Hírek

Pótvizsgáznak a mexikóiak

Ma Brazília lesz a középpontban: egy bajnoki mellett egy vébé-pótselejtező meccset találtunk fogadásra érdemesnek...

Goias-Ponte Preta 1!

Parádés szezont fut az újonc, a zöldeknek még reális esélyük van a dobogóra. A kiesés elől menekülő vendégeknek melegük lesz a Serra Dourada-ban…
Izgalmasnak ígérkezik a brazil élvonal befutója. A dobogóért és a kiesés elkerüléséért elképesztő harc folyik, e találkozó is a nagy tét jegyében zajlik. A Goias az előző kiírásban magabiztosan nyerte meg a B ligát, és a zöldek átmentették remek formájukat zs idei kiírásra is. Enderson Moreira vezetőedző brigádja igazi csapatként funkcionál: kevés a nagy név a keretben, ennek ellenére (vagy éppen ezért) stabilan jó teljesítményt tudott leadni a társulat.
A Goias jelenleg az 5. helyen áll 53 egységgel – az első négy pozíció ér Libertadores Kupa indulást. Hazai környezetben erősnek mondható, Serra Dourada-ban 8-6-2-es egyenleget hoztak össze Walterék, csak a Cruzeiro és a Fluminense vitte el a pontokat tőle. Előbbi nem meglepetés, utóbbi annál inkább. A szeptember végi hazai vereséget követően négyszer meccseltek saját közönségük előtt: egy iksz után három siker következett. Összességében is remek formát mutatnak Rodrigóék, hiszen október eleje óta nem kaptak ki a bajnokságban, az elmúlt nyolc játéknap alapján a legjobb passzban lévő alakulat a ligában.
A közelmúltban búcsúzott a kupától a Goias, ám olybá tűnik, a bajnokság élvezett prioritást a klubnál. Az elmúlt héten a Flamengónál remiztek a fiúk: az 1-1-es döntetlen értékét növeli, hogy egy órán keresztül emberhátrányban kellett futballozniuk a vendégeknek Hugo gyors kiállítása miatt.
A Ponte Preta az elmúlt bajnokságban a középmezőny alján végzett, kiesési gondja nem volt, ami elsősorban masszív hazai mérlegének volt köszönhető. Az idén viszont otthon sem brillíroznak Jorginho mester fiai: a 33 forduló alatt mindössze 34 egységet termeltek, odahaza 21-et, vendégségben 13-at. A fekete-fehérek a 19., kieső helyen tanyáznak, helyzetük mégsem kilátástalan, hiszen a bennmaradást érő 16. pozíciótól csak három egység a lemaradásuk.
Úgy tűnt, hogy október közepétől nagy finisbe kezd a gárda, ám a múlt héten kínos pofonba szaladtak bele Williamék: otthon rajzolt egy hármast nekik a Vitoria. A társulat sorsolása nagyon necces, a mai meccs után még megütköznek a bajnokjelölttel, és fogadják a dobogóra törő Grémiót. Az utolsó két játéknapon gyűjtögethetnek pontokat, hiszen középmezőnyhöz tartozó alakulatok várnak Arturékra, ám valamiért mégsem gondoljuk, hogy “majmocskák” képesek lennének meghosszabbítani élvonalbeli tagságukat…
Mindkét gárda motivált lesz ma, ez kétségtelen, ám a lendületben lévő Goias szerintünk ellenfele fölé tud nőni. A Ponte Preta még soha nem nyert a Goiasnál, egy remi tellett tőle, de annak is már egy évtizede. És ma sem látunk okot a meglepetésre, szerintünk a hazaiak behúzzák mindhárom pontot. Tippünk tehát: 1-es!

Mexikó-Új-Zéland (0-1) 1!

A sors kegyeltje Mexikó… A közép-amerikai állam csapata hihetetlen szerencsés körülmények között került pótselejtezős pozícióba. Viszont ha már megkapta, él a lehetőséggel! A meccset egyébként Kassai Viktor vezeti majd…
Csúnyán lepirította magát a mexikói válogatott a selejtezőcsoportban. Mindössze a 4. helyen zárt, 2-5-3-as mérleggel, 7-9-es gólaránnyal… Panamát otthon, Jamaikát idegenben verték Peraltáék, a három simán továbbjutó nemzeti csapattól viszont egyszer kikaptak 8Costa Rica, USA, Honduras). Négyszer lett a meccsük végeredménye 0-0 – ez azért igencsak ciki Hernandezékre nézve…
A kiesés réme az utolsó pillanatig kísértette a zöld-fehér-pirosakat: Dos Santosék ugyan elbukták a saját feladatukat, ám az amcsik megtették az a szívességet, hogy legyőzzék a ráadásban Panamát, így végül Miguel Herrera egysége kapott jogot a pótvizsgára.
Az elsősorban hazai játékosokra építő trénernek muszáj kivezetnie a vébére a mexikóiakat. Az Azték Stadionban csaknem százezer fanatikus várja majd a mai ütközetet. No meg a gólokat, hiszen ebből igencsak keveset lőttek a közép-amerikaiak…
Új-Zéland válogatottja Ausztrália “átcsoportosításával” megint csak esélyt kapott a vébé-részvételre. A fekete-fehérek nem is hibáztak a csoportjukban, bár azért ez nem nagy bemondás, hiszen a Salamon-szigeteket, Új-Kaledóniát és Tahitit illett is elverniük. Az Óceániai-csoport győztesére most azonban komolyabb ellenfél vár, és szerintünk ez a szint túl magas lesz a fiúknak… A keret zöme Ausztráliában futballozik, de persze akadnak légiósok is. A FIFA hivatalos honlapjának nyilatkozó, az angol másodosztályú Leicestert erősítő Chris Wood például nagyon bizakodva várja a meccset. A selejtezőkön hét találatig jutó támadó szerint fantasztikus hangulat vár a játékosokra, és veszítenivalója a hazai gárdának lesz. Ricki Herbert legénysége motivált lesz, és abban bízik, hogy amint négy éve, úgy az idén is sikerül kivívni a világeseményre való kijutást.
A pótselejtező előtt ősszel egy arab túrán járt a válogatott: négy meccsen 1-2-1-es mérleget hoztak össze az óceániaiak, a gólarányuk pedig 1-2 volt. A támadójáték tehát nem az új-zélandiak erőssége, pedig az emirátusok, Trinidad, az amerikai Chivas és Szaud-Arábia ellen azért illett volna jobban teljesíteni.
2011-ben barátságos meccsen már megmérkőztek a felek Mexikóban: akkor sima 3-0 lett a hazaiak javára. Egy évvel később fordított felállásban is a közép-amerikaiak sikerével végződött a találkozó (0-2).
A hazaiakra kínált szorzó igencsak alacsony, ám szerintünk a hendis mexikói siker már kifizetődő vállalkozásnak tűnik. Hiába a zöldek gyenge formája, az Azték Stadionban nem lehet más az eredmény, mint sima mexikói győzelem.

Olvasói sztorik