Hírek

Talján és gall túra

Két hazai-gyanús meccsre bukkantunk a League I-ban és a Serie A-ban...

Udinese-Chievo 1!

A friuliai együttes kezdi összekapni magát – ennek a Chievo ihatja meg a levét…
Mindkét alakulat csalódást keltően szerepel eddig: a hazaiak a középmezőny végén kullognak, a vendégek pedig a veszélyzónában várják a 23. játéknapot. Kettejüket mindössze egy pozíció választja el egymástól, viszont a zebrák 5 egységgel többet gyűjtöttek aktuális riválisuknál.
Maradjunk Guidolin mester brigádjánál. Nos, az északiak nagy reményekkel vágtak neki a pontvadászatnak, miért is ne tették volna ezt, hiszen az előző kiírásban az előkelő 5. helyen zártak a fiúk. Az EL-től villámgyorsan elbúcsúztak Murielék, és bizony a Serie A-ban sem úgy jöttek az eredmények, amint azt megszokták a fehér-feketék drukkerei. Eleinte otthon, a Friuliban még tartották magukat Baduék, ám késő ősszel már többen bevették a hazai erődítményt. Néhány sikert még ugyan arattak a zebrák, ám összességében 2014-re jött el a mélypont. Négy bajnoki vereség zsinórban, és Pinziék mellől a szerencse is elpártolt. A Lazio ellen például egy szétnyert meccset sikerült elbukniuk, de még sorolhatnánk a peches találkozókat. Aztán megtört a jég, és Di Nataléék nyerni tudtak hosszú böjt után a múlt hétvégén. Pedig a kiesés elől menekülő Bologna extrán motivált volt. A héten a kupa elődöntőjében is érintettek voltak Daniloék, és a Firenze ellen bizony sikerült előnyt szerezniük a visszavágóra.
A forma biztató, a hazai mérleg szeszélyes (4-1-5), a tét viszonylag nagy, hiszen ha ma nyernek Allanék, úgy leráznák magukról egyik legfőbb üldözőjüket. A keretből Benussi (tartalékkapus) és Gabriel Silva (bekk) hagyott ki edzéseket, Brkic kapus sem tudja biztosan vállalni a játékot, Alan és Pinzi (középpályások) pedig eltiltottak lesznek. Az olasz források szerint ismét a fiatal Scuffet kap lehetőséget a kapuban – eddig remekel a hálóőr. A középpályán Lazzari és Badu kap szerepet.
A Chievo menekül a kiesés elől, egy edzőváltáson már túljutott a gárda, és olybá tűnt, a klub egykori legendás futballistája, Eugenio Corini fel is tudja rázni a sárga-kékeket. Sardoék decemberben egy négymeccses veretlen sorozatot produkáltak, ám a Samptól elszenvedett vereség után megint csak elmaradnak az eredmények. Most már hat nyeretlen ütközet van mögöttük, és bár a túrákon szereztek értékes pontokat (Napoli, Inter), a december közepe óta bezsebelt 3 egység kevésnek tűnik… Jelenleg 18 pontjuk van, a kiesőknek 17, idegenben 2-4-5-ös sort tudnak fellvonultatni Thereau-ék. Nyerni a városi derbin és a Sassuolo ellen sikerült.
Az elmúlt héten a Laziot fogadták a veronaiak, és kilátástalan játékot nyújtva kaptak ki a fővárosiaktól. A produkcióról mindent elmond, hogy Pelissierék a 90 perc alatt mindössze egyszer találták el a kékek kapuját. Paloschiéknak kellene egy siker, hiszen ha a riválisok jól teljesítenek a hétvégén, könnyen kiesőhelyen találhatják magukat a fiúk. A keret nem lesz teljes, hiszen Frey (védő) és Radovanovic (középpályás) eltiltott, rajtuk kívül többen edzéseket hagytak ki az alapcsapatból. Corini visszatérhet a 3-5-2-es hadrendhez, a két csatár Thereau és Paloschi lesz.
Az ősszel Veronában a Chievo otthon tudta tartani a pontokat, ám most szerintünk visszavághatnak Guidolinék. Az Udinesére fontos kupavisszavágó vár majd a héten, ám ennek ellenére ezt a bajnokit is komolyan veszik majd a zebrák. Nálunk felettébb hazai-gyanús e történet…

Montpellier-Evian 1!

A hazaiak szárnyalnak, a vendégek bukdácsolnak. Nem ma fordul meg a tendencia egyik gárdánál sem…
A narancssárga-kékek gyengén kezdték a bajnokságot, így nem is csoda, hogy a klubnál az edzőváltás mellett döntöttek. Érkezett a zaklatott múltú Rolland Courbis, aki idővel fel is pörgette a gárdát. A legutóbbi öt bajnokin 13 pontot szedett össze a társulat, így fel is jött a 14. pozícióba. Most 27 egység áll a neve mellett, 9-cel több a vonal alatti Valenciennes-nél. Otthon 3-6-3-as a mérlege, és összességében is hajlamos remizni: már 12-szer osztozkodott meg a pontokon, ezzel ligakerorder. A keretből egy bekk, egy középpályás és egy támadó marad ki sérülés miatt, ott lesz viszont a Mialantól elcsábított Niang, aki már háromszor volt eredményes.
Az ellenfél az Evian lesz. A kiscsapat decemberben legyűrte a PSG-t, ám azóta nem aratott győzelmet. Veszélyes vizekre is tévedtek a rózsaszínűek, épp a vonal felett tanyáznak, 22 pontjuk nem jelent biztonságot. Vendégségben 2-2-7-es soruk sokat mondó, 6-20-as túragólarányuk pedig még jobban jellemzi Dupraz mester alakulatát. Október végén nyert legutóbb idegenben, azóta öt kiruccanás, két iksz, három vereség. A múlt héten otthon nem bírt a sereghajtó Ajacció-val. Egy eltiltott bekk visszatér, de egy középpályás továbbra sem bevethető.
A pillanatnyi forma és a hazai pálya előnye egyértelműen a Montpellier mellett szól – mi behúzzuk az 1-est!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.