Hírek

Kisvárdára kerülhet Simek Péter

Irhás Ignác, Kulcsár Kornél, Bognár Zsolt, Petrók Viktor, Mboussi, sőt Tököli Attila is odaigazolhat.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Révész Attila, a másodosztályú Kisvárda vezetőedzője a klub honlapján beszélt a tavaszi tervekről, igazolásokról, pénzügyekről. Elmondta: január 13-án kezdődik a felkészülés, akkor találkozik a keret minden tagja, és talán egy-két próbajátékos is. Edzőtáborba is megy a csapat: február 10-15. között Tiszaújvárosba költöznek majd a szabolcsiak.

– Akik biztosan nem velünk kezdik el a felkészülést: Barzó Gergő, Lakatos László, Horváth László valamint Soós Tibor – mondta az edző. – Az igazolások terén a szezon kezdetéhez képest könnyebb helyzetben vagyok, mivel sikerült a mezőnyt feltérképezni, és tudom, mely posztokat kell megerősíteni annak érdekében, hogy stabil középcsapat legyünk. Most már nem csak létszámot, hanem minőséget szeretnék igazolni. Továbbiakban sem tervezünk szerződéseikből kivásárolni játékosokat, mivel erre nincs elkülönített keretünk. Biztos érkező a már bejelentett Venczel Balázs, akit már tavaly szerettünk volna megszerezni, de akkor Svédország felé kacsingatott. Továbbá szóbeli megállapodásom van Simek Péterrel, akinek már szerződést is ajánlottunk, de egyelőre azt nem írta alá. Jelenleg New Yorkban tartózkodik családi okok miatt. A januári felkészülés alatt néhány napot velünk fog készülni, ott megnézzük, bár a képességeit ismerve biztosan erősítés lenne a csapatunknak.

Révész Attila elmondta, hogy tárgyalások folynak Irhás Ignáccal, aki legutóbb a Mezőkövesd csapatában szerepelt, de több korábban megfordult a Haladásban, valamint Kulcsár Kornél is képben van, aki Zalaegerszegről érkezne, és szintén van első osztályú múltja. A Sopronból elküldött Bognár Zsolt is Kisvárdára kerülhet.

– Vele is egyeztettünk már, de konkrét eredmény még nem született. Egyeztettünk még Petrók Viktorral, valamint a végéhez közeledik a szurkolói ankéton bejelentett afrikai játékos története is. Yves Simplice Mboussi várhatóan január 15-én érkezik, akkorra megkapja a vízumát, ugyanakkor még sok munka van a sportorvosi valamint játékengedélyei körül.

Városi pletykák nagy neveket is emlegetnek, ilyen Tököli Attila is, aki jelenleg a Paks játékosa…

– Volt a részünkről megkeresés, többször beszéltem Attilával, úgy néz ki, magunkat kicsit túlvállalva ide is tudnánk hozni, de úgy gondolom, nem ez a poszt, ahol igazán erősítenünk kell, és nem kell a klubbot nehéz helyzetbe hozni egy ember miatt – mondta Révész Attila.

Olvasói sztorik