Hírek

Nyeretlenek csatája

Ma egy Bundesliga és egy Premier League mérkőzést választottunk ki magunknak...

Nürnberg-Freiburg 1(x)!

Újabb holland tréner kötött ki a Bundesligában: Gertjan Verbeek ma mutatkozik be a Grundig Stadionban – szerintünk lesz oka az örömre…
Michael Wiesingernek október elején főtt le a kávé: a klubvezetés a Hamburgtól kapott hazai ötös után vált meg a szakvezetőtől. Az átmeneti megoldást követően Gertjab Verbeek mondott igent a piros-feketék felkérésének, és a németalföldi tréner nyomban ponttal mutatkozott be Stuttgartban. Ami azért nem rossz nyitány, főleg annak ismeretében, hogy a svábok az edzőváltás után igencsak jól tolják…
Az egy pont tehát jól jött, igaz, ezzel nem nagyon tudott ellépni a veszélyes zónából a Nürnberg. A brigád ugyanis még nyeretlen, 10 fellépésen 7 iksz és három zakó jött össze Drmicék. A Bayern, az Augsburg és a Hamburg tudta legyőzni Kiyotakeéket, akik például pontot csentek a Borussiától. Odahaza 0-2-2 a vonatkozó statisztikájuk, gólarányuk pocsék: 3-9 – összességében is csak 11 rúgott találatnál járnak a fiúk, azért ez kevésnek tűnik, a kieső helyen lévő együtteseken kívül csak a brémai támadók impotensebbek náluk.
A stuttgarti pontszerzés biztosan jót tett a futballisták önbizalmának, ám minden kétséget kizáróan most már egy siker kellene a totális hangulatjavuláshoz. A keretben friss sérült nincs, Gebhart (5), Esswein (4) és Balitsch (5) nem lesz ott a mai ütközetben.
A Freiburg sem brillírozik az idén… Az előző kiírásban az 5. helyen zártak a piros-feketék, ehhez képest most 10 fellépést követőn 0-5-5-ös mutatóval kieső helyen állomásozik. Christian Streich vezetőedzőt tavaly a szakma az év trénerének választotta, most viszont hamarosan munka nélkül maradhat. Mert persze egyelőre mindenki kiállt a szakember mellett, ám ha folytatja ámokfutását a fekete-fehér sereg, akkor eljön a búcsú pillanata.
Épp a tavalyi jó szereplés miatt egyelőre többfrontos küzdelmet vívnak Mehmediék: az EL-ben a csoportkörben is érdekelt, ám ott is döcög a szekér. A közelmúltban a nem túl veretes Estoril is pontot tudott szerezni nála.
A forma tehát gyenge, és az idegenbeli teljesítmény is. Csak Brémában és a Hoffenheimnél sikerült remizniük Freiséknek, másik három túrájuk totális csőddel ért véget. Találati mutatójuk 9-21, tehát a Freiburg támadószekciója sem életveszélyes – nem úgy a védelme, amely csak egyszer úszta meg gól nélkül (Werder 0-0).
Az alapcsapatból senki nem sérült, a két hiányzó védő és a támadó csak peremember.
Az elmúlt esztendőkben a Freiburg kvázi a mumusa volt a Nürnbergnek: 2008 óta nem tudta legyűrni a vendégeket a piros-fekete együttes a Grundig Arénában!
Ám most az új tréner felrázza a Nürnberget, amely három pontot érhet. Szerintünk a hazaiaknak jót tett az edzőváltás, és a stuttgarti pontot egy siker követi!

Newcastle-Chelsea 2!

Mourinho mester együttese elkapta a fonalat: a hétközben túlórázó szarkák ma megadják magukat…
A 10. fordulót rendezik a hétvégén a Premier League-ben. A játéknap a 11. helyen találta a hazai alakulatot, amely 11 egységig jutott eddig (3-2-4). Odahaza, a St. James’s Parkban 1-2-1-es sort felvonultatva. A Fulhamot verték, a Hulltól kikaptak Taylorék, ikszeltek a Liverpoollal és a West Hammel. A múlt hét nem sikerült fényesre a csíkosaknak, ugyanis előbb tartományi rangadót buktak el a Sunderland otthonában, majd a Ligakupában a ManCy dolgát ugyan megnehezítették, ám a hosszabbításban búcsúzni kényszerültek. Alan Pardew erős csapatot vezényelt pályára szerdán, és a 120 perces küzdelem biztosan sokat kivett a szarkákból. Ryan és Steven Taylor, Coloccini, Gutierrez és Yanga-Mbiwa sérült, tehát nem lesz egyszerű dolga a menedzsernek összepakolni a csapatot.
Mourinho mester rendesen összepakolta a londoni kékeket. Igaz, az igazolásoknál sem kellett figyelni a pénztárcát, úgyhogy a Chelsea bormbaerős kerettel vágott neki a pontvadászatnak – és már a 2.! 9 fellépésen 20 pontot gyűjtöttek Torresék, vendégségben 1-2-1-es soruk viszont azért azt mutatja, hogy távol a Stamford Bridge-től azért hajlamos a hibára. No, de ne legyünk igazságtalanok, hiszen Lampardék jártak már az Evertonnál, a Manchester Unitednél, a Tottenhamnál és Norwichban. Az utóbbi ellenfelet le is gyűrték Oscarék, a vereség a Godison parkban csúszott be.
Szeptember közepe óta nem kapott ki bajnokin a Chelsea, legutóbbi három csatáját behúzta, vasárnap például a Manchester Cityt verte rangadón. Az Arsenalt idegenben verte Ligakupa-ütközetben, és a BLben a kezdeti botlást is kijavították már Hazardék. A keretben már csak Van Ginkel sérült, úgyhogy a londoniak hihetetlen brutális kerettel utaznak Newcastle-be.
Tavaly ugyan nyertek ebben a felállásban a csíkosak, ám előtte jobbára a kékek sikerével értek véget a randevúk. És noha a Chelsea-re a hét első felében BL-mérkőzés vár (Schalke otthon), ennek ellenére azt gondoljuk, hogy Mourinho mester alakulata sokkal erősebb a szarkáknál, így a pontok a fővárosba vándorolnak. Tippünk tehát: 2-es!

Olvasói sztorik