Diósgyőr-Debrecen Mindkét fél betalál: IGEN!
A keleti rangadót nehezen tudjuk elképzelni gólváltás nélkül…
A 4. fogadja az elsőt, tehát klasszikus rangadót rendeznek ma Borsodban. Ráadásul a vendég épp a szomszédvármegye elitalakulata lesz – minden adva van egy igazán jó kis csörtéhez.
Szivics mester együttese a 4. helyen fordult 28 ponttal, otthon 3-3-2-es, átlagos mérleggel. A leállás alatt volt némi változás a keretben, Íme: Érkezők: Egerszegi Tamás (Újpest FC, az ősszel kölcsönben Gyirmóton szerepelt), Miroszlav Grumics (szerb, Pécsi MFC), Lazar Marjanovics (szerb, Radnicski 1923 Kragujevac – Szerbia). A nyáron érkezik: Antal Botond (szabadon igazolható – tavasszal a Kaposvári Rákócziban szerepel). Távozott/távozhat: Michal Hanek (szlovák, MSK Fomat Martin – Szlovákia), Menyhért Ádám (Mezőkövesd), Takács Péter (Mezőkövesd), Thiago Bonfim dos Santos (brazil, Tököl VSK – kölcsönből vissza), Tisza Tibor (Debreceni VSC). Az ősz végét rendesen elrontották Nikháziék, október vége óta képtelenek voltak nyerni, pedig hat bajnokin is szerepeltek. Mellettük szól, hogy hazai környezetben eddig mindig eredményesek voltak elaglább egyszer.
A Loki az élről várja a folytatást, 37 pontjából 14-et túrázott össze (4-2-2). Kondás mester csapata nem igazán volt aktív a börzén: Érkezők: Kovács Ádám (szabadon igazolható, legutóbb Nyíregyháza Spartacus), Rene Mihelic (szlovén, NK Zavrc – Szlovénia), Tisza Tibor (szabadon igazolható, legutóbb Diósgyőri VTK). Távozott/távozhat: Slimane Bouadla (francia, ?), Burics András (Kecskeméti TE – kölcsönbe), Vukasin Polekszics (montenegrói, Kecskeméti TE – kölcsönbe), Rezes László (Nyíregyháza Spartacus), Szécsi Márk (Kecskeméti TE – kölcsönbe), Alekszandar Trninics (szerb, Vardar Szkopje – Macedónia).
Volasék 16-11-es idegenbeli gólarányt hoztak össze ősszel, és csak Győrben nem tudtak betalálni.
Az elmúlt években rendre eredményesen szerepelt a Loki Miskolcon. Ma is ők az esélyesebbek, ám Futácsékban érzünk legalább egy találatot – mint ahogy Szakályékban is. Így a tippünk a gólváltás!
Torino-Sampdoria 1!
A vendégek ezer sebből véreznek, Mihajlovics mester nem számíthat három védőjére. Cerciék ezt kihasználhatják…
A Torino masszív középcsapat, a 8. 36 ponttsl, az EL-t érő 6. pozíciótól csak három egység a léemaradása. Otthon 5-5-2-es a mérlege, a városi rivális mellett meglepetésre a Bologna tudta kirabolni. A formája szeszélyes, a veronai győzelem előtt volt a hazai sitt, majd a múlt héten a Juve verte, igaz, csak szűkösen (1-0). A keret nem teljes, Moretti sérült a védelemből, a középpályás El Kaddouri pedig eltiltását tölti. Mindketten alapembernek számítanak. Elől viszont bevetésre vár az Immobile-Cerci páros: együtt már 24 találatnál járnak.
A Sampdoria az edzőváltás után megtáltosodott, fel is jött a tabellán, most a 13. 28 pontjából 12 származik vendégségből (3-3-6), legutóbb “idegenben” épp a városi derbin diadalmaskodtak február elején. Azóta viszont jött két vereség: a Roma és a Milan is legyűrte a tengerészeket, akik gólt sem tudtak szerezni e két ütközetben. A Milan elleni hazai zakó ráadásul extra áldozatokkal járt: Maxi Lopez pirosat kapott, Palombo és Andre Costa pedig besárgult. A két alapvédő mellett még sérült Gastaldello – tehát három bekk, akik szinte minden mérkőzésen szerepet kaptak.
AZ az érzésünk, hogy a lyukas vendégvédelmet a bikák csatárai biztosan feltörik majd. Nálunk hazai e történet!