Hírek

Vasárnapi mesterhármas!

Ezúttal két olasz és egy francia meccsel készültünk...

Chievo-Livorno 1!

Az új edző győzelemmel mutatkozott be a városi rangadón, és ma az újonc ellen is sikerre vezetheti a sárgákat.
A gyenge rajt miatt Sannino mesternek megköszönte az elnök a munkát, és a gárda korábbi emblematikus figuráját, Eugenio Corinit ültette le a kispadra. A váltás épp a városi derbi előtt történt, és a húzás bejött: szinte minden a Hellas mellett szólt, ám egy hajrábeli találattal mégis a Chievo nyerte meg a veronai ütközetet.
Kellett is a siker, ám még így is kieső pozícióban vannak Paloschiék. 13 meccsen 9 egységet szereztek a veronaiak, odahaza, a Marc Antonio Bentegodiban 1-1-4 a mutatójuk, még szeptemberben az Udinét fektették két vállra, azóta csak a Milantól sikerült pontot szerezni novemberben.
December végéig most négy olyan mérkőzés vár a gárdára, amelyeken illenek legalább 6-8 pontot szerezniük. Ha ez sikerül, akkor egy kicsit stabilizálhatná helyét a tabellán a Chievo. Sérült a védő Claiton (6), a középpályás Bentivoglio (6) játéka kérdéses, viszont tutira nem léphet pályára az eltiltott Pellissier.
A Livorno jól beleállt a szezonba, azonban szeptember végétől beleszaladt egy négymeccses vereség-sorozatba, amelyből azért kikecmergett, de most már megint két vesztes meccsel a háta mögött érkezik Veronába. Igaz, az Inter és a Juve volt a két ellenfél a közelmúltban. Davide Nicola alakulata jelenleg a 16. 12 ponttal, tehát a veszélyes zónához nagyon közel kerültek a bordók…
Vendégségben 1-1-4 a statisztikája, a Sassuolonál nyert, de annak már három hónapja. A legutóbbi négy túráját elbukta a társulat.
Andrea Luci (13), a csapat középpályása eltiltását tölti, Biagianti (5) sérüléséből viszont elképzelhető, hogy felépül ma délutánra.
A Chievo-Livorno párharcokat eddig szinte mindig a veronai egység nyerte meg! 8-1-0 a vonatkozó mérleg, Veronában pedig eddig mindannyiszor kikapott a Livorno.
És az az érzésünk, hogy a Chievo ma is megnyerheti az összecsapást. Corini mester felrázta a gárdát, és megnyeri a sárga-kék társaság a kiesési rangadót! Tippünk tehát 1-es!

Bastia-Evian 1!

A vendégeknél rengeteg a sérült, a Bastia otthon erős: ebből hazai lesz!
A korzikaiak 19 pontjukkal a középmezőnyben tanyáznak, elképesztő erős hazai mérleggel: 5-1-0 a mutatója, csak a Marseille tudott pontot szerezni nála. 10-2-es a hazai gólaránya, tehát a védelmük is nagyon rendben működik saját stadionjukban. A formájuk hullámzó, hiszen míg odahaza eredményesek, idegenben nem annyira. Bár legutóbb remiztek a Sochaux ellen, összességében még nyeretlenek a túrákon.A keret majdnem teljes lesz, csak a védő Squillaci (11) sérült.
Az Evian 16 egységével a 15. volt a játéknap előtt, vendégségben 2-1-3-as mérlege arra enged következtetni, hogy azért nem ijednek meg idegenben sem Wassék. A társaság október végétől futott egy jó szériát, pontot szerzett például Monacóban, ám a múlt hétvégén csúnyán beleszaladt a késbe otthon: a Lorient lemészárolta a brigádot (0-4). A védő Ehret (7) eltiltott, rajta kívül nem lesz ott a mai találkozón sérülés miatt a komplett középpályás sor! Barbosa (11), Bertoglio (10) és Benezet (12) egyaránt kidőlt, mint ahogy a házi gólkirály Berigaud is sérült. Azért ez így soknak tűnik…
A megtizedelt vendégek ma megadják magukat a Bastiának. Tippünk: 1-es!

Catania-Milan 2!

A BL-ben aratott fölényes győzelem jót tett a piros-feketéknek, akik ma a bajnokságban is nyerhetnek.
A szicíliai alakulat nagy bajban van: 13 meccsen 9 pontot szerzett, így nem meglepő, hogy utolsó a ligában. Az Angelo Massiminoban gyűjtötte valamennyi egységét (2-3-1), csak az Inter tudott nyerni a szigeten, a Chievo és az Udinese kapitulált nála. Luigi De Canio mester együttese a múlt hétvégén Torinóban vendégeskedett, és kapott is ki simán a bikáktól. Két stabil középpályás és két támadó nem bevethető, így a szakmai stábnak lesz elég baja a kezdő összeállításakor.
A Milan megint botrányos őszt produkál, ám egyelőre Allegri élvezi a bizalmat. A BL-ben a Celticet alaposan elverték kakáék, így a nemzetközi porondon legalább nem égette meg magát a piros-fekete sereg. A bajnokságban csak a középmezőny alján tanyázik a gárda, mindössze 14 pontja van – a Juvénak 20-szal több van már! Idegenben még nem nyertek Balotelliék, három iksz mellett háromszor kikaptak. A keret egész ősszel szinte soha nem volt teljes, sérüléshullám sújtotta a társulatot, no meg eltiltásból is volt bőven. Jelenleg sem sokkal biztatóbb a helyzet, hiszen Mexes, De Sciglio, Muntari, Robinho, Abate, El Shaarawy, Pazzini és Zaccardo küzd kisebb nagyobb sérüléssel…
Az egymás elleni mérleg nyomasztó Milan-fölényt mutat. Azt gondoljuk, hogy a Milan a hétközi kupasiker hatására végre a bajnokságban is elindul felfelé a tabellán. Az ehhez szükséges pontokat ma el is kezdi begyűjteni! Tipp: 2-es!

Olvasói sztorik