Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A magyar politikusok nem tudják a társadalmi elfogadottságukat növelni a labdarúgáson keresztül – mondta Krausz Tamás. A történész az ATV vendége volt, és arról is beszélt, hogy Kelet-Európában a magyar futball szenvedte el a legjelentősebb vérveszteségeket.
– A politika magába szívja a futballt – mert mégiscsak ez a legnépszerűbb sportág –, és politikai árucikket csinál belőle szerte a világon, tehát ez nem magyar sajátosság természetesen. Csak azok az országok vannak hátrányos helyzetben – most a politikusok nézőpontjából mondom –, amelyeknek nincs a futballban igazán keresnivalójuk, nem tudják a társadalmi elfogadottságukat növelni a labdarúgáson keresztül. Ezek közé tartozik Magyarország is – mondta Krausz Tamás.
– Orbán Viktornak személyesen fontos a labdarúgás, és nyilván szeretne a magyar futball felvirágoztatójaként tetszelegni. Ez a magyar társadalomban nem rezonál pozitívan?
– Nem, mert lerombolódott az, amit itt labdarúgásnak neveztek. A hanyatlás a régi rendszerben kezdődött, de ami létezett hagyomány, kultúra, infrastruktúra, a rendszerváltás után azt is elpusztították. Itt nem egyszerűen a futball pusztult el, hanem a futballnak a kultúrája. Ezt nem lehet visszaállítani beruházásokkal.
– Ezt nagyon nehéz a rendszerváltásra fogni… Már a hetvenes-nyolcvanas években is elképesztően leromlott erkölcsi állapotok voltak a magyar labdarúgásban, és milyen stadionállapotok…
– Ez igaz, mégis volt egy kultúrája a futballnak. Nagyon sokan művelték ezt a játékot abban az időben, de a rendszerváltás után fokozatosan megszűnt a futballpályák ötven-hetven százaléka.
– Nem jobb híján művelték nagyon sokan?
– Lehet, hogy jobb híján, nem tagadom, ez is belejátszik. A kollégáimmal, tanítványaimmal csináltunk egy könyvet néhány évvel ezelőtt, egy kelet-európai összehasonlítást. Az volt a lényege, hogy olyan veszteség érte a magyar focit, hogy valószínűleg Kelet-Európában máshol ilyen pusztulás nem zajlott le. Itt a futballpályák jóval több mint ötven százaléka semmisült meg, beépítették, és egy felnövekvő generáció fejéből fokozatosan kiesett az a perspektíva, hogy ezzel a játékkal érdemes foglalkozni.
– Ki megy ma focistának Magyarországon?
– Aki családilag nagyon mélyen megörökölte a futball iránti odaadást, mondjuk az unokám. Én hatvan éve járok meccsre, tehát tudom követni, hogy kell egy olyan elkötelezettség ehhez a játékhoz, ami ma már nem sok emberben maradt meg. Ez is része annak, hogy a futball, mint kultúra pusztult el. Nincs semmi olyan ösztönző ezen kívül, ami az embereket, a fiatalokat odacsalná. Megszűnt a tömegsport, mint háttér, tehát hiába tesznek bele pénzt. Lehet a pusztában annyi stadiont építeni, amennyit akarnak, ettől még nem tér vissza a dolog a régi kerékvágásba. A létező bázisokat kellett volna megőrizni, és azt felépíteni.
– Nem reális elképzelés az, hogy valamikor neki kéne állni újjáépíteni azt, amit sikerült tönkretenni?
– Ahogy mondani szokták, ezt az alapoktól kellett volna elkezdeni. Most egyáltalán nem az történik. Kényszervállalkozóknak van kiadva a futball, ahogy látjuk, tehát igazi nagyberuházások nincsenek a klubokban. A legjobban fejlesztő klubok – mondjuk az MTK, amelyből a fél NB I él – a villanyszámlát alig tudják kifizetni. Aki a labdába egy egyeneset belerúg, azonnal el kell adni, hogy a klub működni tudjon. A Vasast, ezt a hihetetlenül nagy hagyományú bázist például megsemmisítik. Ezzel szemben vidéken kétszáz embernek felépítenek egy stadiont, de ez nem változtatja meg a dolgokat radikálisan.
