Hírek

Jó formában a Levante

Egy spanyol meccs mellett egy magyar bajnokit veséztünk ki...

Levante-Granada 1(x)!

Az eddig magabiztosan teljesítő valenciai alakulat az idegenben veszélyes délieket fogadja. Ma azonban nem terme babér a vendégeknek…
A 12. fordulót rendezik a La Ligában. Caparros mester csapata már 17 egységig jutott, ám eddig a Ciudad de Valenciában nem ment igazén jól a bordó-kékeknek: 1-3-1-es soruk legalább is erről árulkodik. A Madrid nyert nála, az Espanyol pedig kapitulált, méghozzá nagyon simán, 3-0 arányban. És a valenciaiak jó formát is mutatnak, hiszen a Realtól elszenvedett balszerencsés vereség óta nem talált legyőzőre, három ütközetben úgy szerzett 7 pontot, hogy még gólt sem kaptak Diopék! A hétközi játéknapon Sevillában jártak El Zharék, és értek el 0-0-ás döntetlent.
Caparros szinte a teljes keretre számíthat, Ivanschitzék tehát a lehető legjobb összetételben léphetnek pályára.
A Granada a kiesés elkerüléséért küzd az idén is, Lucas Alcaraznak szerintünk sikerül is majd teljesíteni a célkitűzést. A nyáron még erősítésekre is futotta a déliek erejéből, meggyőződésünk, hogy legalább három gyengébb keret van a La Ligában. Jelenleg a 14. pozíciót foglalják el 11 ponttal, meglepően jó, 2-1-1-es vendégmérleggel. A Villarealnál maradtak alul, nyertek viszont Pamplonában és az újonc Elche otthonában. A csíkosak formája igencsak hektikus, szeptember közepe óta nem remiztek, legutóbbi négy ütközetükből hármat vesztettek, hétközben az Atletico nyert nála 1-2-re.
Dani Benitez és Piti sérült, utóbbi nagy veszteség, hiszen remek támadót kell nélkülöznie a Granadának.
Eddig mindössze 4 csatát vívott a két brigád, Valenciában mindkét ütközetet a Levante nyerte meg. És ma is erre számítunk, a bordó-kékek jó passzban vannak, és ez három pontot érhet. Tippünk tehát: 1-es!

Újpest-Debrecen Mindkét fél betalál: IGEN!

Az új trénerrel végre nyertek a lilák, és szerintünk ma is eredményesek lesznek – igaz, ezt várjuk a keletiektől is…
Az Újpest ezúttal sem kápráztatja el a drukkereket: a keret nyáron gyengült, az új fiúk többsége pedig nem váltotta meg a világot. Kozmáéknak két hete köszönte meg a munkát a tulajdonos, és megmentőnek Nebojsa Vignjevicet igazolták a padra. A tréner győzelemmel mutatkozott be az MTK ellen, majd a kupában is magabiztos sikert arattak a lilák (Baja 0-6). Otthon 1-3-2-es botrányos sort tudnak felmutatni Kabáték, egyedül a Mezőkövesd kapitulált a Szusza Ferenc Stadionban.
11-szer voltak odahaza eredményesek Simonék, bár árnyalja a képet, hogy az újoncnak hatszor köszöntek be a lilák. A többi találkozón kivétel nélkül egyszer vették be az ellenfelek kapuját. Most 13 pont áll Baloghék neve mellett, a játéknap előtt a kieső pozícióban állomásozó Mezőkövesd 11-nél járt…
A Loki üldözi a Videotont, 24 pontja van Kondás Elemér tanítványainak, a forduló előtt 4 egység volt a hátrányuk a fehérváriakkal szemben. A piros-fehérek pontjaik zömét odahaza gyűjtötték (20-at), vendégségben 1-1-2-es produktumot nyújtottak. Nyertek Kecskeméten, ikszeltek Szombathelyen, kikaptak Pécsett és Győrben. Szakályék a múlt héten kétszer is szenvedtek: előbb a bajnokságban a hajrát szúrták el, így a Lombard ponttal távozott (2-2), majd szerdán a kupában is ráijesztettek a drukkerekre a debreceniek: az ESMTK otthonában hátrányban voltak, de végül sikerült fordítaniuk (1-2), így továbbléptek.
A győri kirándulástól eltekintve mindig beköszöntek a piros-fehérek, és a legutóbbi túrájuk járt sikerrel (Kecskemét 0-3).
Az elmúlt években rendre gólgazdag meccseket vívott egymással a két brigád, és ma is gólokkal kalkulálunk. Azt gondoljuk, hogy ma mindkét háló megzörren majd, az 1,75-ös szorzó szimpatikusnak tűnik ezért az opcióért…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.