Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
“Óvodás koromtól kezdve imádtam focizni.”– kezdte Solymos Zoltán. A Média a tehetségekért című pályázatra fiatal tehetségekről készült irományokat vártak, így a választásunk rá esett. Folytassa Solymos önmaga bemutatását.
Szinte csak ezt játszottam illetve játszottuk apukámmal, barátaimmal. 1999-ben kezdtem el az általános iskolát Tatabányán, a József Attila Általános Iskolában. Ebben az évben rendeztek egy “mikulás” kupát a Dózsa iskola tornatermében, ahova iskolám is nevezett. A tornán 1. helyezést értünk el. Ekkor fogalmazódott meg a dolog, hogy kezdjek el versenyszerűen is focizni.
Ezután kezdtem el Tatabányán a TASK-ban(Tatabányai Alapítványi Sport Kör – a szerk.) focizni Fischer László edzőnél, pár osztálytársammal egyetemben. Nagyon sok tornára jártunk éveken keresztül, amelyeken mindig jól szerepeltünk. Olyan csapatokat magunk mögé szorítva, mint a Győr, Videoton, Haladás, Vác és a budapesti nagy klubok. Ennek az 1992-es korosztálynak nagyon jól ment, országos hírnevünk volt, mindenki minket szeretett volna legyőzni. Nekem is nagyon jól ment a játék, többször nyertem gólkirályi illetve torna legjobb játékosa címet. Több neves klubhoz is csábítottak, többek között Győrbe is, de mindegyik esetben hű maradtam Tatabányához.
Első nagy pályás bajnokságunkban 2 évvel idősebbek ellen játszottunk, rendszeresen 10-20 gólokat kaptunk. Ennek többek között az volt az oka, hogy fele akkorák voltunk, mint az akkor már serdülésnek indult korosztály. Ez a kínos időszak hála az égnek nem tartott sokáig. Ezek után egyidősek ellen játszottunk, illetve 1 évvel idősebbek ellen, akikkel rendre felvettük a harcot. Személy szerint többször játszottam az idősebbeknél pár csapattársammal együtt, ugyanis az ügyeseket mindig vitték feljebb is játszani. Így éveken keresztül hétvégenként 2 bajnoki meccset játszottam. Ebben az időszakban edzőim voltak Darabos Gábor, Horváth Imre, Dupai János, Erdélyi Péter és Plotár Gyula is. Jól ment a játék. Pár csapattársammal karöltve mindig kiemelkedtünk a mezőnyből. Középpályásként is sokszor 20-30 gólt lőttem idényenként.
16 éves koromban szeretett volna a Ferencváros leigazolni egy ottani duplám és jó játékom után, de ekkor az NB II-es felnőtt csapathoz vittek fel edzeni Dajka László és Octavio Zambrano kiválasztásának köszönhetően. Így továbbra is Tatabányán maradtam. Sikerült hamar megszokni az ottani edzésritmust. Azonban sajnos ebben az időben jöttek mentek az edzők, tulajdonosok a klubnál és mire fiatalként sikerült volna bizonyítani egy-egy edzőnek addigra már le is váltottak azt az edzői keretet. A kitartó munkának és az ifjúsági csapatban való kimagasló teljesítménynek köszönhetően 2011 tavaszán, bemutatkozhattam a felnőtt csapatban.
Ezt követően többek között Bozsik Péternek köszönhetően az NB III-as Sárisáp, amolyan tatabányai fiókcsapatként alakult meg. Ide kerültem én is. Itt 2 évet töltöttem. Már az első évben sikerült bekerülnöm a harmadosztályú válogatottba. 2013 nyarán Dorogra szerződtem az NB III-as bajnokcsapathoz, ahova szerencsére hamar sikerült beilleszkednem. Több ott játszót ismertem már régebbről, valamint Miskei Attila edzőt is. Jelenleg azért küzdök, hogy stabil kezdőjátékos lehessek, ami úgy érzem rövid időn belül sikerülni is fog, amivel még többet segíthetek a csapatnak jó játékommal. Szeretnék minél jobban szerepelni jelenlegi csapatommal, és sokat fejlődni, hogy magasabb szinten is focizhassak. Amire úgy érzem, minden esélyem megvan, ugyanis még technikailag és fizikálisan is fejlődésben vagyok, bár a testfelépítésem meglehetősen jó a magam 192 cm-vel és 89 kg-jával, bárkivel felveszem a versenyt már most is.
