Hírek

Feltámadnak-e a zöldek?

Ma egy angol és egy német meccsnek jártunk utána...

Borussia Mönchengladbach-Hoffenheim 1!

Most már azért illene magukhoz térniük a zöld-fehér-feketéknek! A télen még BL-ről álmodozó alakulat nyeretlen az idén – eddig!
A Gladbach remek őszt produkált, elsősorban otthon volt félelmetes Lucien Favre alakulata: a BORUSSIA-PARK-ban az első nyolc fellépését behúzták Raffaelék, aztán viszont jött egy iksz (Wolfsburg), majd az idén két sitt. Okés, hogy a bajorok és a gyógyszergyáriak nyertek náluk, ám azért a tendencia mindenféleképpen kedvezőtlen. És közben idegenben sem ment Krusééknek: a Stuttgart novemberi legyűrése óta két iksz és egy vereség jött össze a kirándulásokon. A zöldek 34 egységnél járnak, várhatóan a Wolfsburggal és a Mainz-cal vívnak majd különversenyt az EL-t érő pozíciókért. Még a 4. hely sem kizárt, ám a Schalke nagyon összekapta magát, és már hat ponttal elhúzott Arangóéktól. A keretben Wendt küszködött sérüléssel, szerepeltetése kérdéses.
A Hoffenheim igazi középcsapat, egész remek támadósorral, no és botrányos védelemmel. A kékek a 10. helyen állnak 25 ponttal, sem a nemzetközi porondra való kijutás, sem pedig a kiesés veszélye nem fenyegeti Firminoékat. Vendégségben 3-2-5 Markus Gisdol alakulatának mutatója, az idén kétszer vizitáltak: előbb csúnyán kikaptak Nürnbergben, majd remiztek e gyengécske Freiburgnál. Otthon viszont szorgosan gyűjtik a pontokat, 2014-ben két sima győzelmet ünnepelhettek. Közben a kupának búcsút intett a brigád, a Wolfsburg bizonyult jobbnak nála. A mai találkozón biztosan nem lehet ott eltiltás miatt Polanski, a gárda lengyel légiósa, aki alapembernek számít. Vukcevic sérült, ő sem bevethető.
A Borussia az idén még nem lőtt gólt saját közönsége előtt – ez meglepő dolog, hiszen korábbi 9 meccsén 25-ször voltak eredményesek a fiúk. A Hoffenheim védelme valóban tragikus, ám a kontrajátékot jól alkalmazzák a kékek.
A hazaiak sikerét várjuk, abban bízunk, hogy végre feltámad a Gladbach. Emellett – elnézve a vendégek gólmutatóját – könnyen jöhet a +2.5-ös opció is, mondjuk két zöld-találattal…

Chelsea-Everton 1!

A vendégeknél többen is hiányoznak, ráadásul mostanság nem is megy jól a liverpooliaknak idegenben. A Chelsea-nek kellenek a pontok a bajnoki címhez – ma hárommal gyarapodnak!
Mourinho mester legénysége az élre állt a bajnokságban! A kékek 57 pontot gyűjtöttek, a Stamford Bridge-en 11-2-0-ás impozáns mérleget produkálva (csak a WBA és a West Ham tudott pontot csenni nála). Az elmúlt két tétmeccsén nem tudtak nyerni Lampardék: előbb remiztek a WBA-nál, majd kiestek a City otthonában az FA Kupából. A jövő héten a Galatához utaznak BL-mérkőzésre, ám a portugál stratéga kellő komolysággal veszi a Premier League ütközetet is – persze, nincs nehéz helyzetben, hiszen elképesztően erős kerettel dolgozhat. Sérüléssel Luizon és van Ginklen kívül Terry bajlódott, ám a bekk már elkezdte a közös munkát. Persze, az azért könnyen elképzelhető, hogy a rutinos hátvéd majd csak Isztambulban lép pályára. A tervezett keret: Blackman, Cech, Hilario, Schwarzer, Ake, Azpilicueta, Cahill, Cole, Ivanovic, Kalas, Terry, Hazard, Lampard, Matic, Mikel, Oscar, Ramires, Salah, Willian, Ba, Eto’o, Schurrle, Torres.
Az Everton az élmezőny közvetlen közelében állomásozik, jelenleg a 6. pozíciót foglalja el 45 ponttal – 5 egység lemaradással a Tottenhammel szemben. Idegenben sokat ikszel, 4-6-3-as mérlegéből viszont az is kiolvasható, hogy nem könnyű legyűrni Martinez mester alakulatát. A kékek formája mostanság kissé kiszámíthatatlan: idegenben rangadókat veszítettek Mirallasék (Liverpool, Tottenham), odahaza viszont nyertek előbb a bajnokságban (Aston Villa), majd az FA Kupában is (Swansea). Az Everton gólgyárosa, Lukaku sérült, és bár már elkezdte a munkát, a kiesése mindenképpen nagy érvágás a társulat számára. A maródiak listáján Gibson, Kone, Oviedo szerepel még, és Naismith is hagyott ki tréningeket. Az utazókeret: Howard, Robles, Alcaraz, Baines, Coleman, Distin, Hibbert, Jagielka, Stones, Barkley, Barry, McCarthy, McGeady, Osman, Pienaar, Deulofeu, Gueye, Mirallas, Naismith, Vellios, Traore.
1994-óta nem nyert az Everton a Stamford Bridge-en, pontot is legutóbb 2010-ben szereztek a liverpooli kékek. És az az érzésünk, hogy ma is kikapnak a vendégek: a Chelsea – ha csak néhány óra erejéig is, de – négy pontos előnybe kerül riválisaival szemben a tabella élén! Tippünk tehát: 1-es!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik