Hírek

Mihajlovics debütál…

A Sampdoria veszélyes pozícióba sodródott - jött is az edzőváltás. A magyar bajnokságban sem lehet biztonságban Horváth Ferenc, a borzalmas formában lévő Paks trénere. Ma a Fradi látogat Tolna megyébe.

Sampdoria-Lazio 1x!

Nem vesztes meccsen debütál a Samp kispadján Szinisa Mihajlovics!
Genoa “tengerészes” részén elfogyott a türelem Delio Rossival szemben: a kopaszodó trénernek a múlt héten köszönték meg a munkát. Igazán nagy meglepetést nem okozott az elnöki bejelentés, ugyanis a Samp kiesőhelyre csúszott vissza. Október végétől lejtmenetbe fordult a csapat, három bajnokit buktak el zsinórban Ederék, pedig a Veronától idegenben, a Sassuolo ellen pedig otthon azért illett volna néhány egységet behúzni. A firenzei zakó tulajdonképpen már csak hab volt a tortán.
A kék-fehérek 12 meccsen 9 pontot gyűjtöttek, a Luigi Ferrarisban 1-1-4-es elkeserítő mutatót produkálva. Csak az Atalantát tudták elverni a genoaiak, a Torinóval remiztek, a többi vendég mind-mind elvitte a három pontot.
A menesztett edző helyére Szinisa Mihajlovics érkezett, aki legutóbb a szerb válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, ám miután nem jutottak ki a vébére, nem marasztalták a pozícióban. A szerb mester keddi, bemutatkozó sajtótájékoztatóján amolyan Kennedy elnökösen leszögezte: Ő maga a Sampdoria! – utalva arra, hogy korábban éveket töltött el futballistaként a kikötővárosi egyesületben. A tréner kiemelte: bízik játékosaiban, az elvégzett munkában, és biztos abban, hogy benn tudja tartani a kék-fehéreket az élvonalban.
Gondjai azonban nem kicsit a szakembernek… A mai ütközetben nem számíthat az alakulat gólfelelősével, a négy találatnál és két asszisztnál járó Ederrel (eltiltás). A védelemből Berardi hiányzik majd, kérdéses továbbá Sansone, Barilla és Castellini szerepeltetése.
A századik olasz bajnokijára készülő vezetőedző korábbi csapatainál nem tudott győztesen bemutatkozni. Ám – mint fogalmazott – nem babonás, és meggyőződése, hogy a szurkolók támogatásával megnyerheti a találkozót a Samp. Elnézve a kékek keretét, szerintünk a bennmaradás azért összejöhet a tengerészeknek, ám komolyabb célokat nem fogalmazhatnak meg… Az edzőcsere jókor jött, ha ettől nem kap lendületet a társaság, akkor bizony keserves tavasz elé néznek Pozziék…
A Lazionál is éltek már meg szebb napokat a drukkerek. A csapat a 8. 16 ponttal, gyenge idegenbeli teljesítménnyel (0-3-4). A kéthetes szünet jókor jött a rómaiaknak, hiszen korábban rengeteg volt a sérült az öltözőben. Petkovics mestert sok kritika érte az ősszel, mondván a halványkékek a várakozás alatt produkálnak. Nos, szerintünk ezek a felvetések nem feltétlenül voltak helyénvalók. Ugyanis meggyőződésünk, hogy ebben a Lazioban nincs sokkal több, mint ami eddig kijött. A Lazio szerintünk egy izmos középcsapat, amely – ha elkerülik a sérülések – akár EL-t érő pozíciót is elcsíphet. De dobogóra nem esélyesek…
Maurit ugye fél évre elmeszelték, Klose sérült, nem léphet pályára, viszont most jönnek a jó hírek: a betinf.com szerint többen is felépültek, így akár Radu, Onasi, Dias, Lulic és Konko is keretbe kerülhet.
A három bajnoki óta nyeretlen fővárosiak érkeznek Genoába, ahol tavaly nyerni tudtak Hernanes találatával. Előtte viszont jobbára Samp sikerek születtek a Luigi Ferrarisban. És most is abban reménykedünk, hogy Mihajlovics mester felrázta a hazaiakat. Szerintünk pontot, pontokat zsebelhet be ma a vendéglátó együttes. Tippünk 1x!

Paks-Fradi Mindkét fél betalál: IGEN!

Két, rossz passzban lévő együttes randevúzik ma este az atomvárosban: a védelmek gyengeségeiből indulunk ki – így jöhet a gólváltás.
Mi folyik itt Pakson? – tehetjük fel a kérdést hétről hétre, hiszen Horváth Ferenc együttese a pazar rajt után mélyrepülésbe kezdett. Az ámokfutás következménye az lett, hogy a tolnaiak már csak a 11. helyről várták a fordulót. 15 pontjukból 11-et hazai környezetben szereztek (3-2-2), viszont elképesztő régen ünnepelhettek győzelmet Boriék: szeptember közepén a Kaposvárt gyűrték le, azóta viszont semmi. Három hazai fellépésen 1 pont (Mezőkövesd), a DVTK és a Hali is nyerni tudott nála. A kéthetes szünet előtt Pápán kaptak ki, pedig a meccsben simán benne volt a pontszerzés lehetősége.
És a gólokról: az elmúlt négy ütközetben csak egyszer voltak eredményesek Nagy Olivérék – Simon Attila, aki a szezon elején hihetetlen mennyiségben termelte a találatokat, immár másfél hónapja nem leli a góllövőcipőjét…
Horváth Ferencet megerősítették pozíciójában, viszont az elnök jelezte: ha a hátralévő találkozókon sem jönnek az eredmények, úgy nagytakarítás lesz az öltözőben…
A Fradi teljesítménye nagy talány… A nyáron megerősített brigád a jó rajt után gödörbe került, aztán a diósgyőri fellángolást ismét pofon követte: a Haladás hintett egy hármast Bödééknek a Puskásban. Moniz mester a saját kedvére igazolhatott a bajnokság előtt, ám egyelőre csak nem akarnak jönni az eredmények. Mert eleinte legalább pontokat szereztek a fővárosiak, még ha a játék nem is volt az igazi. De mostanság, hát, finoman fogalmazva sem éppen szemet gyönyörködtető egy-egy Fradi-meccs…
Leonardo visszatérése biztosan lendít majd a zöldeken, ám amíg a védelmük átjáróház, addig nehéz lesz összecsapásokat nyerni. A Haladás ellen a hátsó alakzat totális csődöt mondott, a légiós bekkek ifista hibákat vétettek…
A két védelem tehát nem éppen magabiztos – erre alapozzuk tippünket. Aztán azért annak is utánajártunk, hogy az eddigi paksi meccseiken mindig jött a gólváltás, sőt, a +2,5-ös opció is…
A meccsen a Fradi tűnik esélyesebbnek, ám a gólváltásban biztosabbak vagyunk. Az 1.65-ös szorzó kellően értékesnek tűnik…

Olvasói sztorik