Hírek

“Vagy megcsináljuk, vagy meghalunk!”

Több csapat is az év meccsét játssza ma a BL-ben...

Austria Wien-Zenit 2!

Ha nyernek a szentpéterváriak, ott vannak a nyolcaddöntőben. Szerintünk nem hibáznak!
A bécsi gárda kiszállt a versenyből, igaz, a liláktól már az is kisebbfajta bravúrnak számított, hogy egyáltalán odaértek a csoportkörbe. Az osztrákok öt fellépésen 2 egységig jutottak, és érdekes, hogy mindkét remi idegenben jött össze. Portóban és Szentpéterváron is eredményesen bekkeltek, ám otthon eddig a madridiak és a luzitánok is kifosztották.
Nenad Bjelica alakulata a bajnokságban egészen elkapta a fonalat november eleje óta, ám a hétvégén mintha megtorpantak volna Kienasték: hazai környezetben csak 2-2-re végeztek a sereghajtóval szemben. A Generali Arénában egyébként is meglehetősen szeszélyesen teljesítenek a fiúk: a hazai pontvadászatban 4-3-3 a vonatkozó soruk, a BL-ben pedig eddig ugye két sitt áll a nevük mellett.
Az alakulatnál bizakodó a hangulat: a lilák abban reménykednek, hogy végre gólt, vagy pontot szereznek saját közönségük előtt. Négy sérült játékos van a keretben a klub hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint, ám elnézve az elmúlt hetek összeállítását, az említett futballisták közül csak kettő számítan alapembernek.

A találkozónak az oroszok szempontjából óriási a tétje: ha nyernek, biztosan a BL-ben folytathatják tavasszal a sorozatot. Az iksz is elég lehet adott esetben, ám akkor az Atleticonak nem szabad kikapnia a Portótól. A halványkékek 6, a nagy rivális luzitánok 5 egységig jutottak eleddig…
Spalletti mester együttese otthoni gyenge teljesítménye miatt hozta magát kellemetlen helyzetbe: három remi áll a neve mellett. Ha az osztrákokat elverték volna Hulkék, úgy most hátradőlős bécsi adventi kirándulás várna a fiúkra. Nem így történt… Viszont nyertek az oroszok Portóban, ami kulcsfontosságú lehet pontazonosság esetén.
Kimondottan rossz szériában voltak Lombaertsék az elmúlt hetekben: a bajnokságban négy nyeretlen mérkőzést vívtak, ám pénteken az Ural elleni sikerükkel megtörték a negatív sorozatot, és ezzel vissza is vették vezető helyüket a tabellán. A márciusi tavaszi rajtra azonban megint top-formában kell lennie a társulatnak, ugyanis az üldöző fővárosi együttesek igencsak rájuk tapadtak.
A klub honlapján nemes egyszerűséggel úgy fogalmaznak: vagy megcsináljuk, vagy meghalunk! Elég egyértelmű üzenet… A szerző részletesen elemzi, hogy hosszú, sok örömet hozó évet zár le ma este a pétervári alakulat, ám a megannyi gyönyörű emléket könnyen elfeledik a szurkolók, ha 2013 kudarccal zárul. Márpedig a győzelmen kívül minden más kimenetel veszélyes a továbbjutásra nézve.
Elemezték a szentpétervári összecsapást is, amelyen hiába dolgozott ki több helyzetet a Zenit, végül a Witsel kiállítása miatt több mint egy félidőt emberhátrányban töltő hazai gárda nem tudta kicsikarni a győzelmet. A klubnál alapvetésként kezelik, hogy ha a Zenit valóban az európai top-csapatok közé akar tartozni, akkor nem lehet probléma az osztrák társulat két vállra fektetése.
Nicolas Lombaerts, a kékek belga légiósa az év meccsének titulálta az ütközetet. Sajnálattal summázta a bekk, hogy nem sikerült nyerniük a spanyolok ellen, viszont arról sem feledkezett meg, hogy a bécsiek nagy szívességet tettek nekik a portói pontszerzéssel.
A Zenit legnagyobb hiányzója Danny lesz, rajta kívül három peremember nem lehet ott a bécsi meccsen.
Érveink roppant egyszerűek: a vendégeknek tényleg muszáj nyerniük, ugyanis csak ebben az esetben tutizzák le a továbbjutást. Az osztrák alakulat egyfajta ajándékként élte meg a BL-túrát, ám a sorozat még túl nagy falatnak bizonyult a lilák számára. Hulkék erősebbek, és most már be is bizonyítják is a pályán. Tippünk tehát határozott 2-es!

