WBA-Everton Mindkét fél betalál: IGEN! X!
Bemutatkozik hazai közönség előtt is Pepe Mel, akitől a feltámadást várják a rigóknál. A vendégek hosszú idő óta őrzik veretlenségüket, és mindkét fél hajlamos a remire…
Pepe Mel a múlt héten, a szentektől elszenvedett vereség alkalmával ült elsőként a birminghamiek kispadján. A pontszerzés nem sikerült, így a csíkosak egyre veszélyesebb helyzetbe kerülnek. A játéknap előtt már csak a 15. helyen álltak, előnyük a már kieső West Hammel szemben mindössze 3 egység. Most 21-nél járnak, a The Hawthorns-ben 3-3-4-es sort produkálva. A formájuk nem az igazi: az ünnepi őrületből döntetlenekkel keveredtek ki, az újévet sikerrel kezdték (Newcastle), majd jött két zakó: kupabúcsú (Crystal Palace), majd a Southampton elleni kudarc. A keret nem lesz teljes: Sessegnon és Anychebe (mindketten támadók) visszatérésére van némi esély, Popov és Billy Jones (mindketten bekkek) viszont még nem lesz bevethető állapotban. A héten eligazolt Hullba Long, az amúgy sem túl veretes támadójáték tovább gyengült tehát.
Martinet mesterrel szárnyalnak a liverpooli kékek. Az 5. helyett alakulat mindössze kétszer kapott ki eddig, igaz, a WBA után Lukakuék játszották eddig a legtöbb remit (9 illetve 8). Vendégségben 4-5-1 a vonatkozó mutatójuk, csak a Citynél kaptak ki a túrákon, és mindössze kétszer fordult elő, hogy ne találtak volna be idegenben Mirallasék. Jó passzban várják az ütközetet Bainesék, hiszen továbbléptek az FA Kupában (QPR), és nyertek otthon a Norwich ellenében. A héten Jelavic elhagyta a klubot, és Hullba igazolt. Jött viszont Moszkvából az egykori Celtic-kedvenc, Aiden McGeady, aki bevetésre készen áll. Sérült Barkley, Distin viszont felépült, a védelemben szerepet kaphat.
A két döntetlenkirály ütközete jó eséllyel pontosztozkodással zárul. Az Everton az elmúlt években nem nyert a rigóknál, sőt, többségében alulmaradt a WBA-val szemben. A Pepe Mel vezette hazaiak most is megszoríthatják a kékeket, egy gólváltás simán benne van a pakliban. A bátrabbak meg húzzák be az ikszet!
Metz-Creteil 1!
A feljutásra hajtó újonc listavezető nem botolhat meg, ha nyernek a bordók, hétpontos előnyre tesznek szert!
A Metz eddig jól tolja, magabiztosan vezeti a League II-őt. 19 mérkőzésen 40 egységig jutottak Sakhoék. A Stade Saint Symphorien-ben veretlenek (8-2-0, 16-3), még gólt is csak elvétve kapnak. A 2014-es esztendőt egy értékes Le havre-i iksszel kezdték (2-2), kétszer is hátrányból egalizált Albert Cartier legénysége.
A klub honlapján most már ki merte jelenteni a vezetőség, hogy cél az élvonalba jutás. Ehhez az anyagi feltételeket garantálja a menedzsment, a játékosoktól pedig az eddig mutatott motivált futballt várja el a tulajdonosi kör. A keretben nincs meghatározó sérült játékos, ketten elhagyták a csapatot, több játéklehetőségben bízva. Sakho remek formában van, ő lett a hónap játékosa, és a szakvezetés újra gólt, gólokat vár a szenegáli-francia támadótó.
A Creteilnél arról szólnak a hírek, hogy az elmúlt hetekben sérüléssel bajlódó focisták közül is edzésbe álltak. Persze nagy kérdés, hogy hányan tudják vállalni majd a ma esti bajnokit. A kékek jelenleg a középmezőnyben vitézkednek, 25 egységükből 9-et (2-3-4) szereztek a túrákon.
Mindkét alakulat újonc a ligában, ám a Creteilnél lényegesen szerényebbek a lehetőségek. A veszélyes zónától eddig tisztes távolságban vannak Jean-Luc Vasseur fiai, akik ráadásul győztes meccsből érkeznek a találkozóra: a múlt héten kiesési rangadón verték a Chateuroux-ot (3-2). Vendégségben szeptember óta nem nyertek Mahonék, legutóbbi három túrájukat egyaránt bebukták.
Az első őszi fordulóban egy hajrában szerzett góllal nyert a Creteil (3-2), és a kupában is a kékek győztek (1-0). Van miért törlesztenie tehát a Metz-nek. És szerintünk össze is jön a revans. Mi a hazaiaknak szavazunk bizalmat, tippünk tehát: 1-es!