Hírek

Olaszországból erősítenének

Az élvonalból, illetve külföldről érkeztek az NB II-es csapat téli próbajátékosai.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hétfőn az NB II hetedik helyen álló Békéscsaba csapata is megkezdte a téli felkészülést. Több új arc is megjelent az első foglalkozáson, akiket az elkövetkező napokban tesztelnek a csabaiak. Az U21-es keretből Viczián Roland és Vozár Dávid a felnőttekkel kezdte meg a felkészülést. Nem volt ott a foglalkozáson az őszi együttesből Mészáros László, akivel szerződést bontott a klub, mivel a fővárosban folytatja tanulmányait.

– Próbálunk erősíteni, elsősorban olyan labdarúgókat keresünk, akik az előrejátékba tudnak kreativitást vinni – mondta a beol.hu oldalon Komjáti András vezetőedző. – Már a nyáron is arra törekedtünk, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően hosszabb távú szerződéseket kössünk a játékosokkal, mivel csak így lehet kialakítani egy olyan magot, amelyre a későbbiekben építeni lehet. A hetedik helyről előrelépést várok, jó lenne minél több pontot gyűjteni itthon és idegenben is.

A próbajátékosok között ott van az NB I-es Mezőkövesdből érkezett 25 éves Bagi István. A védelemben és védekező középpályásként is használható labdarúgó korábban a Kecskemétben is szerepelt az élvonalban.

A Puskás Akadémiáról érkezett az 1993-as születésű Gajdos Zsolt, aki az ősszel három NB I-es meccsen szerepelt, valamint a szintén 21 éves támadó középpályásként szerepeltethető Károly Bálint, aki korábban a Videoton II csapatában focizott.

A debreceni nevelésű Pataki Zsolt Olaszországból érkezett, korábban másfél évig játszott a Parma primavera-együttesében, valamint egy harmadik ligás olasz klub felnőtt csapatában. Németországból is érkezett egy támadó, aki játszott az Osnabrück együttesében.

Olvasói sztorik