Hírek

Dávid és Góliát: eseménydús viadal!

Ma a Király Kupa mellett - Ninno mesternek köszönhetően - kosarazunk is egy kicsit!

Racing Santander-Real Sociedad Mindkét fél betalál: IGEN! +2,5!

A 3-1-es hátrányban lévő zöldeknek nem nagyon maradt más választásuk, mint nekimenni a baszkoknak. Ez pedig azért felettébb veszélyes vállalkozás…
Az egykor szebb napokat látott Racing jelenleg a harmadik vonalban sínylődik: ott azonban az élen áll, így jó eséllyel pályázik a feljutásra. Francisco Fernandez Gomez tanítványai az El Sardinero-ban igencsak jól tolják (7-4-0), azonban e kijelentés csak a bajnokságra igaz, a kupára nem! Mert bizony Konéék az előző két kört úgy élték túl élvonalbeli riválisaikkal szemben, hogy saját stadionjukban nem nyertek. A kontrák viszont ültek Sevillában és Almeriában is – ám az Anoetában már nem úszták meg kapott gól nélkül – a baszkok hármat is bevertek a zöldeknek. Igaz, a hajrában összejött a szépítés Orioléknak, így maradt még némi esélye a harmadosztályú társulatnak a továbbjutás kivívására. A tréner – ahogy eddig – ezúttal is komolyan veszi az ütközetet, a lehető legerősebb összetételben küldi pályára csapatát a Real Sociedad ellen.
Érdekes időszakon van túl a baszk egység. Tulajdonképpen minden rendben van a csapat körül, hiszen az elmúlt 13 bajnokija közül mindössze kettőt bukott el – igaz, mindkettőt 5-1-re! A Bernabeuban és az El Madrigalban szaladt bele a csíkos csapat nagy verésbe, ám a két zakó előtt és után újra a régi arcát mutatta Jagoba Arrasate legénysége. A bajnokságban versenyben van a 4. helyért, és a kupában is áll még a legénység. A nemzetközi porondtól már elbúcsúztak Veláék, így most már teljesen a hazai kiírásokra koncentrálhat a társaság. A formájukra nem lehet panasz, hétfőn az Elchének fűztek be oktatófilmet Griezmannék (4-0). A kupában előbb az Algecirast, majd a Villarrealt ejtették ki Mikeln Gonzalezék.
Van egy elképzelésünk a mérkőzés forgatókönyvére… Szerintünk a Racing, amolyan “Gyáva népnek nincs hazája!” alapon nekiront élvonalbeli ellenfelének – ezt pedig Veláék könyörtelenül kihasználhatják. Azt gondoljuk, hogy három találat simán összejöhet az őrült derbin, és végül persze azért Góliát lép tovább Dáviddal szemben…

Real Madrid-Maccabi Tel Aviv

A mai nap csúcsmeccse, ehhez kétség nem férhet. 16 meccses győzelmi sorozata szakadhat meg most az izraeli zászlóshajónak – a Real Madrid győzelmi sorozata pedig a 36. meccsen szakadt meg. Ez utóbbit viszont már vártuk is valahol, és jókor jött a Madridnak!

