Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Álmosan kezdtek a csapatok, az első helyzetig nyolc percet kellett várni: Fekete fejesét Sólyom kapus ütötte ki bravúrral. Továbbra sem záporoztak a helyzetek, távolról próbálkoztak feltörni egymás védelmét a felek – derül ki az onlajnok.com tudósításából. Hol a partjelző, hol a jól záróvédelem akadályozta meg a kissé talán aktívabb hazai csapatot.
Időközben két helyen is változtatni kényszerült Szabó Zsolt, a hazaiak vezetőedzője: Szabó Balázst és Vég Bencét is le kellett hozni az első félidő derekán. Az első játékrész legnagyobb helyzetét Kollega Krisztián hagyta ki: a szigetszentmiklósi játékos egyedül találta magát a kapussal szemben egy beadás után, de 11 méterről csak a kapufát találta el.
A második félidőben jobban felpörögtek az események: a 48. percben Pollák kapott piros lapot, rá három percre pedig meg is szerezte a vezetést az emberelőnyben játszó hazai együttes. A gól azonban talán túlságosan is megnyugtatta a mislenyi csapatot, és a vendégek emberhátrányban is egyre inkább ellenfelük fölé nőttek. A 78. percben gólt ért a szigetszentmiklósi feltámadás: Kollega Krisztián egy szöglet után tekert gyönyörűen a kapuba.
Az utolsó percekben már ráült az eredményre a Szigetszentmiklós, tördelte a játékot, így újabb helyzet nem alakult ki, 1-1-el zárult a találkozó.
– Az első félidő gyakorlatilag egyetlen igazi helyzetet hozott, a hajrában a vendégek lőttek egy kapufát – mesélte Turi Zsolt, a Pécs korábbi kiváló játékosa. – A második félidő már izgalmasabbra sikeredett, egy szabadrúgás után például a Kozármisleny lőtt kapufát. Úgy érzem, a játékvezető belenyúlt a találkozóba az ötvenedik perc környékén. Nagy Krisztiánt a tizenhatoson belül buktatták, de a bíró egy korábbi szabálytalanság után ítélt szabadrúgást, tizenegyest nem ítélt, de kiállította a vendégek játékosát. Paprikássá vált a hangulat, nem sokkal később pedig a vezetést is megszerezte a Kozármisleny. A gól után azonban a Szigetszentmiklós tért magához, és nem tudom, hogy a Misleny nem akart, vagy nem tudta tartani a labdát, de folyamatosan ellenfele fölé nőtt a vendég csapat. A hajrára aztán góllá érett az SZTK kulturáltabb játéka, így a mérkőzés képe alapján megérdemelten osztozkodtak a pontokon a csapatok. Számomra érthetetlen, hogy a Kozármisleny mit akart játszani emberelőnyben, 1-0-s vezetésnél. Illett volna tartani a labdát, felőrölni az ellenfelet, ehelyett viszont a vendégek kezdték el uralni a mérkőzést.
NB II, 9. forduló
Kozármisleny SE – Szigetszentmiklósi TK-Erima 1-1 (0-0)
Kozármisleny. Játékvezető: Barna G.
Kozármisleny: Sólyom – Vég (Fenyvesi, 41.), Fellai, Vattai, Kiss M. – Szabó (Nagy E., 34.), Kovács T., Cziráki, Farkas Z. – Nagy K. – Varga B. (Tóth A., 73.).Edző: Szabó Zsolt
SZTK: Sánta – I. Jakovljevics, S. Jakovljevics, Pollák – Barna Zs. – Kollega, Kvekveskiri, Zsivóczky, Khous (Takács T., 59.), Nagy J. – Fekete (Csikortás, 48.; Puskás, 79.). Megbízott edző: Csurka Zoltán
Gólszerzők: Nagy M. (50.), illetve Kollega (78.)
Kiállítva: Pollák (48.)