Hírek

Tarolnak a hazaiak?

Rangadó
Rangadó

2013. 10. 05. 03:54

Itthon mentális problémára, a galloknál pedig lyukas védelemre bukkantunk...

Gyirmót-Békéscsaba 1!

A feljutásra gyúró hazai együttes otthon tarthatja a három pontot a mostanság inkább a fegyelmi ügyeiről elhíresült viharsarkiakkal szemben.
A sárga-kék alakulat évről évre megpályázza a feljutást, ám eddig ez nem jött össze a győrieknek. Az előző kiírásban Csank János vezette a gárdát, most már Sisa Tibor ül a padon. A szakember remek pedagógus hírében áll, és ezúttal erős kerettel is dolgozhat.
Orossék a 4. helyen tanyáznak 13 ponttal, otthon 2-0-1-es sort produkáltak: a Siófoktól kikaptak, az Ajkát és a Szigetszentmiklóst viszont úgy győzték le Graszlék, hogy gólt sem kaptak.
Magasföldiék a múlt héten kikaptak Dunaújvárosban: hiába játszottak jól a győriek, kapufát rúgtak, több helyzetet is kidolgoztak, ám a második félidő elején két gyors góllal elhúztak a Fejér megyeiek. Az utolsó fél órában rohamoztak rendesen a sárgák, de ezen a délutánon nm jött össze semmi.
A győriek kerete erős, tele volt élvonalbeli futballistával. Azt gondoljuk, hogy ezzel az állománnyal a dobogón kell végeznie a csapatnak. Győzelmi kényszerben lépnek pályára Balogék, hiszen az éllovas Nyíregyháza már 21 egységnél jár, de a 2. Siófok is 19-ig jutott.
A Békéscsaba is nagy tervekkel vágott neki az NB/II-nek, ám egyelőre nem a fényes sikereiről hangos a sajtó a lilákkal kapcsolatban… Komjáti András alakulata ugyanis csak a 9., mindössze 8 pontjuk van a viharsarkiaknak (2-2-3). Idegenben eddig mindent csináltak már a fiúk: ikszeltek a Fáy utcában, kikaptak Egerszegen, és nyertek Sopronban. És a gondok itt kezdődtek…
Három légiós ugyanis alaposan megünnepelte a sikert – tették ezt a klubvezetés tiltása ellenére (tétmeccs vár hétközben a gárdára…). A srácok lebuktak, ketten pénzbüntetést fizettek, egyikükkel pedig szerződést bontott a klub. A szakvezetésnek az említett problémán kívül is adódott már gondja néhány játékossal, fegyelmi okok miatt szintén…
A hétvégén a Balmazújváros látogatott a Kórház utcába, és a lilák buktak is… A Békéscsaba egyelőre nagyon messze áll a feljutástól, ám elnézve a keretüket, talán nem is realitás a dobogó…
A Gyirmótot erősebb csapatnak tartjuk, minőségi futballisták sora szerepel a dunántúliaknál. A csabaiak eddig elmaradnak a várt teljesítménytől, és szerintünk ma sem táltosodnak meg. Az erősebb brigád nyer, azaz tippünk: 1-es!

Nantes-Evian 1 (x)!

A kanárik jó passzban vannak, és odahaza félelmetesek! Szerintünk pontokkal gazdagodnak ma is!
Örülhet mostanság a Stade de la Beaujoire népe! Az újonc eddig nagyszerűen szerepel, 8 fellépést követően 13 egységgel az előkelő 6. pozíciót foglalja el. Odahaza 3-0-1 a mérlege, csak a Párizs tudott nála nyerni. Djordjevicék legyűrték a Bastiát, a Sochaux-t és a Nice-t, ez utóbbi siker bravúrnak számított, elnézve a déliek idei sorozatát.
A nyáron a kanárik nem voltak aktívak a játékospiacon, mindössze 3 millió eurót költöttek, az érkezők egy része venezuelai légiós – érdekes döntés volt a klub részéről mindenesetre, hogy e piac felé nyitott. Az új játékosok közül néhányan már beilleszkedtek a csapatba, Aristeguieta és Vizcarrondo egyre több lehetőséget kap Michel Der Zakarian vezetőedzőtől.
A csapat formájára nem lehet panasz, elmúlt négy csatájukból hármat behúztak, csak Lyonban kaptak ki. A múlt hétvégén Rennes-ből hozták el mindhárom pontot!
Az Evian az előző kiírásban a kiesés ellen küzdött – sikerrel! Remekül hajrázott a gárda, legutolsó három hazai bajnokiját behúzta, így menekült meg. A nyáron nem költekezték túl magukat… A legnagyobb fogás a Nimes-ből érkezett Benezet volt (1,5 millió euró), rajta kívül zömében kölcsönjátékosok érkeztek a csapatba.
Az Evian 8 mérkőzésen 9 pontig jutott, idegenben 1-0-2 a vonatkozó statisztikája. Az Ajaccio-nál nyert (2-3), Marseille-ben és Lille-ben viszont rúgott gól nélkül kapitulált. Az elmúlt három bajnokiján nem ünnepelhetett sikert: két hazai remi mellett volt a Lille-t kiruccanás. A múlt hétvégén a gyengélkedő Bordeaux vizitált nála, és a rossz formában lévő vendégek ponttal távoztak…
És akkor nézzük a sérültlistát! A www.betinf.com szerint bizony a vendégek meglehetősen tartalékosak lesznek ma este. A védelemből Dja Djedje (5 fellépés), Mensah (8) és Ehret (3) sem lesz hadrafogható! A hazaiaknál Veigneau (4) hiányzik majd a középpályáról, rajta kívül csak perememberek bajlódnak sérüléssel.
Bár eddig bajnokikon csak az Evian nyert e párosításban (mindössze két randevújuk volt), most mégis a hazaiaknak szavazunk bizalmat. A kanárik egyben vannak, odahaza mindenkire veszélyesek, és manapság a vendégek nem számítanak nagyágyúnak. Ráadásul lyukas is a védelmük…
Nálunk 1-es a történet, esetlegesen egy iksszel megtámogatva…

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

goalkeeper Granit XHAKA (SUI) celebrates after the goal to make a 1-1 equalizer for Switzerland, jubilation, cheering, cheering, joy, cheers, celebrate, goaljubel, Serbia (SRB) - Switzerland (SUI) 1: 2, preliminary round, Group E , Game 26, on 22/06/2018 in Kaliningrad; Football World Cup 2018 in Russia from 14.06. - 15.07.2018. | usage worldwide
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.