Hírek

Zebrák egymás ellen!

Ma a Friuli és a Madejski Stadium-ba látogatunk el...

Udinese-Juventus 2!

A zebrák randevúján a vendégek győzhetnek: a hazaiaknál sok a hiányzó, és az idén egyébként sem brillíroznak az északiak…
Az Udinese nagy tervekkel vágott neki a pontvadászatnak, ám gyorsan kiderült, a 2013/2014-es kiírás nem a csíkosaké. Francesco Guidolin alakulata meggyengült a nyáron, a hiányzókat pedig nem sikerült megfelelő helyettesekkel pótolni. A gárda jelenleg a középmezőnyben tanyázik, a 14. pozíciót foglalja el 38 ponttal. Nem lesz kiesési gondja a gárdának, de az előrelépésre sincs komolyabb sansza. A Friuliban 8-2-5-ös a mérlege, gólaránya halovány, 18-15. A formája szeszélyes, a március második fele egészen jóra sikeredett, ám a múlt héten Firenzében már kapituláltak Bastáék.
És akkor a keretről: a gazetta.it szerint az eltiltott Badu mellett Lazzari tuti, hogy nem lehet ott a meccsen. Kérdéses Di Natale, Pinzi, Maicosuel, Domizzi és Allen szereplése. A tréner 3-5-1-1-es taktikát választott a mérkőzésre, Di Natale mögött Fernandes lenne az árnyékék.
A Roma szombati sikerével öt pontra csökkent a Juve előnye, Pirlóék 84 egységig jutottak, 11-3-2-es, erőteljes vendégsort összehozva (Nápolyban és Firenzében kaptak ki a torinóiak). Llorentéék az EL-ben is remekelnek, bejutottak az elődöntőbe, ahol majd a Benficával játszanak párosmeccset. A bajnokságban a nápolyi kisiklást a Livorno könnyen legyőzésével feledtették a múlt hétfőn (2-0). Conte mester Barzaglira és Pepére nem számíthat, tehát majdnem teljes kerettel vághat neki az udinei kirándulásnak.
A Juvének nem vészes a sorsolása, május 9-éig azonban el kellene döntenie a bajnoki címet, ekkor ugyanis a farkasokhoz hivatalosak a zebrák. Ha ma nyernek, helyre áll a 8 pontos különbség, amely egészen biztos, hogy elegendő lesz a címvédéshez. Az Udinese az idén csalódást okozott teljesítményével, nem gondoljuk, hogy támadnának fel, ráadásul lehetséges, hogy több hiányzó is lesz a keretben. Nálunk 2 e történet…

Reading-Leicester Mindkét fél betalál: IGEN!

A hazaiaknak még van esélyük a rájátszásra, a vendégek már feljutottak az élvonalba. A támadósorokban bízunk ma este…
Igencsak motivált Readinget várunk ma este: ha nyernek a kék-fehérek, úgy akár az 5. helyre is előléphetnek. Nigel Adkins legénysége a Madejski Stadium-ban 7-8-5-ös, kissé visszafogott statisztikát tud felmutatni, viszont csak négyszer maradt gólképtelen (33-22). Le Fondre, Pogrebnyak és Robson-Kanu egyaránt bevethető, tehát a csatársor erős lesz. A Reading formája ingadozó, a múlt héten például kikaptak Bournemouth-ban.
A Leicester megnyerte a bajnokságot, biztosan tagja már a Premier League-nek. A rókák kiemelkedő produkciót nyújtottak, 41 fellépésen 89 egységet szereztek. Idegenben 12-4-4-es, erős sort hoztak össze. Nigel Pearson menedzser jó csapatot pakolt össze, amely látványos támadófocival rukkolt elő az esetek többségében. 77 találatot jegyeztek Nugenték, vendégségben is 33-at hintettek. A múlt héten otthon botlottak (Brighton 1-4), de abban a meccsben még biztosan benne volt az ünneplés utóhatása…
A motivációs tényezők miatt a hazaiakban bízunk, az 1x benne van a pakliban. Viszont a gólváltás tán jobb választásnak tűnik: az elmúlt években általában jött ez az opció ebben a felállásban. Mi is ezt favorizáljuk főtippként, az 1x-et pedig egy másik szelvényen toljuk meg!

Olvasói sztorik