Hírek

Túrán a nagycsapatok!

Rizespor-Fenerbahce 2!

Az újonc rossz formában van, a Fener pedig egy győzelemmel elléphet a riválisoktól. Nem hagyják ki az esélyt a vendégek.
A török bajnokságban már a 14. fordulót rendezik. Az újonc jól kezdte szezont, ám elfogyott a lendület: Riza Calimbay alakulata már csak a 13. 13 egységgel, a Yeni Rize Sehir-ben 3-1-2-es sort felvonultatva. Viszont a pontok zömét nem mostanság szedték össze Oboabonáék. Legutóbb szeptember 22-én nyertek, azóta három iksz és öt vereség csúszott be. Még szerencse, hogy első öt fellépése közül négyet megnyertek a bordók, ha nem így történt volna, akkor most nagyobb bajban lennének.
Pedig a vonal alatti együttesektől már csak három pont a fórja a gárdának. A csapatra nagyon nehéz sorozat vár, hiszen karácsony előtt még megütköznek a Sivassporral és a Kasimpasával is…
És, hogy tetézzük a bajt, három hiányzója is lesz a brigádnak. Egy középpályás eltiltott, egy másik sérült, és a támadószekcióban a kameruni légiósuk sem bevethető, ő is a maródiak listáján szerepel.
A Fener csúnyán elrontotta a nemzetközi kupakalandot, így szégyen szemre csak a hazai kihívásokra koncentrálhat Ersun Yanal vezetőedző. Pontosabban, a többes szám már nem felel meg a valóságnak, ugyanis a Fener elbukott a kupában… Így most már marad a bajnokság, ott viszont jól tolják eddig a sárgák.
A játéknap előtt hat pont előnnyel vezették a tabellát Sowék (10-2-1), idegenben egyszer kaptak ki (még a nyitófordulóban a Konyaspornál), azóta viszont öt túra, öt siker! Kuyték egy ötmeccses győzelmi szériát szakítottak meg a múlt hétvégén: a Besiktas pontot csent tőlük (3-3), Meirellest ráadásul kiállították, így ő nem lehet ott ma a mérkőzésen.
A helyzet szerintünk egyszerű: a vendégek klasszisokkal jobb futballistákkal rendelkeznek, és e differencia kijön a két társulat között. Ha nyernek Emenikéék, elléphetnek a mezőnytől. És ezt a ziccert nem hagyják ki a sárga-kékek. Tippünk tehát: 2-es!

Southampton-Manchester City 2!

A szentek mintha megrogytak volna, a halványkékek pedig egyre jobban tolják – sanszos a vendégsiker…
A 15. fordulóra hangolnak a csapatok a Premier League-ben. A szezont parádésan kezdő csíkosak az elmúlt hetek botladozásai ellenére még mindig az előkelő 8. helyen állnak 22 egységgel, a St. Mary’s Stadium-ban pedig 4-2-1-es mérleggel rukkoltak elő. Az Espanyoltól tavaly menesztett Pochettino remek munkát végez a szenteknél, a védekezéssel sokáig nem volt probléma, sőt, még most sem vészes a helyzet: találati mutatójuk 18-13, otthon pedig 13-5. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Osvaldoék a hétközi, Aston Villa elleni vereség alkalmával szedtek be három gólt, még kedvezőbbnek tűnik az összkép.
November végétől azonban kisebb gödörbe kerültek Lamberték, igaz, hogy rangadók vártak ebben a periódusban a csapatra. A Chelsea és az Arsenal elleni vereség még könnyen magyarázható volt, viszont a héten az Aston Villa is kirabolta őket: hiába egyenlítettek kétszer is Lallanáék, végül a birminghamiak elvitték mindhárom egységet (2-3).
Lallana, a gárda középpályása a klub hivatalos honlapján arról beszélt, hogy nagyon kemény hónap vár a csapatra. A hétközi vereség ellenére érez annyi erőt a szentekben, hogy szombaton két vállra fektessék a Cityt.
Az argentin menedzser majdnem teljes kerettel számolhat, íme a nevezett futballisták listája: Gazzaniga, Clyne, Fonte, Fox, Hooiveld, Lovren, Martin, Shaw, Yoshida, Chambers, Cork, S Davis, Isgrove, Lallana, Ramirez, Wanyama, Ward-Prowse, Barnard, Lambert, Lee, Osvaldo, Rodriguez. Do Prado nem bevethető, de ő már régóta sérült.
A Manchester City kezd magára találni. No nem mintha eddig odahaza nem brillíroztak volna a fiúk, ám a szezon elején jobbára össze-vissza verték őket, bármerre is jártak. Ám a hétközi fordulóban végre három pontot kasszíroztak idegenben is! 3-2-re diadalmaskodtak a WBA-nál, és így stabilizálták helyüket a 3. helyen. Toure-éknek 28 egység áll a nevük mellett, vendégsoruk 2-1-4. Az elmúlt három bajnokijukat behúzták Agüeróék, és a BL-ben is bebiztosították már a továbbjutást. A héten egy vélhetően kellemetlen müncheni túra vár Negredóékra, ám miután már letutizták a nyolcaddöntőt, a találkozón már felszabadult játék várható el a Pallegrini-legénységtől.
A keretben friss sérült nincs, így a dél-amerikai menedzser a Silva, Nastasic-Jovetic trióval nem kalkulálhat. Íme a keret a mai ütközetre: Hart, Pantilimon, Wright, Boyata, Clichy, Demichelis, Kolarov, Kompany, Lescott, Richards, Zabaleta, Garcia, Fernandinho, Milner, Nasri, Navas, Rodwell, Toure, Aguero, Dzeko, Guidetti, Negredo, Nimely.
Az előző kiírásban 3-1-re nyert a Southampton ebben a felállásban, Manchesterben pedig a City diadalmaskodott (3-2). És ma is inkább Nasriék sikerében bízunk: a vendégek magukra találtak, a szentek pedig mintha megtorpantak volna. Úgy érezzük, hogy a halványkékek behúzzák az újabb három pontot, és folytatják az Arsenal üldözését. Tippünk tehát: 2-es!

Olvasói sztorik