak bele a három győzelemig tartó párharcba, de a litvánok alaposan megtréfálták a Realt, így az Olympiakos jutott nekik! Carrol sérült a Realnal, Printezis pedig a görög oldalon.

Az előző szezonban épp ez a két csapat vívta a döntőt Londonban, és ennek örülhettek is, hiszen a kutya sem ismerte fel őket, és nyugodtan sétálhattak minden felé. Azok a britek nem igazán tudják mi fán terem a jó kosárlabda. Akkor egy nagyon jól kezdő Realt – a királyiak még 19 ponttal is vezettek – igen csúnyán megvert az OLY, és 100-88-ra ki lehet mondani, hogy leiskolázta a favorit spanyolokat!

A görög csapat Spanoulis függő! A PANA ellen 0.8 másodperccel a vége előtt süllyesztette el a győztes hárompontost, és amikor kellett, akkor igazi vezére volt a piros fehéreknek. Ha ő jó napot fog ki, akkor szinte tarthatatlan, betör, provokál, kényes szituban szemrebbenés nélkül dob – rászolgált a nevére: “Kill Bill”!

A Real Madrid már a kiírás előtt csúcsfavorit volt, és a jelenlegi szorzó is azt mutatja, hogy ezen a meccsen is Real győzelmet várnak a bukik: 1.16 és 5.5 az OLY-ra. Ott is van ám egy Rudy Fernandez, de a nagy különbség az, hogy a Realnál, ha netán Rudynak nem megy, simán van még akár 3 játékos is, akik át tudják tolni a szekeret a kátyún. A Real nagy erőssége a gyors, lendületes támadásvezetés, a nagyon erős kispad, és hogy ugyanolyan eredményesek palánk alatt mint mezőnyből vagy hármasról. Jócskán megosztják a figyelmet és nagyon nehéz eredményesen védekezni ellenük.

Mit várhatunk?

Az Olympiakos egy nagyon harcos kis csapat, “a soha nem adom fel akkor sem” mentalitást talán kiskorukban verték beléjük, vagy spártai őseiktől örökölték! Mivel már megcsinálták a csodát mintegy egy éve, most sem fognak kétségbe esni, ha a Real elhúz 15-20 ponttal. Szépen terminátorosan menni fognak előre, és meg fogják tenni, amit a nemzetközi porondon kivívott hírnevük megkövetel! A Real győzelme és a Real hendis sikere sem hordoz magában értéket. Annak ellenére, hogy mindkét csapat sok pontot képes termelni, mégis arra számít inkább az ember, hogy óvatosabb lesz ez az első meccs! 85 pontot átlagol a Real, az OLY pedig 75-öt, ebből simán kisülne egy +157.5-ös nagy egymásnak esés! Na, de ez most nem valószínű, hogy bekövetkezik. Óvatos, tapogatós játék, kiismerni egymás gyengéit, és a kulcsembereket kikapcsolni – kioltják egymást, ez a legvalószínűbb!
A főtipp -157.5 pont 1.9-ért. A BWIN opciói között szerepel a második félidőben lesz több pont 1.75 ért! Ezt is érdemes lesz megtámadni, hiszen a lövészek addigra belemelegednek a hármasokba, és egyre több lesz a fault, ahogy fáradnak a játékosok, az óra pedig áll a büntetődobások alatt.

Olvasói sztorik