Írtad, hogy fiatalabb korodban nagy csapatok is csábítottak. Nem bántad meg, hogy végül Tatabányán maradtál?
Jó kérdés, hisz kis koromban az volt az álmom, hogy egyszer a tatabányai csapatban focizhassak, nekem szurkoljanak a stadionban, nekem szedjék a labdát ahogy egykor én szedtem Tóth Zolinak (Saját nevelésű ex-Tatabánya játékos, jelenleg csapattársak Dorogon – a szerk.) is a többieknek! Viszont ez nem vált eddig valóra. Azonban szakmailag úgy érzem, hogy a Ferencvárosi megkereséskor jó döntés volt itt maradni, mert 16 évesként a felnőttek között edzhettem és fejlődhettem.
Ezek szerint nincs semmi, amit megbántál volna? Mindent ugyanígy csinálnál, hogyha újból kezdhetnéd?
Azt hiszem, hogy nem bántam meg. Hisz ez akkor is jó döntésnek tűnt, és most is úgy gondolom, hogy ez volt a jó a fejlődésem szempontjából. Viszont nem tagadom, engem is elgondolkodtatott, hogy mi lett volna, ha elmegyek. De úgy gondolom felesleges ezen morfondírozni vagy hátra felé tekinteni, az számít, hogy mi lesz a jövőben!
Jelenleg 21 éves vagy. A kortársaid már stabilan játszanak az NB I-ben, míg te “csak” az NB III-ban. Érzel magadban annyit, hogy valaha stabil kezdőjátékos legyél egy első osztályú csapatnál?
Véleményem szerint a következő 2-3 évben dől ez el. Jelenleg még nem adtam fel. Minden erőmmel azon leszek, hogy ez sikerüljön!
Milyen lemondásokkal jár egy labdarúgó élete? Mik a legfőbb különbségek közötted, és egy átlagos korodbeli fiatal között?
Mindenféleképpen áldozatokkal jár, nem is kevéssel. Kevés szabadideje marad az embernek. Főleg így, hogy mellette a tatabányai Edutus főiskolán nappali tagozaton tanulok is. Sok esetben reggel 8-ra elmegyek az egyetemre, és este fél 10-re érek haza, mert suliból egyből edzésre megyek. Így a hétvégi mérkőzés miatt, igazából egy vasárnapom marad a kikapcsolódásra, szórakozásra, családra, pihenésre, barátokra, barátnőre.
Apropó szociális kapcsolatok! A családod mennyire támogatott téged utadon?
Nagyon sokat köszönhetek nekik nem csak a labdarúgás terén, a nagyszülőktől kezdve a szüleimig. Mindig mindenen támogattak, segítettek. Édesapám véleményét mindig minden döntésemben kikértem és mindig mindent megbeszélünk, ami a labdarúgással kapcsolatos. Nagy segítség nekem a családom.
És a családon kívül még ki volt az, aki a legtöbbet segítette?
Több olyan edzővel dolgozhattam együtt, akinek sok-sok NB I-es mérkőzése volt, vagy akár válogatottságig jutott. Mindegyikőjüktől sok mindent lehetett tanulni, de talán a volt szövetségi kapitánytól Bozsik Pétertől tanultam a legtöbbet. Nagyon jó szakembernek tartom.
Kit tartasz a példaképednek, kire nézel fel?
Messire, de nem azért, mert bármiben is hasonlítanék rá vagy esetleg a poszt miatt. Hanem egyszerűen azok miatt a dolgok miatt amiket elért, és hogy újra és újra eléri. Soha nem szimulál. Mindig csak a játékkal foglalkozik. Minden idegszálával csak a játékra koncentrál. Nekem ő a kedvencem és egyben példaképem is!
Gyorsan szeretnél értesülni a kefoci.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
