Hírek

Foci és kosár!

Ma egy gall II-es bajnoki mellett Ninno mester tollából két kosár-tipp is érkezik!

Creteil-Caen Mindkét fél betalál: IGEN! 2x!

A hazaiak a biztos bennmaradásért, a vendégek az élvonalért küzdenek. A támadósorokkal nincsen különösebb baj, viszont a védelmek meglehetősen ingatag lábakon állnak. Gólváltás lesz ebből…
Már a 21. fordulóra hangolnak a csapatok a gall második vonalban. Hőseink egyaránt motiváltak lesznek ma este, hiszen a vendéglátónak még jobbára hátrafelé kell tekintgetnie, a túrázók pedig most már nem buknák el a feljutást – mint tették azt az előző kiírásban…
De vissza a Creteilhez. Nos, a társulat jelenleg a 13. 26 egységgel, amelynek nagy részét, szám szerint 16-ot (4-4-2) odahaza húzott be. Az újonc kupakudarccal nyitotta az újévet, ám utána fontos kiesési rangadót nyert meg saját stadionjában, majd hétfőn értékes ponttal tért haza a listavezetőtől. Jean-Luc Vasseur együttese otthon 16-15-ös gólarányt produkált, és csak kétszer maradt impotens.
Lesznek hiányzói a kékeknek. Augusto, a gárda meghatározó védője Metz-ben pirosat kapott, és a klub honlapja további hiányzókról ír. Egy bekk, két középpályás és egy csatár ugyancsak edzéseket hagyott ki – valamennyiük szereplése erősen kérdéses.
A Caen megerősítette keretét a télen, az élvonalból is igazoltak. Rá is fért az izmosítás a piros-kékekre, ugyanis a csapat csak a 7. 30 ponttal – 6 egység lemaradással a feljutást érő dobogótól. Patrice Garande társulata az előrejátékban a legjobb, már 37 találatot jegyzett, viszont a védelemmel vannak gondok: 26-szor zördült meg a hálójuk.
Vendégségben 3-1-6-os sort tudnak felmutatni, minden túrájukon legalább egyszer eredményesek voltak. A formájuk kissé szeszélyes, ugyanis a Tours-i bajnoki vereséget a Laval hazai legyőzése követte, a héten pedig a kupában sikerült az Ajaccio otthonában kivívni a továbbjutást.
A Caen-nál bizakodóan várják a találkozót, és a keret szinte teljes lesz a mai ütközetben.
Augusztusban sima 3-0 lett a Caen javára. Ma is várunk találatokat, adott esetben mindkét oldalon. És akkor sem lepődnénk meg, ha a vendégek elhoznák mind a három pontot az újonctól!

Anadolu Effes-Armani Milano

Milyen is az elfeledett győzelem íze? Meg kellene kérdezniük a törököknek az olaszokat, merthogy a vendégek tudják! Erőlködik az egykori sztárcsapat, de valahogy elfogy a lendület a második félidőkre. Sokkal jobban is ment az Effesnek, a legutóbbi 10 meccsükből 6-ot elvesztettek, igaz, a Real Madrid, a Panathinaikos, a Malaga és a Barcelona neve is szerepel az őket legyőzők között.
Három meccs alatt 200 pontot dobni, az a kicsit a ciki kategóriát súrolja, 35 eladott labdájuk volt, és a hármasokat ugyanolyan szélsőségesen dobják – hol 50, hol pedig 28 százalékkal -, mint a büntetőket. Lelkibeteg csapat benyomását keltik a törökök, Zoran Planinic, Hopson és Batuk cipelik a hátukon az Anadolut, és ilyen terhet sokáig cipelni nem lehet.
A török közönség pont olyan hálás tud lenni egy jó játékért, mint amilyen dühödten el is tudnak fordulni kedvenceiktől. Szóval ez most török részről kőkemény győzelmi kényszert jelent.
Az öltönyösöknél happyzmus van! Vidámság a köbön, jó játék, jó játékosok, sok pénz a divatcézártól. Parkettba döngölték az Olympiakost, és legyőzték a Laboralt is, a PANA ellen csak 57 pontra voltak képesek, és ki is kaptak, de az OAKA-ban ez nem számít cikinek.
Minden, de minden a Milano mellet szól, sokkal kiegyenlítettebb teljesítményre képesek az olaszok, minőségibb a cseresor, légiósaik nagy veteránok, akik nem igen fognak parázni a török hangulatban sem.
Támogassuk meg a Milano győzelmét +3.5-tel 1.6-ért, de csak azért, mert a törököknél biztosan lesz következménye annak, ha zsinórban hatodik, ez Euroligában pedig 4. vereségüket szenvednék el.

Lokomotiv Kuban-Zalgiris Kaunas

Pashutin mester csapatának minden adott ahhoz, hogy egy formás, viszonylag nagy arányú győzelmet abszolváljanak hazai pályán a litvánok zászlóshajója ellen.
-10.5 ponttal 1.9-ért simán megéri betámadni az orosz győzelmet.
Jasikevicius és Dentmon az, akitől csodákat várhat a Zalgiris – Pocius sérült -, az öreg Sarunas olyan nagy ikon, hogy már a jelenléte is hatalmas erőt adhat. Dentmont szórja a hármasokat, melózik, besegít mindenhová.
Kicsit ironikus, hogy pont a litvánok, Kalnietis és Jasitis áshatják meg a Zalgiris sírgödrét… Kár is tovább koptatni a klaviatúrát, a Lokomotivnak kell a győzelem, és a sok sebből vérző litvánokat most el is kaphatják. -10.5-tel nyernek az oroszok!

Olvasói sztorik