Hírek

Olasz hazai, magyar vendég

Ma rövidek leszünk: a kékek - bármilyen formában - nyernek!

Lazio-Atalanta 1!

A rómaiak elkapták a fonalat, a bergamóiak pedig nem szívesen túráznak, ráadásul nem nyerni járnak az Olimpicóba… Ebből hazai lesz!
A 27. fordulónak futnak neki a csapatok a Serie A-ban, és ezúttal két középcsapat ütközetét választottuk. A halványkékek hektikus szezont futnak, túlestek már egy edzőváltáson, a bajnokságban középszerűek, az EL-ből pedig már kiestek. Komolyabb céljaik nem lehetnek az idén, bár egy jó hajrával megint elcsíphetnek egy Európát érő pozíciót. Edoardo Reja érkezése jót tett a fővárosiaknak, és ugyan megszakadt már a veretlenségi sorozat, de összességében kiegyensúlyozottabban teljesítenek Kloséék. A 8. helyen tanyáznak 38 ponttal, hazai mérlegük kimondottan erősnek mondható: 7-3-2, csak a Genoa és a Napoli tudott nyerni nála. A 2014-es esztendőben csak egy bajnokit buktak el (Catania), és két nyertes ütközetből érkeznek a mai találkozóra. A mőlt héten rangadón diadalmaskodtak Firenzében. A keret nem teljes, a védelemből Dias, a középpályáról Ederson és Ladesma, elölről pedig Helder Postiga bajlódik sérüléssel. Konko és Biava viszont jó eséllyel ott lehet a hátvédsorban.
A bergamóiak 31 egységgel a 13. pozíciót foglalják el. Idegenben elképesztően gyengén tolják a kék-feketék: 1-2-10 (8-22) a vonatkozó mutatójuk, A Chievonál taroltak, Genoában és Udinében jártak pontosan. Stefano Colantuono együttese viszont hazai környezetben szorgalmasan gyűjtögeti a pontokat (8-2-3), így egyelőre tisztes távolságból figyeli a kiesés ellen folytatott küzdelmet – a vonal alatti Livornónál 10 ponttal gyűjtött többet. A kék-feketék formája szeszélyes, csúnyán kikaptak otthon a Parmától, aztán pontot hoztak a Friuliból, a múlt héten pedig elverték a Chievót. A sérültek közül többen is felépültek, eltiltott nincs a keretben, így most már csak Bellini (védő) és Cazzola (középpályás) nem bevethető. Elől Denis ott lesz a csatársorban – a támadó formája nagyban befolyásolja a csapat eredményességét.
Az egymás elleni mérlegük nyomasztó Lazio-fölényt mutat, a bergamóiak 2009 óta nem nyertek ebben a felállásban, és pontot is csak elvétve szereztek Rómában. Ma sem várunk csodát, szerintünk a Lazio folytatja jó szériáját, és behúzza a három egységet. Tippünk: 1-es!

Paks-Videoton 2!

A tolnai együttes egyre mélyebbre süllyed, és kötve hisszük, hogy épp a Videoton ellen támadna fel Csertői Aurél együttese…
Valami nincs rendben az ASE-nél: hiába a viszonylag masszív keret, a stabil anyagi háttér, a zöld-fehérek idei teljesítménye messze elmarad a várttól. Égerék 18 mérkőzésen 17 pontig jutottak, már csak két együttes állt mögöttük a játéknap előtt. Otthon sem brillíroznak Simonék (3-3-3), akik szeptember közepe óta képtelenek bajnokit nyerni! 11 forduló alatt 4 remi jött össze, tavasszal vereség a Puskásnál és búcsú a Ligakupától. A télen Horváth Ferenc helyére érkező Csertői Aurél sem tudott csodát tenni, elnézve Lázokék múlt heti produkcióját, mit mondjunk, az előrelépés némiképp megkérdőjelezhető… Bori Gábor pirosat kapott Fehérváron, így ő nem lehet ott jobb-bekkben.
De ne csak a paksiakat ekézzük. A bajnokesélyesnek kikiáltott Videoton sem kápráztatta el a nézőket Pécsett. 1-1 lett a vége, és bizony Gomes mester alakulata nem is érdemelt többet egy pontnál. Jelenleg a 2. a Fehérvár 34 egységgel, idegenben 2-4-2-es (10-9) szerény mérleggel. A piros-kékek az őszt remekül kezdték, látványosan futballoztak, de a szezon hajrájára rendesen beleszürkültek a mezőnybe. A legutóbbi hét bajnoki közül csak egyet nyertek meg Kovácsék (Mezőkövesd, otthon 1-0), és bizony a játékuk is borzalmas zömében. Viszont a vezetőedző legalább optimista, a portugál szakember szerint övék lesz az aranyérem tavasszal. Meglátjuk…
A két, pocsék formában lévő együttes ütközetétől a Videoton sikerét várjuk. Egyszerűen azért ennél tényleg több van a fehérváriakban, a Paksban nem bízunk. Ha nem kapják össze magukat Fioláék, a végén még meleg lehet a pite. Ma legalább is jó eséllyel megint megégnek…

Olvasói sztorik