Hírek

Feljutásra gyúrnak a farkasok

Tippek Angliából, Hollandiából, no és természetesen a BL-ből...

Carlisle-Wolverhampton 2!

A Wolves nem tétlenkedik, a kiesés után nyomban vissza akar jutni a Championshipbe. Jó úton járnak, amelyről ma sem térnek le!
Nagyot nem változott a világ a United életében: tavaly is a tabella alsó harmadában tanyáztak, és az idén sincs ez másként. A kék-fehérek 14 meccs után 15 egységgel a 18. pozíciót foglalják el, előnyük a veszélyes zónával szemben mindössze két pont. Graham Kavanagh menedzsernek valamit ki kell találnia, hiszen hiába játszik jól olykor együttese, az eredmények csak nem jönnek. A minap, amikor a Nobléék a rivális Gillingham otthonában is elvéreztek, a tréner szerint remek teljesítményt nyújtottak fiai. A hivatalos honlapon tett nyilatkozata alapján a Kavanagh továbbra is bizakodó, nagyobb koncentrációt, jobb helyzetkihasználást és következetes munkát kért játékosaitól.
A Brunton Parkban eddig 2-0-4-ás mérleget hoztak össze a fiúk, ehhez 6-15-ös gólarány párosul. A Notts-cot és a Sheffield United-et verték, tehát két gyenge egységet, a többi vendége rendre jól megszórta. A gárda védelmének egyik fontos láncszeme Chimbonda, aki néhány éve még a Tottenham-ben szerepelt, ám úgy tűnik, vele sem igazán stabil a hátsó alakzat. Két vesztes meccsből érkezik a mai ütközetre a brigád, és a csatában nem is lesz teljes a keret. A hivatalos honlap tájékoztatása szerint Nathan Eccleston kölcsönszerződése lejár, így visszatér a Blackpool-hoz, Lee Millert kiállították a hétvégén, tehát ő sem lehet ott a mai találkozón.
A Wolverhampton szégyen szemre kiesett tavasszal a Championshipből, így az egykor szebb napokat látott alakulat ma csak a harmadik vonalban állomásozik. No nyilván, nem akarják hosszúra nyújtani a száműzetést a farkasok, és eddig ennek megfelelően is teljesítenek. A Leyton mögött a 2., feljutást érő pozícióban tanyáznak, 14 ütközetben 35 egységet szerezve. Vendégségben 5-1-0-ás félelmetes mérleget produkáltak a narancsszínűek, a nyitó fordulóban Prestonban veszítettek pontokat Kenny Jackett tanítványai, azóta mind az öt túrát totális sikerrel zárták Kevin Doyle-ék.
A Walsall elleni szeptember közepi vereség óta nem találtak legyőzőre a bajnokságban. A védelmük szenzációs: 14 meccsen mindössze nyolcszor kapitulált. Ha ma nyernek Griffiths-ék, úgy beérhetik pontszámban a listavezető Leytont, és elszakadhatnak hat pontra az üldözőbolytól. Azért ez kellő motivációt jelent!
A keret valamennyi kulcsjátékosa bevetésre kész, így erős csapattal állhat ki Kenny Jackett menedzser.
Az az érzésünk, hogy a vendégek ma behúzzák a három pontot. Nagy a minőségbeli különbség a Wolverhampton javára, és ezt a pályán érvényre is juttatják a vendégek. Nálunk fíx 2-es ez a történet!

Sparta Rotterdam-Achilles (0-1) 1! +3.5!

Brutális formában van az élvonalra hajtó Sparta, ennek pedig a az amatőr Achilles 29 ihatja meg a levét…
Október elején elmaradt meccset pótolnak ma este a holland második vonalban. A tét mindkét alakulat számára roppant nagy, hiszen míg a hazaiak a feljutásra gyúrnak, addig a vendégek a kiesés elől menekülnek…
A nagy hagyományokra visszatekintő Sparta idén is a feljutást tűzte ki célul. Eddig nem is mennek rosszul a piros-fehér-feketék, hiszen 14 találkozón bezsebelt 28 egységükkel a második pozícióban állomásoznak. Ha ma győznek, úgy egy pontra megközelítik a listavezető Dordrechtet. A holland második ligában sajátos a lebonyolítási rendszer: a 2-9. helyezett egységek egyaránt osztályoznak, ebbe a rendszerbe csatlakozik az élvonal 16. és 17. pozícióban záró csapata. Magyarul: akkor lehet csak tutira menniük a rotterdamiaknak, ha megnyerik az Eerste Divisiont.
Adrie Bogers együttese odahaza, a Het Kasteel-ben eddig nem talált legyőzőre, 4-2-0-ás sorához 16-4-es találati mutató párosul. Pontot a PSV tarcsi és az FC Eindhoven tudott szerezni nála, a többi vendég közül három is hendis verésbe szaladt bele… A formájukról annyit, hogy szeptember eleje óta nem kaptak ki Voskampék, az elmúlt nyolc bajnokin 20 pontot szereztek, 20 gólt rúgtak, és mindössze 5-öt kaptak. A hétvégén az Emmennél jártak, és a ráadásban szerzett góllal három ponttal távoztak.
Az FC Achilles-nek egyetlen feladatot kellene megoldania: meghosszabbítani a másodosztályú létet. Ez viszont nem ígérkezik könnyű küldetésnek, hiszen a fekete-fehérek dolgoznak szinte a legkisebb büdzsével, a klub amatőr futballistákat foglalkoztat, ám mint a klub oly büszke rá, a legsikeresebb nem profi futballcsapat Hollandiában a Groesbeek-i.
Az Achilles 29 egyébként is vékony kerete ma sem lesz teljes: mint a klub hivatalos honlapja arról beszámolt, a gárdát példátlan sérüléshullám sújtja az ősszel, az elmúlt két hétben hat alapember is kidőlt a sorból. A sok hiányzónak meg is lett az eredménye, hiszen a társulat három vereséget szedett össze október közepe óta. Legutóbb otthon a Volendam mattolta Surmeliéket. Itt érdemes megjegyezni, hogy az állományban egyetlen légiós szerepel…
Nincs könnyű helyzetben tehát Francois Gesthuizen vezetőedző, aki a Volendam elleni ütközet után a játékvezetőt is okolta, mondván, nem feltétlenül kapott azonos feltételeket a két csapat…
Az Achilles a 16. helyen áll 13 ponttal – a már kieső Almere is eddig jutott. Vendégségben 2-1-3-as a mérlege, az FC Osst és a Den Boscht tudták megtréfálni a fekete-fehérek, tehát két, kimondottan rosszul szereplő csapatnál értek el sikert.
Ma azonban sokkal jobb ellenféllel találkoznak a srácok: a Sparta remek passzban van, és odahaza nem ismer kegyelmet. Szerintünk igazi gála is kisülhet ebből, tehát a hendis hazai adható, a bátrabbak 1,83-ért még a +3.5-öt is behúzhatják!

Bl-meccsek – Tippek egy-egy mondatban

A Koppenhága-Galata meccsen jöhet a +2.5, a Pireusz elkaphatja a Benficát, de pont biztosan marad a görögöknél, a City hendivel is nyerhet a moszkvaiak ellen, a Juve-Realon mindkét fél beköszönhet, a magára találó MU pedig pontos kirándulást tehet az Anoetában…

Olvasói sztorik