Milan-Ajax 1!

A Milan is az év mérkőzésére készül: a piros-feketéknek ugyan az iksz is elég az Ajax elleni mérkőzésen, ám szerintünk Balotelliék nem bízzák a véletlenre a továbbjutást.
Az olasz kirakatcsapat megint elrontotta az őszi szezont: Allegri mester alakulata rendesen beragadt a rajtnál, és bár legutóbbi négy bajnokiján nem kaptak ki a piros-feketék, így is csak a középmezőnyben tanyáznak, tisztes távolságban a dobogótól.
A BL-ben azért más a helyzet: Zapatáék 8 pontot gyűjtöttek 5 találkozón. Verték kétszer a Celticet, ikszeltek idegenben a hollandokkal, otthon a Barcával, a Camp Bouból pedig pont nélkül tértek haza. Legfőbb riválisuknál, aktuális ellenfelüknél egy egységgel állnak jobban, tehát az iksz is a taljánoknak kedvezne.
De szerintünk őrültség lenne remire játszani, és egészen biztosak vagyunk abban, hogy El Shaarawy-ék sem kockáztatnak. Persze, nem várhatjuk, hogy fejjel rohannak majd a falnak, hiszen egy biztos: az Ajaxot jobban sürgeti majd az idő.
A Milan idei szezonját mindig döntően befolyásolja, hogy éppen hány bevethető futballistája van Allegri mesternek. Mert azért Kakáékat páratlan sérüléshullám sújtotta, ezt el kell ismerni. A helyzet javult valamelyest, ugyanis vannak visszatérők, ám a megfiatalított milánói gárda egyik alapembere, a szlovén Birsa dőlt ki legutóbb Livornóban. Aztán Robinho, Silvestre is sérült, Matri lázas volt még kedden, De Sciglio és Abate viszont már talán bevethető lesz, mint ahogy Abbiati és Zaccardo is vállalni tudja majd a játékot.
A Milan védelme eddig nem muzsikál jó, igaz, nem is nagyon fordult elő, hogy kétszer egymás után ugyanabban az összetételben szerepelt volna. A piros-feketék inkább az előrejátékban bízhatnak: Kaká, Balotelli és a Fáraó azért tud fejfájást okozni az ellenfél védőinek…
A holland elitalakulat rosszul kezdte az elitligát, kikapott Glasgow-ban és Barcelonában is, remizett otthon a Milannal. Aztán – mielőtt végképp elszálltak volna a továbbjutási remények – két hazai meccsét behúzták a piros-fehérek! Ha ma nyernek Bojanék, úgy ők várhatják a nyolcaddöntő sorsolását.
Frank De Boer alakulata egyre jobb formát mutat, és nem csak a nemzetközi porondon. A holland élvonalban is száguldanak Poulsenék! Legutóbbi négy bajnokijukat úgy nyerték meg, hogy még csak gólt sem kaptak. Davy Klaassens pazar formában van, legutóbbi három bajnokin 5 találatot jegyzett, és ugye már Bojan Krkic is bevethető. Az elmúlt hetek teljesítménye alapján bizakodnak a drukkerek, no és a menedzsment tagjai is a ma esti kirándulás előtt…
A keretben Veltman eltiltását tölti, vele nem kalkulálhat a szakvezetés. Bolesen, De Jong és Duarte is hiányzik majd, tehát a védelem és a középpálya is lyukas lesz kissé.
Az Ajax három éve egyszer már okozott meglepetést a San Siróban – a két egység hét párharca közül ez az egyetlen amszterdami siker. És ma sem gondoljuk, hogy a hollandok kiejtenék a Milant. A piros-feketék esnek kelnek ebben a szezonban, és nehéz csörték várnak rá még az idén a serie A-ban (Roma, Inter), ennek ellenére ma győzelmet várunk Balotelliéktől.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik