Hírek

Sok pont, kevés pont…

A végjátékhoz közeledik a szlovéniai kosárlabda Eb. No de kik küzdhetnek meg a döntőben? El Ninno boncolgatja a részleteket...

Spanyolország-Franciaország

Az első elődöntőhöz érkeztünk! A gallok a szlovénokon gázoltak át – ez nem kis szó, hiszen a házigazda kőkemény támogatást kapott -, a hispánok pedig a szerbeket verték olyan nagy arányban, hogy szerintem mai napig nem fogják fel, hogyan is történhetett ez meg velük!

A spanyol válogatottat látszólag nem viselte meg Navarro és Pau Gasol hiánya, olykor szemet gyönyörködtető játékot mutatnak. Agresszívek és szellemesek, kimagaslanak a mezőnyből. A francia csapat erőszakos és gyors kosárlabdát preferál, első látásra is a sok pontban láttam inkább nagyobb fantáziát, mint a győztes kilétében.

77 pontot átlagolnak a spanyolok, 78-at a franciák, hármasban jobbak csak a hispánok és lepattanók megszerzésében. Felkészülési meccsükön egy szem ponttal volt jobb a Marc Gasol vezette spanyol csapat. Őrült meccs volt, ahol egy ideig úgy látszott, végre megtörik a spanyol átok, de hát csak sikerült hazai közönség előtt elbukniuk Parkeréknek!

Hogy mi volt eddig, és mik voltak az eddigi eredményeik, az szerintem nem befolyásolja a mai meccset. A két legnagyobb húzónév hiánya, és a gallok alkalmazkodóképessége csodákat is végbe vihet ezen a meccsen.

Bár csapategységében a spanyol csapat a jobb, ha nem tudják kivonni a forgalomból a francia húzóembereket, és nem találnak ki valami hatékony védekezést a gall betörések ellen, bizony meglepibe is fordulhat ez a meccs.

A spanyolok a favoritok, győzelmük fabatkát sem ér, hendivel megtámadni nem is akarom.

Spanyolország 1-2, 3-6 ponttal nyer – 10 és 5.5-szörös pénzért. Franciaország 1-2, illetve 3-6 ponttal nyer – 11 és 7.5-szörös kifizetésért.

Erre persze kisebb összeget javaslok, vagy pedig olyat, amit élő fogadásban hendis verzióban fölé vagy alá lehet venni.

A pontok! Na kérem itt azért lehet kaszálni, ha elgurul a gyógyszer! 141.5 pont felett 1.7-szeres pénzt adnak érte, ez nagyon nagyon szimpi! Ugyanaz a megérzésem mint a szerb-spanyol meccsre, ott is jött a 2 és a 2.65-szörös pénz. Itt is érdemes behúzgálni a +148.5 pontot 2.6 ért.

Litvánia-Horvátország

A tét nagy, a csapatok fáradtak, és inkább a kevés pontban bízom. Unibetes szorzót találtam, merthogy a többi buki még alszik. Szoros meccset várok, amin inkább a pontokat javaslom megtámadni: -148.5 pontot várok, ez 1.8-at fizet.

Sok szerencsét kívánunk minden fogadónak!

Olvasói sztorik