Hírek

Kupacsaták!

Ma egy spanyol és egy belga visszavágót néztünk ki magunknak...

Levante-Rayo Vallecano Mindkét csapat betalál: IGEN!

Az első meccsen nem esett gól a fővárosban: ma tuti, hogy lesznek találatok a visszavágón!
A valenciai kiscsapat a jó kezdés után mély válságba került október végétől rossz formában futballozott, és bár az Elchét sikerült legyűrniük a bordó-kékeknek decemberben, összességében igencsak elrontották az év végét. Aztán a rajt sem sikerült, hiszen városi rangadón maradtak alul, ám a hétvégén a Malagát nagy küzdelemben felülmúlták Barralék. Eközben a kupában továbblépett a gárda, a Recre ellen az idegenbeli vereséget követően otthon egy négyest hintettek. A Rayo elleni első találkozón – bár erősen tartalékos volt Caparros mester brigádja – 0-0-ra lehozták a kilencven percet. Ezúttal sem a legerősebb kerettel vág neki az ütközetnek a valenciai alakulat.
A La Ligában a középmezőnyben tanyáznak Navarroék, tisztes távolságban mind az EL-t érő helyektől, mind a veszélyes zónától. Otthon kissé szeszélyes (3-3-3), és bizony a támadószekció nem feltétlenül veszélyes: 19 ütközetben 18-szor voltak eredményesek Ruben Garciáék.
A Rayo nincs ilyen kedvező helyzetben, hiszen a hivatalos tavaszi idényvég a vonal alatt érte. A darazsak helyzete nem reménytelen, és ha kicsit tudnának javítani hazai mérlegükön (2-0-6), akkor még akár benn is maradhatnak az élvonalban. A keresztcsíkosak rossz passzban zárták az elmúlt esztendőt, és bizony a rajt sem sikerült fényesre: a Villarreal nyert nála (2-5), ám az elmúlt hétvégén a fővárosi kisrangadón mindhárom egységet elhozták a Getafétől.
Paco Jemez alakulata a kupában eddig a Valladoliddal találkozott: az idegenbeli 0-0 után hazai környezetben 3-1-re nyert – így lépett tovább a sorozatban.
A vasárnapi siker áldozattal járt: a gárda egyik alapembere, Lass bokasérülést szenvedett, a guineai támadó biztosan kihagyja a valenciai túrát. Rajta kívül még egy sor alapember sem lesz ott jó eséllyel a keretben.
A fővárosiakra a hétvégén kiesési rangadó vár: Buenoék Elchébe látogatnak…
Mindkét alakulat győzelemből érkezik a mai ütközetre. Az első meccs 0-0-ás végeredményt hozott, ám ma szerintünk nem maradnak érintetlenek a hálók. A Levante otthon jó eséllyel betalál, a darazsak pedig remekül kontráznak. Ezúttal a Rayo kerete tűnik gyengébbnek, így mi a hazaiak továbbjutására tennénk. Ám maradunk a találatoknál: mindkét fél beköszön!

Lokeren-Westerlo 1!

Idegenbeli győzelem után hazai környezetben is nyer az élvonalbeli alakulat. A tét nem kicsi: aki továbbjut, már az elődöntőbe kerül.
A Sporting az első ligában élcsapat, a Daknamstadionban félelmetes mérleggel rendelkezik (7-2-2), és nem mellékesen szép számmal termeli a gólokat (20-11). A téli felkészülési időszakban már ott volt a marokkói edzőtáborban a két új szerzemény, a Cercle Brugge-től vett utánpótlás-válogatott belső védő, valamint a Charleroi-tól elcsábított török származású védekező középpályás. A keretben néhányan hagytak ki felkészülési meccseket, de inkább elővigyázatosságból. A klubnál komolyan veszik a kupát, eddig a Geelt és a Bveerent (mindkettőt idegenben) búcsúztatták a sorozattól. A hétvégén folytatódik a pontvadászat is, a sárgák a Cercle Brugge vendégei lesznek.
A Westerlo a feljutásra hajt a második vonalban, és minden esélye meg is van a gárdának, hogy a két éves száműzetés után visszakerüljön a legmagasabb osztályba. A csapat idegenben és otthon is remekel, négy egység az előnye féltávnál. A felkészülés jól sikerült, Coolsák 5-0-ra verték a Virtont. A keretben egy középpályás megsérült a bajnokin, vele nem számolhat a szakmai stáb. A hétvégén rangadót játszik a Westerlo: a 4. St. Truidenhez látogatnak. A klubnál nagyra tartják, hogy a Mons és az Anderlecht legyőzésével (mindkétszer otthon, 11-esekkel) már a negyeddöntőben van a csapat, ám azzal is tisztában vannak, hogy az ellenfél nagyszerű csapat, ráadásul a hazai környezetben összeszedett hátrányt vendégségben kellene ledolgozni.
Legutóbbi hét tétmeccsüket egyaránt a Lokeren nyerte. A hazai alakulat erősebb, és ezt ma be is bizonyítják a pályán Lekoék. Tippünk tehát: 1-es!

Olvasói sztorik