Hírek

Irány az ötödosztály!

Az angol Konferencia Ligában teljes fordulót rendeznek, mi pedig itt szemezgettünk...

Hyde-Gateshead 2! +2,5!

Az angol ötödik vonalban nem tétlenkednek a csapatok: a hétközi fordulóban nem támadnak fel a hazaiak!
A Konferencia Ligában a 14. fordulót rendezik meg ma este, és a választásunk egy kiesési rangadóra esett. A Hyde ugyanis a sereghajtó a bajnokságban, a 24. helyezéshez mindössze két pont párosul, otthon 0-1-6 a sora 3-12-es gólaránnyal. A formája borzalmas, kilenc vesztes meccsből érkeznek a mai összecsapásra. És a támadósor: öt találkozó óta nem vették be az ellenfelek kapuját! A tigrisek a héten zártkapus edzőmeccset játszottak a walesi élvonalbeli Airbus-szal, és a piros-fehérek önbizalom növelő sikert arattak: 5-1-re verték ellenfelüket.
Nyilván, nem lehet összehasonlítani egy felkészülési találkozót egy bajnokival, ám arra mindenképpen jó lehetett a kilencven perc, hogy a csatárok elhiggyék: azért képesek a kapuba találni. Minden pontra nagy szüksége van a Hyde-nak, hiszen a bennmaradást érő pozíciótól így is 10 egység választja el a gárdát.
A Gateshead jobban áll, igaz, azért nem dőlhetnek hátra a fekete-fehérek. 16 pontjuk van, ebből hatot szereztek idegenben (2-0-4). A gárda botrányosan kezdett, négy vereséggel nyitott, majd jött egy iksz, az első győzelemre pedig a 6. fordulóig kellett várniuk a drukkereknek. Azóta hullámzóan teljesít a Gateshead, hol nyer, hol kikap – a döntetlen nem az ő műfaja (5-1-7).
Idegenben visszafogott a társulat gólaránya: 5-8, az elmúlt három túráján mindössze egyszer voltak eredményesek a vendégek.
A fekete-fehéreknek nagyon kellenek a pontok, hiszen a mai meccs után nehéz sorozatba kezdenek, sorra élcsapatokkal találkoznak a fiúk.
A Gateshead 9-szer, a Hyde 8-szor játszott over-meccset eddig. Az egymás elleni eddigi 4 találkozójukon 21 gól esett! 3-szor a Gateshead diadalmaskodott, egy iksz lett.
A két, felettébb gyenge támadósorral rendelkező alakulattól mi mégis várunk legalább három találatot – épp a pocsék védelem miatt. És összességében nehezen tudjuk elképzelni, hogy a Hyde ma táltosodjon meg. Nálunk 2-es ez a történet…

Alfreton Town-Chester +2.5!

Az újonc eddig nem tudta felvenni az ötödosztály ritmusát, és ma sem ők az esélyesek. Hazai-gyanús mérkőzés, gólokkal megfűszerezve…

A 14. fordulót rendezik a Konferencia Ligában, és a hazaiak eddig bizony nagyon kétarcú csapat benyomását keltik. Mert az hagyján, hogy mi, egyszerű halandó tippvadászok nem értjük, hogy az Impact Arénában remeklő alakulat hogy tud szinte kikapni minden túráján, ám azért az már felettébb elgondolkodtató, hogy erre a kérdésre nem tudja a választ Nicky Law sem, a piros-fehérek menedzsere… A klub hivatalos honlapján fakadt ki a minap, és értetlenségének adott hangot a jelenség miatt.
Otthon erős az Alfreton, 6-1-0 a mérlege, 18-9-es gólaránnyal, csak a listavezető Cambridge tudott pontot csenni tőle. Minden mérkőzésen betalált, az eddigi 13 fellépése közül 10-szer jött a +2.5-ös opció.
Formáról – ismerve az előzményeket – nem nagyon lehet beszélni a piros-fehérek esetében, leginkább a szeszélyes jelző a legmegfelelőbb…
A Chester az előző kiírásban megnyerte a 6. vonal északi ligáját, így jutott fel eggyel magasabb osztályba. Itt viszont egyelőre botladozik , 13 találkozón mindössze 9 pontot gyűjtöttek a kékek. A 2-3-8-as sorhoz 10-21-es gólarány párosul, ami azért arról árulkodik, hogy elsősorban a támadószekcióval van probléma. Idegenben egy siker mellett 5-ször égtek meg a fiúk, utolsó három kirándulásukon kikaptak. Legutóbb a Kidderminster járt nála, és az eredmény 0-0 lett. A szakmai stáb dicsérte a csapatot, mondván, az egyik élcsapattal sikerült kiélezett meccset játszani. A lelkesedéssel nincs gond, annál inkább a tudással – egyelőre legalább is így néz ki a dolog.
A Chester meccsei közül 7-6 az over-under arány. Annyi azonban bizonyos: eddigi valamennyi idegenbeli ütközetében két gól legalább született…
Angol alacsonyabb osztályú mérkőzésen nagy merészség kimenetelre tippelni – most minden a hazaiak mellett szól, ugyanakkor láttunk már csodát ebben a ligában is. A gólokra fogadunk mi, aztán, egy másik szelvényen pedig befigyelhet az 1-es is akár…

Olvasói sztorik