Hírek

Osztrák gólok, hispán hazai!

Ausztriában egy bajnokit, Spanyolországban egy kupameccset veséztünk ki...

Grödig-Admira Wacker +2,5!

Élcsapat fogadja a sereghajtót – akár sima hazai is lehetne a történet. De szerintünk némiképp árnyaltabb a kép, így inkább a góloknál maradunk…
Az újonc Grödig parádésan szerepel az idei kiírásban. A gárda az előkelő 2. helyről várja a folytatást, a Salzburgtól ugyan leszakadt, a többi riválisával pedig úgy tűnik, tudja tartani a lépést. A kékek 20 fellépésen 32 egységig jutottak, ebből odahaza 15 jött össze: 4-3-3-as mérlegük azért arról tanúskodik, hogy nem feltétlenül jelent előnyt Zulechneréknek a hazai pálya. Totálisan kiszámíthatatlanok az Untersbergarénában Hütter mester fiai: a bécsújhelyiektől például kaptak egy hatost, az idén szürke Sturm is nyert nála, ugyanakkor a bécsi nagycsapatokat megszorongatta, a zöldekkel remizett, a lilákat elverte.
A szeszélyesség az elmúlt hetekre is jellemző volt, tehát kiszámítható, stabil formáról a Grödig esetében képtelenség beszélni. Ami biztos, Adi Hütter mester a támadófutball híve, nem véletlen, hogy 20 mérkőzésen 44-37-es gólarányt produkált az egység. A támadószekcióval minden rendben, viszont a védelem még mindig nem az igazi. 13-7 az újonc over-under mutatója… Ami viszont tovább nehezíti a helyzetet, hogy továbbra is sok a sérült játékos a keretben. A klub hivatalos honlapján azt lehet olvasni, hogy 4-5 futballista nem vállalja a játékot, helyükre utánpótlás korú srácok kerülnek a keretbe.
Az Admira Wacker utolsó a bajnokságban, ám ha a szövetség nem sújtotta volna a piros-fehéreket nyolc pontos büntetéssel, máris nyugodtabbak lehetnének a drukkerek. A csapat jelenleg hivatalosan 14 pontos (ami ugye 22-t jelentene), otthon masszív, idegenben sebezhető (1-3-6, csak a Sturmot verte).
Az elsődleges cél a bennmaradás kivívása, és erre meg is van az esély, ugyanis a társaság lemaradása mindössze két pont az Innsbruckkal szemben. A gárda formája egészen jó, legutóbbi hat meccsükből csak egyet vesztettek el, ráadásul épp a legnagyobb riválist ütötték ki a hétvégén (3-0).
A keretben hárman sérültek, egy eltiltott védő viszont visszatérhet.
Az Admira 20 csatájából 13-szor esett legalább három gól, találati mutatója 28-40, a túrákon 13-25. Knaller mester sem a zárt futball híve, a Wacker vendégségben is hajlamos belemenni a nyílt játékba.
Az egymás elleni mérlegük kiegyensúlyozott, bár az idén eddig a Grödig áll jobban. Augusztusban 7-1-re, októberben 4-0-ra nyertek a kékek.
A hazaiak esélyesebbek, ám szeszélyesek, míg a vendégek felszálló ágban vannak. Éppen ezért – elnézve a védelmeket és a csatársorokat – mi a találatokban látunk fantáziát. Nálunk gólos történet ez az osztrák csata, úgyhogy toljuk meg a +2,5-ös opciót!

Levante-Reacreativo Huelva 1!

Hosszú idő után nyert végre Caparros mester alakulata. És szerintünk ma is győznek a piros-kékek!
Már igencsak meleg volt a pite a Levante trénerének: a valenciai alakulat egészen jól kezdte a bajnokságot, ám novemberben mély válságba került: négy bajnokit buktak el zsinórban Barralék, így le is csúsztak rendesen a tabellán. Aztán a kupában is zakóval ért véget az Huelva-i kirándulás: a másodosztályú rivális 1-0-ra verte Vyntráékat.

Pénteken fontos találkozó várt Navarroékra: az Elche látogatott a Ciudad de Valenciába. Aztán olybá tűnt, nem törik meg az átok, ugyanis az újonc vezetést szerzett. Ám a piros-kékek nem adták fel, fordítottak, és végre újra győzelmet ünnepelhettek!

A klub hivatalos honlapján arról olvashattunk, hogy Caparros komplett kerettel vág neki a kupavisszavágónak: Baba a hétvégén megsérült, rajta kívül a védő Rhodas nem lehet ott a találkozón.

A Recreativo a második vonalban szerepel, és nem is akárhogyan! A feljutást érő 2. helyen áll, idegenben is erős (5-2-2), a formája viszont nem az igazi. A parádés kezdést követően október végére elfogyott a társaság lendülete, az utolsó hét fordulóban mindössze 6 pontot termelt, így nem is meglepő, hogy a Depor beelőzte, és a többi rivális is feljött rá.
A kupában már két fordulót túlélt a Recre: előbb a Sporting Gijont hosszabbításban verte ki, majd a Lugo ellen simán lépett tovább. Most lesz az első alkalom a kiírás során, hogy elhagyja a hazai környezetet a csíkos együttes.
A hétvégén a Girona vendége volt a kék-fehér társulat: 1-1 lett a vége, de a találkozón újabb játékosok sérültek meg. Sergi Barjuan vezetőedző 21 játékost nevezett a Girona és a Levante elleni küldetésre, ám máris bele kellett nyúlnia az utazólistába: a védelemből ketten tutira nem lehetnek ott az alapcsapatból, míg a középpálya is lyukas lesz némiképp…
A Levante végre nyerni tudott, és e sikerből erőt meríthetnek Caparros mester fiai. A Recre kissé megroggyant mostanság, és ezt hazai környezetben kihasználhatja az élvonalbeli alakulat. Nálunk hazai lesz az alaptipp!

Olvasói sztorik