Ajax-Groningen (0-1) 1! Mindkét csapat szerez gólt: NEM!
A címvédő nem hibázhat az Amszterdam Arénában: kettővel verhetik az idegenben általában gyengélkedő zöldeket.
21 találkozón 41 egységig jutott az amszterdami alakulat. Frank de Boer legénysége pontjai zömét saját stadionjában zsebelte be: 8-1-1-es sora a legjobb a ligában, a Waalwijk tudott remizni Blindéknél, az idén parádézó Vitesse pedig győztesen távozott tőlük.
Sigthorsson 2014-ben tétmeccset nem veszítettek: a kupában továbbjutottak a Feyenoorddal szemben, a pontvadászatban két sikert követően remiztek az otthon nem gyenge Utrecht ellenében. A Vitesse botlása jól jött az amszterdamiaknak, így megőrizték kétpontos előnyüket a sárga-feketékkel szemben.
Ami szembetűnő, hogy legutóbb december elején lőtt több mint két gólt bajnokin az Ajax – korábban azért rendre megszórta ellenfeleit a gárda. Ugyanakkor az is beszédes adat, hogy november eleje óta nem vette be egy bajnoki rivális sem a kapujukat. Sőt, a Zwolle, a Vitesse és a Feyenoordon kívül hét ellenfél impotens maradt az Amsterdam Arénában. Hazai gólarányuk 28-3…
Az aktuális rivális nem igazán brillírozik vendégségben. A zöld-fehérek 20 találkozón 28 egységig jutottak, idegenben 2-4-5-ös mérleget produkálva. Találati mutatójuk távol otthonuktól 18-25. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy három élcsapatnak, a Twetének, az AZ-nek és a Feyenoordnak nem tudtak betalálni – a kicsik ellen viszont rendre jöttek a találatok.
Az idén két tétmeccs van Kosticék lábában: előbb Waalwijkben remiztek, majd simán alulmaradtak Alkmaarban. A zöld-fehérek trénere, Erwin Van de Looi amiatt kesergett a klub honlapján, hogy tanítványai bealudtak az első félidőben, és ilyen fegyelmezetlenséget nem engedhet meg magának a Groningen a címvédő otthonában. Való igaz, rendesen elrontotta a találkozó elejét a brigád: a 17. percben már 2-0-ra mentek a hazaiak… Jó hír, hogy egy eltiltott védő visszatér eltiltásából.
A két alakulat egymás elleni mérlege nyomasztó Ajax-fölényt mutat. A Groningen 1997-ben nyert legutóbb, a pontszerzés is 10 éve jött össze. És, hogy tetézzük a bajt, gólt 2008-ben jegyeztek a zöldek…
Azt gondoljuk, hogy a bajnoki címre törő Ajax kettővel tuti, hogy elveri a lelkes vendégeket. A bátrabbaknak pedig a mindkét csapat nem szerez gól opciót javasoljuk – 1,83-ért egy próbát mindenképpen megér…
Real Madrid-Gran Canaria
A spanyol Király Kupának kosárlabdában is nagy értéke van! Van-e nagyobb dicsőség egy baszk, egy andalúz, egy aragóniai, vagy épp egy katalán csapat számára, mint hazavinni a király kupáját, vagy persze a csúcsfavorit Real Madridnak, hogy Kasztíliába költöztesse azt? Kőkemény meccseket várunk, ahol Európa elitbajnokságának legjobb 8 csapat mérkőzik meg. Ma Malagán randevúznak a felek.
Tavaly nagyon csúnyán leszerepelt a Real, hiszen már az első meccsen búcsúzni kényszerült. Úgy hozta a sors, hogy a végső győztes Barcával kerültek össze, és 108-111-re kikaptak – így korán elköszöntek a sorozattól.
Ebben a kiírásban már kudarc lenne, ha nem jutnának a döntőbe, de elnézve a keretüket és a motivációt, most méltán bízhatunk bennük!
A Gran Canariával került össze Európa legjobb formában lévő csapata, a találkozón a szigetlakók az esélytelenek teljes nyugalmával készülődhetnek. Gyors kosárlabdát játszanak a szigetlakók, lábon partiban lesznek a Realal, a védekezésük pedig kifejezetten jó. Kulcsjátékosaik Hansbrough, Newley és Martin Nacho. Ez az amerikai-ausztrál-spanyol hármas 37-40 pontot ad a közösbe. Nem fiatal a szigetlakók csapata, és biztos vagyok benne, hogy nincsenek irreális elvárásaik magukkal szemben. Kimennek, megteszik amit lehet, dobnak 67-75 pontot, és emelt fővel sétálhatnak le a pályáról.
A Real Madrid olyan csapat, amelyről jelenleg csak szuperlativuszokban lehet beszélni. Kimagaslanak a spanyol bajnokságból és az Eurolugából is. Gyorsak, erősek, agresszív támadójátékot erőltetnek, nagyon mély a kispad, jobbnál jobb képességű kosarasok várnak bevetésre, és penge elme az edző is!
Mit várhatunk?
Mivel egymás elleni mérlegük eddig viszonylag sok pontot hozott, hiányzói pedig egyik csapatnak sincsenek, most is bízhatunk a kosáresőben. A Realt – bármennyire is jól védekezik a Gran Canaria – minimum 80 pontra várom. A szigetlakók pedig esélytelenként futhatnak és dobálhatnak – vagy bejön, vagy nem alapon.
Ha összekapják magukat, csak összekaparnak mintegy 73 pontot. Inkább a pontokban látok fantáziát, mint a Real hendis győzelmében, a királyi csapat annyival nyer, amennyivel akar. Bár a keretük sokkal erősebb, ez egy 4 napos sorozatterhelés lesz, sérülést nem fognak kockáztatni, ha sima a meccs, jönnek azok, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak.
+153.5 pont a meccsen 1.79-ért – ez tűnik a legértékesebb opciónak.