Hírek

Nagyok a kicsik ellen

Két focimeccs Galliából, de ezúttal is foglalkozunk kosárral és kézivel is - Ninno szakértőnk jóvoltából!

Nancy-Bastia CA 1! (0-1) 1! Mindkét csapat szerez gólt: NEM!

Az egyik legjobb formában lévő gall másodosztályú együttes a kutyaütő sereghajtót fogadja. Sima hazait érzünk…
Újoncok csapnak össze ma este Nancyban: a hazai gárda az élvonalból érkezett, a vendégek a 3. ligából jöttek. És összességében az erőviszonyoknak megfelelően is teljesítenek…
A piros-fehér társulat csak is magának köszönheti, hogy még nincsen feljutó pozícióban. Ugyanis a rajtot igencsak elpuskázták Jeannoték. A bajnokság elején sorra jöttek a váratlan vereségek és kellemetlen ikszek, aztán a szeptember végi, metzi vereséget követően megtáltosodott Pablo Correa legénysége! 11 bajnokijuk közül csak egyet vesztettek el Muratoriék (Dijonban, még novemberben), ebben a periódusban 22 egységet szerezve – a 2. legjobb formában lévő társulat a ligában.
Kellettek is a pontok a piros-fehéreknek, hiszen tekintélyes hátrányt szedtek össze ősszel. Jelenleg a 31 egységgel a 6. pozíciót foglalják el, de helyzetük biztató, ugyanis a 3. Angers is 33-nál jár. Ha kitart a forma, akkor bizony jövőre ismét az élvonalban vitézkedhet a Nancy.
A Stade Marcel Picot-ban 6-2-2-es mérleget tudnak felmutatni Ayasse-ék, viszont a legutóbbi öt fellépésükön nem hibáztak. Erről is kérdezték a klub honlapján a jobboldali középpályást, aki kiemelte: egyre nagyobb az önbizalmuk, és reményei szerint tovább folytatódik a remek széria. Ugyanakkor arra figyelmeztetett a futballista, hogy nem szabad leírni az aktuális ellenfelet, hiszen a Bastia már felszabadultan futballozhat. Ayasse szerint mielőbb be kell vinni az első gólt, és akkor talán könnyebb lesz a találkozó.
A keretben nincs új sérült, tehát masszív csapattal várja ellenfelét az élvonalra gyúró hazai brigád.
A vendég a liga sereghajtója lesz: a CA Bastia 9 ponttal, a bennmaradó helytől 10 egységnyi távolságban várja a tavaszt. A fekete-fehér együttes nem erősített a nyáron, így tulajdonképpen gyengélkedése nem okozott meglepetést.
A téli átigazolási szezonban a klubvezetés a keret megerősítése mellett döntött: érkezett Florent Rouamba (védekező középpályás) és Jonathan Rivas (csatár, kölcsönbe) – a kérdés persze az, hogy e kát játékos mennyire tud segíteni a menekülésben. Egy biztos: muszáj volt erősíteniük a korzikaiaknak, hiszen eddig nagyon gyengén tolták. 19 fellépésen 1-6-12-es sort produkáltak 8-34-es gólaránnyal. Idegenben egy siker mellett 2 iksz és hét vereség áll a nevük mellett – 3 lőtt góllal…
Stephane Rossi együttese a kupában még áll, viszont a bajnokságban nyomban zakóval kezdték a 2014-es esztendőt: a Noirt nyert a szigeten 3-0-ra. Pastorelliék helyzete már-már kilátástalan, nehezen tudjuk elképzelni, hogy feltámad a társulat, és kivívja a bennmaradást.
Ősszel a szigeten 2-1-re nyert a Nancy. És ma is a piros-fehérek sikerét várjuk. A sima hazai tutinak mondható, de jöhet a hendis H és a mindkét csapat nem szerez gólt opció is!

Caen-Laval 1!

