Hibernian-Hearts 1!
Edinburghi városi derbit rendeznek ma este: a zöldek szerintünk behúzzák a három pontot!
A Hibernian 24 ponttal a 7., még van esélye a felsőházba kerülésre, ám ehhez elsősorban hazai mutatóján kellene javítani (2-5-3). Csak a St. Mirrent és a Kilamrnockot tudta elverni, viszont pontot vett el a Celtictől. A formája jó, az ünnepi üzemmódban három mérkőzésen veretlen maradt a gárda: egy iksz után két siker következett. Az óévet 3-0-ás hazai győzelemmel zárta. A keretben minden csapatrészből lesz hiányzó, ám Terry Butcher, a Hibernian trénere így is ütős gárdát küldhet pályára az Easter Radon.
Ahová nyerni érkezik a városi rivális! Legalább is erről beszélt a klub hivatalos honlapján Danny Wilson, a gárda alapembere. A pontok igencsak kellenének a bordóknak, ugyanis a -15 egységről indulás igencsak meghatározza eddig a társulat helyezését. A csapat utolsó, neve mellett -2 pont szerepel, az anyagi válságban lévő klubnál pedig sérültek is vannak szép számmal. A forma lehangoló, bár az évet egy St. Mirren-i ponttal zárták Patersonék. Idegenben is pocsékul tolják, csak az Aberdeent tudták legyőzni (1-2-7).
A városi derbit szerintünk a jobb passzban lévő zöldek nyerik. Nálunk a Hibernian a favorit!
Airdrieonians-Rangers +3,5!
A kimondhatatlan és leírhatatlan nevű (jobb egér másolás 🙂 ) hazai együttest alaposan elverik a csőszök!
Az Air az utolsó a harmadik vonalban, 12 pontjával még nem reménytelen ugyan a helyzete, hiszen a riválisoktól nem szakadt le a gárda. A forma biztató, hiszen a két legutóbbi bajnokiján 4 egységet zsebelt be, az évet egy kiesési rangadón aratott sikerrel zárta. Otthon 3-0-6 a vonatkozó sora, 9-20-as hazai gólarányából az azért kiolvasható, hogy a védelmével nagy bajok vannak. 9-szer játszott már +3,5-ös találkozót!
A csőszök megállíthatatlanak, még gólt is elvétve kapnak csak, 17 mérkőzésük közül 16-ot megnyertek, vendégségben pedig hibátlanok (8-0-0), gólarányuk pedig a túrákon 27-3! Egyszerűen kiemelkednek a mezőnyből, a nagy múltú protestánsok simán feljutnak az év végén – ehhez azonban még kellenek pontok. Clarkék 10-szer hoztak össze olyan találkozón, amelyen esett legalább négy gól!
A +3.5-ös opció 1.55-öt fizet, ez szerintünk simán jöhet. Emellett a mindkét fél betalál verziónál a NEM is vállalható lehetőség, ennek oss-ca pedig kimondottan csábító: dupla pénzt fizetnek érte! Mi erre a két tippre megyünk rá!