Hírek

Vébé-selejtezők: óriási a tét!

Ma sok kérdésre választ kapunk: egy meccs az A csoportból, egy pedig a miénkből...

Észtország-Törökország 2!

A félholdasoknak nincs sok választásuk: hat pontot kell szerezniük a hátralévő két ütközetben, és ha ez sikerülne is, akkor sem biztos, hogy pótselejtezhetnek. Muszáj nekirontaniuk az észteknek!
A baltikumi együttes tulajdonképpen eddig azt hozta, amit előre elvártunk tőlük: Andorrát oda-vissza verték (no nem nagyon, csak úgy lájtosan…), emellett pedig még egy pontot zsebeltek be, azt viszont hatalmas meglepetésre épp a listavezető hollandokkal szemben. Ezen kívül sok örömük nem volt Kinkéknek, hiszen a románok, a törökök és a mieink is oktatták az északiakat. A 2. pozíció megszerzése egy pillanatig sem volt realitás, nyomban három zakóval indítottak Purjéék, aztán maradtak is a helyükön, a csoport utolsó előtti pozíciójában. E helyen semmi nem veszélyezteti, ám ez nem nekik köszönhető, ugyanis szerintünk ponthoz már nem nagyon jutnak a sorozatban (kedden Romániába utaznak…).
A félholdasok is rendesen elrontották a selejtező elejét, így most már csak matematikai esélyük van a 2. hely megszerzésére. Igen, a remény él még, de a sansz igencsak kicsi…
A törökök a 3. helyen állnak 13 egységgel, a magyarok 14-nél, a románok 13-nál járnak. A hátralévő két meccsük Erdingéknek nem egyszerű, hiszen az észt túra még csak hagyján, de a zárónapon a narancsosokat látják vendégül. Ezzel szemben a mieink a hollandok után Andorrával meccselnek Budapesten, a románok pedig a miniállamot várják, majd elutaznak a baltikumiakhoz.
Abdullah Avcı vezetésével vágott neki a sorozatnak a török nemzeti tizenegy, ám a sikertelenség miatt váltott a szövetség a kispadon. Jött Fatih Terim, és a rutinos szakemberrel valóban jobban mennek Turan Ardáék: persze, nem Andorra legyőzésére gondoltunk, hanem sokkal inkább a Bukarestben begyűjtött három egységre. Ha nem nyernek a románoknál Burak Ylmazék, úgy a mai ütközetnek nem lenne tétje.
Eddig ötször találkoztak a csapatok, a két észtországi ütközet remivel záródott, a törököknél viszont mindig a félholdasok nyertek.
És ma is nekik szavazunk bizalmat, méghozzá elsősorban motivációs tényezőkre alapozzuk a tippünket: Buluték addig mennek, amíg a legcsekélyebb esélyük van a pótselejtezős pozíció megszerzésére. Ehhez pedig ugye ma nyerniük kell, no és drukkolniuk a hollandoknak és Andorrának…

Horvátország-Belgium x2!

Az A csoportban rangadót rendeznek: szerintünk a listavezető vörösök bebiztosítják a továbbjutást.

Nyolc játéknapot követően letisztult a kép az A-jelű hatosban: 1. Belgium (22), 2. Horvátország (17), 3. Szerbia (11), 4. Skócia (8), 5. Macedónia (7), 6. Wales (6). Ebből kiderül, hogy minden bizonnyal a vörösök nyerik meg a hatost, hiszen a mai túra után a sérülésekkel megtizedelt walesieket látják vendégül. A balkániak az utolsó játéknapon a hegylakóknál vizitálnak…
Az abroszosok teljesen jól tették a dolgukat az idén nyárig: az addig szinte tökéletes mérlegüket (egy idegenbeli belga iksz mellett csak nyertek) a skótok alaposan elrontották, ráadásul a horvátok földjén. A következő játéknapon sem sikerült nyerniük Mandzukicéknak: Szerbiában viharos meccsen remiztek (1-1).
Az Eb-n szimpatikus futballal rukkoltak elő a horvátok, akik azonban két erősebb válogatottal kerültek szembe, így nem tudtak továbblépni a csoportjukból. És most ismételten ezzel kellett szembesülniük Igor Stimac fiainak: a belgák egyszerűen nem hibáztak a sorozatban!
A hazaiak gondjait csak tetézi, hogy Simunicot kiállították Belgrádban, és Srna sem lehet ott a többiekkel. A keret ennek ellenére erős, ám ismerjük a horvát virtust, így nem tartjuk kizártnak, hogy Modricék immár a pótselejtezőre figyelnek majd fél szemmel.
Ha a horvát keretről elismeréssel szóltunk, akkor hatványozottan ezt kell tennünk a belgák esetében. Marc Wilmots remek alakulattal dolgozhat együtt, amely tele van klasszisokkal. Nyilván, Kompany és Benteke múlt heti sérülése nem jött jól a vörösöknek, de azt kell, hogy mondjuk, hogy várhatóan e két klasszist is tudják majd pótolni.
Mert a merítési lehetőség tényleg igencsak bőséges: a keret zöme klasszis bajnokságban pallérozódik hétről hétre, úgyhogy valóban bivalyerős állománnyal kelnek útra Fellainiék Horvátországba.
Eddig mindössze egyszer játszottak ikszet Mirallasék, épp aktuális ellenfelükkel (1-1). Idegenben viszont nem hibáztak: mind a négy találkozójukon győzedelmeskedtek Lukakuék, ráadásul még gól sem kaptak a túrákon – pedig jártak Belgrádban is!
Nagyon egyben van a belga nemzeti csapat, és szerintünk ma behúzzák azt az egy pontot legalább, amely a csoportelsőséghez szükséges. Azt gondoljuk, hogy a vörösök megőrzik veretlenségüket Zágrábban is, és így kijutnak a jövő évi brazíliai világbajnokságra! Tippünk tehát: x2!

Olvasói sztorik