Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Idén nyáron ünnepelte hatvanadik születésnapján Kereki Zoltán, a Haladás és a Zalaegerszeg egykori 37-szeres válogatott védője, az MLSZ korábbi utánpótlás-igazgatója. Az évforduló alkalmával a sportnapilapban megjelent róla egy cikk, amelyben a rá jellemző kendőzetlenséggel beszélt a magyar labdarúgás helyzetéről. Ezért többen kritizálták, de július végén, klubcsapataink európai kupakiesése után kiderült: a tények mégis őt igazolják.
„Sajnos sokan még ma sem fogják fel, milyen mélyen is vagyunk. Túlzott optimizmusukkal nem sokat segítenek, de azok sem, akik homokba dugják a fejüket, és inkább nem beszélnek a hibákról” – nyilatkozta július 27-én Kereki Zoltán, aki a Rangadó.hu érdeklődésére úgy vélekedett, aki látja az NB I színvonalát, annak tudnia kell, hogy nagy a baj.
– Szerintem vannak még a magyar futballban reálisan gondolkodó emberek. Én tíz évig az MLSZ-ben is dolgoztam, de ott sem ájultam el önmagamtól, az eredményeinktől, meg az utánpótlástól – mondta Kereki Zoltán. – Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem azok szeretik a futballt, akik jó pénzért dicsérik ezt a labdarúgást, hanem azok, akik adott esetben a hibákat is elmondják, és önkritikusak, mert én úgy értem ezt a fajta kritizálást, hogy ennek én is része vagyok, tehát én ebből nem akarom kivonni magam. Ami manapság Magyarországon történik, az teljességgel megcsúfolása az erkölcsnek, a futballnak, mindennek… Nagyon sok okos van, aki elmondja, hogy miért kerültünk ilyen helyzetbe. Aki látja az NB I színvonalát, és tudja, hogy mi történik a magyar labdarúgásban, annak látnia kellett belülről, hogy óriási a baj.
Kereki szerint most mindenki Szalai Ádámot szidja, pedig a beszédével csak egy gond van, hogy mindezt a román meccs előtt kellett volna elmondania.
– Akkor mindenki azt mondta volna, ne számítsunk rá, hogy kikerülünk a világbajnokságra, látjátok, Szalai is megmondja, hogy nincs esélyünk – folytatta Kereki, aki a magyarok mindhárom mérkőzését végigjátszotta az 1978-as argentínai világbajnokságon. – Egyetlen egy élvonalbeli nemzetközi szintű játékosunk sincs, mégis nemzetközi szintű szereplést várnak a válogatottól. Ez abszurdum. A válogatott védelme ha az NB I-ben a bajnoki címért kiállna, akkor sem biztos, hogy nagyon stabil lenne. A hollandok, a világ egyik legjobb csatársora ellen meg…
Az utánpótlás szakember úgy véli, egyáltalán nem foglalkoznánk mostanság ilyen mélyen a magyar futballal, ha nem 8-1-re, hanem mondjuk 3-1-re kaptunk volna ki Hollandiában, pedig a hibák ugyanúgy meglennének.
– Nagyon köszönjük, és nagyon jó, hogy a kormány ennyi pénzt szánt a magyar futballra, de ettől még szakmailag nem lépett előre a sportág – szögezte le Kereki Zoltán. – A szakma, illetve az invesztíció, az infrastruktúra két különböző dolog. Persze, valahol összeér majd, mert a létesítményfejlesztésnek, az infrastruktúrafejlesztésnek köszönhetően jobb körülmények között dolgozhatnak a labdarúgók, az rendben van, de attól még, hogy ma stadion épül, attól holnaptól egyetlen játékos sem lesz jobb.
Kereki emlékeztetett rá, hogy 2002-ben az európai ranglista harmadik helyén állt a magyar U17-válogatott. Tizenegy évvel ezelőtt a sajtóban őt is megkérdezték, mit szól ehhez a kitűnő pozícióhoz?
– Annyit szóltam hozzá, hogy nagyon örülök neki, de ezeknek a labdarúgóknak felnőttkorban kell jónak lenniük. Ha manapság harmadik lenne az U17-válogatottunk az európai ranglistán, nagyon sokan ódákat zengenének – magyarázta Kereki Zoltán. – Szinte az egész edzői, vezetői pályafutásomat az utánpótlásban töltöttem. Tizenhat-tizenhét éves korig tartjuk a frontot, ami a tehetségnek, a kreativitásnak köszönhető. A magyar gyerekek alapvetően tehetségesek, és imádják ezt a játékot. Utána, amikor a precizitás, a munka, a szervezettség, a felnőttkorba való beilleszkedés, a mentalitás, az alázat jön, ott mi eltűnünk a süllyesztőben.
Kereki Zoltán nem először teszi fel a költői kérdést: hogyan várunk el olyan edzőtől produkciót, hogy fejlessze a gyerekek képességeit, aki önmagát nem tudja fegyelmezni.
– Soha nem foglalkoznak azzal, hogy Magyarországon döntő többségben azokból a volt labdarúgókból lettek „neves” edzők, akikkel pályafutásuk során óriási gondok voltak, és nem azokból, akik kulturáltabbak, értelmesebbek, felkészültebbek – mondta a Zalaegerszeg, a Haladás, a BVSC és az MLSZ egykori utánpótlás-vezetője. – A hetvenes években, fiatal játékosként olyan labdarúgásba kerültem, amelyben Baróti, Lakat doktor, Kovács Ferenc, vagy Kovács Imre dolgozott. Olyan edzői kar volt a hetvenes években, hogy amikor Sárosi László megjelent Szombathelyen, a megyei tanács és a megyei pártbizottság első titkára után ő volt a harmadik ember. Lehet, hogy ma az edzőt egy ilyen kisebb városban meg sem ismerik. Reálértékben a mai játékosok ötvenszer annyit keresnek, mint mi, de a mi időszakunkban egy játékosnak a presztízse ötvenszerese volt a mainak. Ez óriási különbség.
A hatvanéves szakember szerint a közelmúltban napvilágot látott néhány olyan vezetői nyilatkozat, amely az egész magyar labdarúgás lejáratására alkalmas.
– Ha nagyon röviden kellene megforgalmaznom, alapvetően az a baj, hogy a minimális eredményeknél elájulunk önmagunktól – mondta Kereki. – Mindent a helyén kéne kezelni, de mi nem gondolunk arra, hogy ez csak egy sorozat egyik állomása, és a sorozat végén mindig lehúzzák előttünk a redőnyt. Ebbe sajnos beletartoznak a játékosok, az edzők, a vezetők, és a sportújságírás is. Most megint elkezdődött, hogy a vezetők mutogatnak az edzők felé, az edzők meg a vezetők felé. Pedig a vezetők és az edzők ugyanúgy részei a magyar labdarúgásnak.
Kereki Zoltán egy családi vonatkozású történettel zárta a beszélgetést:
– A huszonkét éves, egyetemista lányom azt írta, hogy: Apa, megint elkezditek ezt a homokozójátékot, hogy dobáljátok egymás felé a homokozólapátot. Azt mondja, kívülről gyermeteg ez az egész, pedig imádja a futballt. Mondjuk, büszke rám, hogy én megmondtam előre, hogy sajnos elég rosszul állunk, és minimális az esélyünk a továbbjutásra – mesélte Kereki.
