Hírek

Brüsszelben nagy lesz a különbség

Ma megint két BL-meccset választottunk. A párizsiak nyerni mennek a belgákhoz, a Leverkusen a donyeckieket fogadja...

Anderlecht-PSG 2! (1-0) 2!

A gallok nem hibáznak, a két csapat nem feltétlenül van egy súlycsoportban. Nálunk sima 2-es a történet…
A belga gárda megnyerte a bajnoki címet az előző kiírásban, a BL-főtábláján pedig a C csoportba nyert besorolást a Benfica, az Olympiacos és a PSG társaságában. John van den Brom vezetőedző azzal pontosan tisztában volt már a sorsoláskor is, hogy a kvartett megnyerésére csekély az esélye alakulatának, sőt, még a továbbjutást érő 2., vagy az El-t jelentő 3. pozíció megkaparintásához is elképesztő energiákat kell mozgósítaniuk Gilletéknek. Eddig bizony nem borult a papírforma, Lisszabonban kettőt, otthon a görögök ellen hármat kaptak a lila-fehérek – válaszolni egyik találkozón sem sikerült.
És a bajnokságban sem remekelnek Mitrovicék: 7-0-4-es mérleget produkálva mindössze az 5. helyen tanyáznak, hátrányuk a listavezető liege-zsel szemben immár 7 egység. Odahaza, a Constant Vanden Stock-ban is szeszélyesek (4-0-2), a nyitófordulóban a Lokeren, október elején pedig a Kortrijk is elvitte Brüsszelből a három pontot. A válogatott szünet – egyelőre olybá tűnik – jót tett a liláknak: pénteken a gyengécske Mons otthonában sikerült nyerniük Mbembáéknak.
Az idei Anderlechtben nem érezzük a potenciált: a csapatban nincsenek igazi klasszisok, így pedig a hazai bajnokságban sem lesz könnyű eredményesnek lenni, nemhogy a BL-ben…
Mert a másik oldalon bizony vannak klasszisok, az már egyszer tuti! A párizsiak a nyáron folytatták a nagybevásárlást, és Blanc mester most már valóban igazi sztárkerettel dolgozhat együtt. A gallok minden csapatrésze ütős, nekünk mégis a támadószekció a kedvencünk: azért az Ibra-Cavani-Lavezzi-Menez négyes nem hangzik rosszul (Pastore sérült, vele még nem is számoltunk…). A védelemben Thiago Silva bajlódott sérüléssel, ám a brazil nélkül is jól működött a hétvégén a védelem: 4-0-ra hozták a meccsüket Alexék a Bastia ellen.
Ibráék eddig minden fronton menetelnek: a bajnokságban 7-3-0-ás mutatóval vezetnek, a BL-ben pedig eddig kettőből kettő: Pireuszban 4-1-re, még a Parc des Princes-ben 3-0 a luzitánok ellen. A piros-kékek nagyszerű formában utaznak Brüsszelbe, ahol Blanc mester egyértelműen győzelmet vár tanítványaitól.
Klasszis különbség van a két együttes között, és meglátásunk szerint a differencia ki is jön majd a pályán. A gallok behúzzák a három pontot, és nem lepődnénk meg akkor sem, ha a végén kettő lenne közte – természetesen a vendégek javára…

Leverkusen-Sahtar Donyeck Mindkét fél betalál: IGEN!

Két, alapjaiban véve a támadófutballt preferáló alakulat csap össze ma a BayArénában – mit is várhatnánk mást, mint gólváltást…
A német együttes jó formában van: a Bundesligában magabiztosan menetel, elszökött a Bayernnel és a Dortmunddal, 7-1-1-es parádés sorához 20-9-es gólarány párosul. A piros-feketék odahaza félelmetesek, csak a bajorokkal ikszeltek, másik négy ellenfelüket kivégezték – mindenkit legalább kettővel vertek. Sami Hyypia remekül összepakolta a gyógyszergyáriakat, elől Sam és Kiessling parádézik – itt azért halkan megjegyezzük, hogy a szőke támadó találata kuriózumnak számított…
Jól nyomja tehát a Bayer, amelynek keretében Bender és Oztunali volt sérült. A BL-ben eddig két fellépésen három egység jött össze: előbb kikaptak Boenisch-ék az Old Traffordon, majd hazai környezetben 2-1-re elkapták a baszkokat. Ez utóbbi találkozón a szerencse is Rolfesék mellé állt: no nem, nem fantomgót szereztek a germánok, hanem szabályosat, ám már a ráadás perceiben.
Az idei bajnoki és BL-meccsei közül, tehát 11 ütközetben csak kétszer sikerült lehozniuk nullára a meccset (Hannover, Stuttgart), ami azért arra enged következtetni, hogy Toprakék azért zavarba hozhatóak…
Az ukrán elitegységnek két furcsasággal is szembe kellett néznie az idei kiírásban: egyrészt 13 forduló elteltével nem vezeti toronymagasan a bajnokságot, másrészt már kétszer is kikapott. Azért a narancssárgák ehhez nem nagyon voltak hozzászokva (ilyen szép magyarosan fogalmazva…) az elmúlt esztendőkben. A nagy rivális kijeviek egyelőre még náluk is gyatrábban teljesítenek, de az új kihívók (Metalist Kharkiv, Dnyepr Dnyepropetrovszk) eddig bizony komoly kihívás elé állítja a donyeckieket.
Azért persze botorság lenne temetni Mircea Lucescu brigádját, bár kétségtelen, hogy az idén nem punnyadhatnak bele a hazai pontvadászatba Taisonék. Eddig a bajnokságban idegenben tűnnek sebezhetőnek, kétszer kikaptak már a túrákon a Dnyepr elleni zakó még bele is férhet, viszont a középcsapatnak számító Karpaty ellen azért illett volna győzniük Fernandóéknak.
Az elmúlt hetekben azért rendezték a sorokat Teixeiráék, és a hazai ütközetekkel párhuzamosan a legrangosabb kupasorozatban is eredményesen szerepelnek. Az Anoetában nagyon taktikus játékkal nyertek: átvészelték a baszk rohamokat, majd kétszer lekontrázták a lelkes San Sebastian-i csapatot. Aztán jött a Manchester United, amellyel 1-1-re végeztek odahaza. Indulásnak nem rossz semmiképpen…
Az ukrán együttes is remek támadósorral rendelkezik, és miután a Bayer védelme nem feltétlenül atombiztos, így jó eséllyel betalálnak a donyeckiek. Ugyanakkor a Leverkusan otthon mindenkire veszélyes, így a germán gól is simán benne van a pakliban. Ennek megfelelően alakítottuk ki a tippünket: mindkét háló megzörren ma este!

Olvasói sztorik