Hogy miért? Azért jött jókor, mert bármennyire is kimagaslik a jelenlegi Euroliga mezőnyből a sorozat 8-szoros győztese, emlékeztetni kell őket arra, hogy ők is csak emberek. Az a vereség, amibe Moszkvában futottak bele, felhívhatja a figyelmet a hibáikra, hiszen kellemetlen lenne a final fuorban, vagy épp a döntőben kikapniuk favoritokként.
A Maccabi 5-ször hódította el az Európa legjobb klubcsapatának járó serleget. Erejük az agresszivitásban és a gyorsaságban rejlik. Hazai közönségük előtt borzasztóan erősek, otthonuk az Euroliga egyik pokla.
Sok jegyében hasonló a játékstílus, mindkét csapat a rohanó, célratörő NBA-s “fuss és dobj” stílust kedveli. A hármasokat jobban dobja a Maccabi, picit jobb a kettesek aránya is, viszont a büntetőket a Real küldi jobban. Labdaszerzésben már a Real a jobb top 16-os mérlegük alapján.
Egy valami kiemelkedik mindkét csapat teljesítményében, mégpedig az, hogy támadócsapatok! 88 pontot átlagol a Real és Maccabi is! A Real új szerzeményei nagyon jól beilleszkedtek egy kivétellel!
Bourousis partiban lehet bárkivel a palánk alatt, Darden hasznos vízhordó, és ott van egy olyan manus, akinek a fizikális adottságai igen jók, de neki még kell egy kis idő! Mejri Salah 217 cm, van nála durvább méret is kosaraséknál, hanem a karjai, na azok aztán vannak neki! Kis súlyt még rápakolnak – merthogy 113 kilogrammal nem nagy szám a palánk alatt -, és nagyon jó lesz!
A Sofo-kérdés?!
Európa legnagyobb tankja sérült …….vagy nem sérült!!!
Ne higgyük el a Maccabinak sem a sérültlistát, ez valami tréfás hagyomány a kosarasoknál, hogy mindenféle álhíreket dobálnak, de aztán meg kiderül, hogy minden rendben. A Zalgiris és a Panathinaikos is használja ezt a rém és álhírterjesztést. Kétségtelen hogy csak a Maccabi tudja igazán hatékonyan használni és kihasználni azt a sacc 150 kilós izomtömeget, amit a színes bőrű görög tud adni.
A Nokia arénában ez a Maccabi megnehezítheti a Real dolgát, sőt, akár még nyerhet is. Előtte viszont ott van még ez a mai meccs!
Mit várunk?
Real sima győzelemben nincs érték, fura ezt mondani, de bármennyire is jó a Maccabi – Sofoval vagy nélküle -, a Real meg tudja fejelni a teljesítményét, ha kell. Nagyobb extrákat a spanyol csapat tud mozgósítani, és elvárható, hogy -10.5-tel le tudják hozni a meccset 1.76 ért.
Kisebb pénzzel érdemes lehet bepróbálni a “kevés” pontot, na ez most kicsit érdekes, mert a buki 162 köré lőtte be a határt. Mivel a csapatok teljesen tisztában vannak a másik képességeivel, azt is tudják, hogyan vegyenek vissza a tempóból. Lesz stressz bőven, jönnek durva faultok,, és ne feledjük, hogy a jó védekezésnek nem csak az számít, ha nem engedik dobni a másikat, hanem az is, ha kiszorított, vagy pedig ha szükségdobásra kényszerítik az ellenfelet az utolsó másodpercekben! -162.5 pont 1.82-ért .

Olympiakos-Unicaja Malaga

Érdekes módon az andalúzok Top 16-os teljesítményükben jobb helyen állnak, mint a címvédő! Az OLY hazai pályán szenvedett vereséget a Barcától és idegenben a Milanotól. A Malaga igazán büszke lehet, amit lehet, azt ők megtették! Nem szégyen kikapni a Barcától, és a Laboral Kutxa elleni meccs pedig rémálom lehetett a Malagának, hiszen a baszkoknál csak az nem ment be, amit nem dobtak el!

Az a gond, hogy Vasquez-függő a Malaga! Toolson is maródi, de talán már tudja vállalni a játékot, Calloway ,aki a Kutxa ellen 17 pontot dobott, el sem utazott Athénba! Szóval, az előjelek nem túl biztatóak az Unicaja-ra nézve!
Vasqueztől nemcsak a pontok hiányozhatnak, hanem a lepattanók és a rutin is, mentálisan erős, fizikálisan és mentálisan felkészült veterán, akinek szava van a csapatban. Ha egy mód lesz rá, pályára fog lépni, az biztos!
Most sem tudjuk eldönteni igazán, hogy mennyire higgyünk a híreknek vagy álhíreknek, ezért óvatosak vagyunk!
Az OLY háza táján Law és Brent hiányzik majd várhatóan. Amúgy a görögöket nem kell megsajnálnunk, mert kikaptak a Barcától és a Milanótól. Indiszponált játékot mutattak be, és amikor elmenni látszott a hajó, már csak a bírókkal balhéztak, és ment a duma ezerrel.
Az van, hogy ez az OLY igen veszélyes, a Béke és barátság aréna egyáltalán nem barátságos, ez az a hely, ahol 22 meccsből csak 3-at tudtak megnyerni a vendégek, egyszer a Barca, kétszer pedig a Panathinaikos.
Plaza mester nagyot alkotott, amikor megkomponálta a Fener ellen a védekezést a 4. negyedre! Ugyanazt a zónát próbálták be a Barca ellen, na ez itt már nem működött. Agyban most sem tudják megverni a minden hájjal megkent Georgios Bartzokast, aki “fiatal” kora ellenére Euroliga címvédő csapat edzőjének tudhatja magát. Jó motivátor és nagy taktikus a mester, aki sokat tanult a Milano, a PANA és a Barca elleni meccsekből.
Mit várunk? -7.5 ponttal jobb a házigazda, és ezzel nem vállalunk nagy kockázatot. Azért “csak ennyivel”, merthogy Vasquez és Toolson jelenlétén nagyon sok múlik. Az opció 1.66-ot fizet.

Olvasói sztorik