Az egyik legtehetősebb másodosztályú klub egyelőre nem áll feljutást érő helyen. Ám ha belehúznak tavasszal, még odaérhetnek a dobogóra.
Szakértők szerint az élvonalba való feljutás egyik nagy esélyese a Caen volt a szezon előtt. A piros-kékek azonban a kezdeti lendület után rendesen visszaestek, és tulajdonképpen egész ősszel teljesen hektikusan teljesítettek. Duhamelék támadószekciójával nincsen gond, hiszen a legtöbb találatot termelték a ligában, ugyanakkor a védelmük átjáróház: 19 fellépésen 35-25 a gólaránya.
Otthon, a Stade Michel d’Ornano-ban 5-2-2-es sort hozott össze, az éllovas Metz és a tavaly még élvonalbeli Nancy rabolta ki. Legutóbbi két hazai bajnokiján nem tudott nyerni, pedig azért ha a 3. Angerst nem is, de a gyengécske Brestet illett volna legyűrniük a piros-kékeknek.
2014 jól kezdődött a brigádnak, hiszen továbbjutottak a kupában, viszont utána a Tours-i kiránduláson már nem jártak sikerrel (2-1). A klubvezetés továbbra is a feljutásért dolgozik, ennek megfelelően a minap jelentették be, hogy a rutinos középpályás, Jose Saez másfél évre Caenbe költözik az első ligás Valenciennes-ből. További erősítéseket terveznek a klubnál, felvetődött egy belső védő leigazolása is – el is kélne ebben a csapatrészbe egy biztos pont… Kyung-Jung Kim utánpótlás válogatott kötelezettsége miatt kihagyja az ütközetet, a jövő héten tér vissza Caen-ba.
Az ellenfél a kiesés elől menekül – csak úgy, mint az előző kiírásban. A narancssárgák papíron az egyik legkisebb költségvetéssel rendelkező egység, a bennmaradásuk bravúr lenne. Philippe Hinschberger vezetőedző bizakodó, ám tanítványai egyelőre nagyon hullámzóan teljesítenek. Egy-egy rövid fellángolást hosszabb rossz széria követi – így nem is csoda, hogy 19 pontjával mindössze a 16. pozíciót foglalja el a gárda. A vonal alatt álló Nimes már 18-nál jár.
AZ idegenbeli mérleg 2-1-7 (5-14), Troyes-ban és Niortban nyertek, a pontot a sereghajtó Bastiánál szedték be. Tavaly novembertől futottak egy remek, négy meccses veretlen sorozatot, ám a szezonzárás nem sikerül, kikaptak a fiúk Nancyban. És Baby-ék ott folytatták az idén, ahol tavaly abbahagyták: ezúttal hazai környezetben égtek meg, ugyanis sikerült elherdálniuk a gyorsan megszerzett előnyüket (1-3).
Toudic, a társulat középpályása nyilatkozott több fórumon. Mint fogalmazott: átérzik helyzetük súlyát, és abban bíznak, hogy sikerül olyan bravúrokat véghez vinniük, mint tavaly télen. A narancssárgák házi gólkirálya, a tíz találatnál járó kameruni Bekamenga egészséges – az ő formáján sok múlik. A támadó december 13-án volt legutóbb eredményes (igaz, akkor nyomban kétszer – Chateroux 2-2), a legutóbbi két bajnokin viszont nem jött össze a góllövés.
Caen – amióta két esztendeje kiesett az élvonalból – eddig mindig 2-1-re verte a Lavalt. És az a helyzet, hogy most is nehezen tudunk más eredményt elképzelni, mint hazai sikert. A piros-kékek erősebb kerettel rendelkeznek, és ha komolyan gondolják a feljutást, az ilyen mérkőzéseken nem hibázhatnak. Nálunk hazai a történet!

És akkor Ninno mester tippjei!

Unicaja Malaga-Fenerbahce

Nagyon kell ez a győzelem a Fenernek! Hogy kikaptak az egyre javuló Barcától és a címvédő Olympiakostól, az felvállalható kategória, csakhogy a penge Kleiza messze nem hozza, amit várhatnának tőle, és Vidmar és Bogdanociv is többre képesek. A török csapattól sokan várták, hogy majd Obradovic mester Final Fuoros csapatot hoz össze, jól is indultak, ám csak valami elakadt a gépezetben!
A Malaga nagyon harcos csapat, harapnak, ahol tudnak, és bármilyen szélsőségre képesek.
Odahaza kikaptak Hanga Ádáméktól, majd idegenben nyertek az Anadolu Effesnél.
Plaza mester a Zalgiris Kaunastól érkezett, és a litván csapat arculatára hasonlóan próbál csapatot építeni.
Nagyon nagy taktikai csatát várok, ahol a törökök megemberelik magukat, és behúzzák ezt a győzelmet. McCalebb igazi vezére lehet most a csapatnak. Amennyiben képes Bogdanoviccal kiemelkedőt alkotni, és Kleiza is hoz 12-15 pontot, akkor ez a meccs meg lesz a törököknek!
Tippem -4 pontos Fener győzelem 1.9 ért.

Panathinaikos-Anadolu Efes

Mestermunka volt a Laboral Kutxa elleni meccs. Kettesekkel tartották az eredményt sokáig, védekezésük, mint általában, most is kimagasló volt, majd a második félidőben jött Cury, Diamantidis és Fotsis – és kész.
Most a szurkolók semmi más nem várnak, mint a PANA fölényes győzelmét a törökök ellen! Az Anadolu kikapott a Barcától és a Malagától hazai pályán, szóval most idegenben az OAKA -ban nem sok jóra számíthatnak.
A PANA védekezése nagyon egyben van, sajna a támadójáték olykor akadozik, de most elméletileg könnyűnek ígérkezik a feladat.
Hoppson-t, Bjelica-t és Savanovicot kell “csak” kivonniuk a forgalomból. Nem érzek elég ellenállást ebben az Anadoluban.
Panathinaikos győzelmet várok -9.5 ponttal, ami 1.76-szorosos pénzt fizet.

Lengyelország-Oroszország

A franciák ellen bizony hősieset alkottak a lengyelek, csakhogy ott volt az a picike kis különbség, amit Karabatic jelentett!
A lengyel védekezés nagyon jó, most sem számítok sok gólra – elméletileg képesek lesznek alacsony gólszámon tartani az oroszokat. Ami biztosabb, az az, hogy fegyelmezett védekezésükből adódóan sokkal több könnyű gólszerzési lehetőségük lesz!
Ha mindkét csapat tudása legjavát hozza, akkor szoros, 1-3 gólos lengyel sikerrel kalkulálhatunk, tehát 1.6-szoros pénzt ér a lengyel továbbjutás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.