– Az utánpótlásra fordítható TAO-pénzek és a stadionépítések azt mutatják, hogy van egyfajta rendszer a dologban…
– Igen, csak a társadalmi fogadtatása a dolognak nem egyértelmű, hiszen tudjuk, a politika alaptörvénye az ókori Róma óta, hogy kenyeret és cirkuszt a népnek. De itt a cirkuszra már több megy, mint a kenyérre. Nagyon fontos dolog, hogy kell egy olyan színvonal a mindennapi létezésben, hogy az emberek ezeket a beruházásokat egyáltalán elfogadják.
– Az, hogy a felcsúti alapítványnak több megy, mint az egész NB I-nek, vagy az, hogy a felcsúti stadion magánbefizetésekből épül, ez visszahullik a politikára, amikor nyolc-egyre kikap a magyar válogatott?
– Ez feltétlenül visszahullik, hiszen úgy van kitalálva a labdarúgás, hogy a politika nacionalista küldetése valahogy ki tudjon fejeződni benne, vissza tudjon pozitívan hatni, és egy társadalom meg tudja mutatni a világnak – legkönnyebben ennek a népszerű sportágnak a keretein belül –, hogy mennyire jó ez a nemzet. Itt ez az esély tényleg nincs meg. Ahogyan ehhez most hozzáállnak, egyáltalán nem igazolja vissza magát, mert nem értik a pusztulás okait. Történészként is mondom, hogy először meg kell érteni, miért pusztult el, hogyan lehet ezt a kultúrát gyerekkorban visszahozni, milyen tömeges hátteret kellene kialakítani ehhez a játékhoz. Akkor lehetne valami. De egyelőre a felsőoktatásba kellene a pénzeket visszatenni, az egészségügybe, és fejleszteni a gyerekeket, a tömegsportot, a kultúrát – ezek valahol össze is függenek –, ennek sokkal több haszna lenne. A másik mozzanat, amit ebből a szempontból fontosnak gondolhatnánk – kelet-európai összehasonlításban érdekes –, hogy ekkora vérveszteséget a többiek nem szenvedtek el. Szerbiában vagy Horvátországban nem rombolódott le a futball hagyománya, itt pedig a hagyomány pusztult el. Azt mondjuk, hogy a közönség otthagyta a stadionokat, mert szélsőjobboldali, meg szélsőséges rasszista csoportok vették át az ellenőrzést az erőszak jegyében a pályákon. Ez egy dolog, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy ha a parlamentben lehet nyilvánosan, a demokrácia zászlaja alatt rasszista kijelentéseket tenni, cigánygyűlölő, antiszemita mondatokat mondani, és a rendőr nem vezeti ki az ilyen képviselőket, akkor hogy akarják a stadionokból kivezetni ezeket a fiatalokat? Nyilvánvaló, hogy itt az egész játékot kell újragondolni, az egész társadalmi környezetét és kultúráját, magát a politikai berendezkedést.
– A politika elszántsága nem megkérdőjelezhető, és az sem, hogy erőn felül rak bele pénzt. Ha ez így van, akkor lehetne ezt jól is csinálni…
– Az alapvető baj a megértéssel van. Meg vagyok róla győződve, hogy még csak szimpátiát sem kelt az emberek többségében ez az úgynevezett futballprogram. Máshonnan kellett volna elkezdeni, a gyerekektől.
– A sport nagyon sokszor jól leképezi a társadalom állapotát, gyakorlatilag tükörképe. A futball mai állapota Magyarországon minek a tükörképe?
– Minden lényeges mozzanat megjelenik a pályákon, amit a politikai életben láthatunk. A kirekesztés, az erőszak, a rasszizmus, ez mind megvan. Egy tekintélyuralmi rendszer, amelyik hivatalosan is nacionalista politikai alapra helyezkedik, képtelen kezelni ezeket a rasszista kilengéseket, hiszen egyfelől kezelni akarja a problémát, másfelől viszont nap mint nap újratermeli mindezt, és beviszi a társadalmi köztudatba ezeket a nacionalista őrületeket.
– A futball, a pénz és a politika mennyire kötődik szorosan?
– Ez egy iparággá vált a világon mindenütt. Nekünk ebben a világállapotban a magyar specifikumot kellene megértenünk, és körüljárni, hogy mi miért van? Mi tényleg hátrányos helyzetűek vagyunk. Maguk a játékosok is szenvedő alanyai ennek a szisztémának. Nincs adekvát gondolkodásuk a fiatal futballistáknak. Óriási ego van egyfelől, nagy nemzeti küldetés, hogy ők megmutatják, másfelől meg ugye a srác, aki öngólt fejelt, ő is úgy gondolta, hogy ügyes volt. Ők áldozatai ennek a szisztémának.
