Hírek

Pályán a rókák és a farkasok!

Ma megint a ködös Albionba látogatunk el...

Stevenage-Wolverhampton Wanderers 2!

A feljutásra hajtó farkasok jó passzban vannak, ráadásul két alapemberük is visszatérhet minden bizonnyal ma este. A sereghajtónak nem reménytelen a helyzete, ugyanakkor nem gondoljuk, hogy ma kezdenék meg a pontok gyűjtögetését…
A Stevenage nincs könnyű helyzetben: 39 játéknapot követően 38 egységgel az utolsó – viszont olyan szoros a tabella alsó harmada, hogy egy győzelemmel akár öt helyet is előzhetnek Zokóék. Otthon 6-4-9-es mérleget produkáltak a fiúk, viszont borzalma szériát futnak: öt bajnokit toltak le nyeretlenül…
Graham Westley, a Stevenage menedzsere kissé elkeseredetten nyilatkozott a Port Vale elleni hétvégi ikszet követően. Mint fogalmazott: játékosainak nagyon oda kell magukat tenni a hátralévő időszakban ahhoz, hogy jövőre is a harmadik ligában maradjon a társulat. A küldetést nem lehetetlen teljesíteni, ugyanis a gárdára mér várnak kiesési rangadók, és ha azokon nyernek Akinsék, úgy a vonal fölött végezhetnek.
A farkasok az élről várják a folytatást, és jó eséllyel vissza is jutnak a Championshipbe. 39 ütközetben 86 egységet szereztek Dickoék. Az üldözők még nyilván nem mondtak le az előzésről, ám a 3. Leytonnal szemben 10 pont és egy meccs előnyük van a narancssárgáknak. Kenny Jackett menedzser legénysége jó passzban várja a mai kirándulást, három győztes találkozóból érkeznek a Broadhall Way-re. 12-4-3-as vendégmérlege is önmagáért beszél. És ami jó hír: a menedzser szerint a két alapembere is felépülhet a mai csatára, azaz Bakary Sako a támadósorban, Matt Doherty pedig a védelemben kaphat szerepet. Sako szédületes formában futballozott március elejéig, már 11 találatnál jár a támadó.
November elején a Wolves simán, 2-0-ra verte a Stevenage együttesét. És ma is bizalmat szavazunk a farkasoknak. Azt gondoljuk, hogy az erősebb, bajnoki címre törő vendéggárda elhozza mindhárom egységet. Tippünk tehát: 2-es!

Wigan-Leicester Mindkét fél betalál: IGEN!

A rangadón gólváltással kalkulálunk!
Nagy esélyt szalasztott el Uwe Rösler együttese a hétvégén: a ráadásban lőhetett 1-1-es állásnál 11-est Jordi Gomez, ám Bogdán Ádám hárított, így a kék-fehér csíkosak csak egy egységet kasszíroztak. Jelenleg a play offot érő 5. pozícióban állomásoznak McArthur-ék, az első két hely megszerzésére csekély az esélyük, ám muszáj hátrafelé tekintgetniük, ugyanis a Brighton-Ipswinc-Nottingham trió sem tett le még arról, hogy odaférkőzzön a rájátszást érő helyezések valamelyikére.
A tavaly még élvonalbeli alakulat 10-6-2-es hazai sorával az egyik legerősebb, csak a Brighton és a Derby tudott nyerni a DW Stadium-ban, de annak már negyed éve. Az otthoni veretlenség immár 9 meccses, és összességében is jó formát mutatnak: 10 bajnokiból csak egyet buktak el Powellék. A brigádnak a saját kezében van a sorsa, ugyanis négy hazai bajnokit játszanak zsinórban – és nem mellékesen állnak még az FA-kupában is, ahol majd az Arsenalt fogadják.
Uwe Rösler a Bolton elleni 90 perc lefújása után kissé csalódott volt, és nem elsősorban az eredmény miatt, hiszen a Wigan csak a hajrában tudott egyenlíteni. A menedzser a játék minőségével nem volt elégedett, mint mondta, már a mérkőzés elejétől sok hiba csúszott Beausejour-ék játékába. A labdabirtoklással nem is volt probléma (61-39 százalék volt a vendégek számára), viszont a kapura lövésekben alul maradtak Perch-ék.
A Leicester csak nem akar hibázni, nem szeretné a véletlenre bízni a dolgot, magabiztosan menetel az élvonal felé. Vezeti a bajnokságot Nigel Pearson alakulata, 85 egységnél járnak – a 3., már nem egyenes ágon feljutást érő pozícióban álló QPR-ral szemben 15 pont az előnye.
A rókák tudatos csapatépítésbe kezdtek évekkel ezelőtt, és ennek most lesz meg a gyümölcs. Tavaly az osztályozót elbukták Nugenték – az idén nem akarnak hibázni. A társaság idegenben is hatékony (12-3-4, 31-18), 19 bajnoki óta veretlen! Legutóbb december elején talált legyőzőre, azóta 5 iksz és 14 siker zsinórban! Azért ez briliáns sorozat, különösen igaz e kitétel, hiszen az angol második vonalban igazán gyilkos a küzdelem.
A legutóbbi játéknapon a Burnley vendégeként 2-0-ra nyert a Leicester, viszont sérülés miatt a gárda második számú gólfelelőse, Jamie Vardy megsérült.
Az ősszel otthon 2-0-ra nyertek a rókák, akik eddig csak a Doncaster pályáján maradtak gólképtelenek a túrákon.
Azt gondoljuk, hogy a Wigan igazi rangadót vív majd a listavezetővel, amelynek a végén mindkét háló megzörren majd. Azt pedig csak mellékesen tesszük hozzá, hogy valamiért pontot, pontokat várunk a házigazdától…

Olvasói sztorik