Hírek

Az Ajka két poszton erősítene

Ifj. Mihalecz István, az Ajka vezetőedzője az évadzárón beszélt a klub jövőbeli terveiről.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Ifj. Mihalecz István, az Ajka vezetőedzője az évadzárón beszélt a csapat tavaszi erősítéseiről. Elmondta, hogy kisebb változások még várhatók a keretben, elsősorban egy jobbhátvédet és egy védekező középpályást szeretne igazolni a klub.

Ifj. Mihalecz István kiemelte, a sok szurkoló mellett akadnak többen, akik kritikát fogalmaznak meg a klubbal szemben, mondván, hogy a rá fordított pénzt másra is lehetne költeni. A tréner szerint az FC Ajkának az NB II-es tagság miatt alanyi jogon olyan támogatások járnak, amelyből a város labdarúgásának és sportjának infrastruktúráját húsz évre be lehet betonozni. Hogy mást ne említsünk, a napokban született döntés eredményeképp a klub 400 millió forintot kap létesítményei fejlesztésére. Ezáltal a mozogni vágyó fiatalok, idősek, profik és amatőrök egyaránt európai szintű épületeket és pályákat használhatnak. Hozzátette, reméli, hogy a jó eredmények hatására hamarosan több nézőt üdvözölhetnek majd a lelátón – fcajka.hu

Olvasói sztorik