Hírek

Gólváltás Parmában?

Svédországban a bajnoki cím a tét, az olaszoknál a farkasok az első komolyabb erőpróbájukra készülhetnek...

Parma-Roma Mindkét fél betalál: IGEN!

Bár nagyon bírjuk a fővárosiakat, ma mégsem gondoljuk, hogy kapott gól nélkül lehozzák a pármai kilencven percet…
Az Ennio Tardinibe látogatnak a farkasok. A hazai együttes kissé beragadt a rajtnál, hiszen két fordulót követően mindössze egy árva pontocska figyel a neve mellett. A nyitányt szúrta el isten igazából Donadoni mester alakulata, hiszen a Chievot azért illett volna legyűrni saját közönségük előtt (0-0). A következő fordulóban Udinébe látogattak a sárga-kékek, és beleszaladtak egy verésbe (3-1). Örömhír talán csak az volt a sonkások számára, hogy megszerezte első találatát keresztcsíkos mezben Antonio Cassano – más kérdés, hogy e gól sem volt elegendő a pontszerzésre a Friuliban…
Tavaly a középcsapatok békés hétköznapjait élhették Amauriék, és szerintünk az idén sem lesz ez másként. Nem gondoljuk, hogy Valdeséknek kisési gondjaik lennének, annál azért lényegesen erősebbnek tartjuk a keretüket. Galloppa és Paletta biztosan kihagyja az összecsapást, Obi és Pavarini szerepeltetésére viszont van esély. A gárda támadószekciója kimondottan erősnek mondható, kreatív (Cassano), gyors (Biabiany) és robosztus (Amauri) csatárt is pályára tud küldeni a Milan egykori ikonja.
A Roma a nyáron edzőt váltott, Rudi Garcia irányítja most már a farkasokat. És nem is rajtolt rosszul az új tréner: a holtidőben jól igazoló fővárosiak kettőből kettőt nyertek eddig. Minden szép és jó, csak hát annyit muszáj megjegyeznünk, hogy Tottiék eddig két újonccal csaptak össze. Livornóban 2-0-ra, a Verona ellen pedig az Olimpicóban győztek 3-0-ra.
Balzarettiékre az első igazi erőpróba tehát most következik, hiszen Parmában senki sem mehet biztosra. Gervinhoék eddig megúszták kapott gól nélkül az idei szezont, de jó eséllyel ez a sorozat megszakadhat ma…
Mint említettük, véleményünk szerint remekül megerősítették a bordó-sárgákat. Maincon, Gervinho, De Sanctis, Strootman, Ljajic egyaránt gyorsan beilleszkedett, és egytől-egyig pályára léptek például a legutóbbi bajnokin. Boriello, Burdisso, Torosidis és Marquinho például csak a kispadról nézhette a Hellas elleni örömfocit… Szóval, jó kis kerettel dolgozhat Rudi Garcia!
Az amerikai labdaszerző középpályás, Bradley sérült, és Destro sincs bevethető állapotban, Benatia viszont talán tudja vállalni a játékot.
Két jó csapat találkozik ma este, és szerintünk a legvállalhatóbb opció – épp a rengeteg kiváló csatár miatt – a mindkét fél betalál lehetőség. Toljuk meg ezt!

Malmö-Djurgarden 1!

A bajnoki címre törő hazaiak nem hibázhatnak, muszáj nyerniük!
Sokat agyaltunk azon, hogy vajon mi szólhat a Djurgarden mellett a ma esti összecsapáson. Aztán szépen lassan elfogytak az érveink… No de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük a találkozó paramétereit!
A játéknap előtt a Malmö állt az élen, 22 csatában 45 egységet gyűjtöttek be. Odahaza egészen félelmetesek a világoskékek, 7-3-1 a vonatkozó mérlegük, csak a szeszélyes Hacken tréfálta meg őket. Augusztustól remekel a brigád, négy győztes mérkőzést követően legutóbb az Östersnél remizett. A tabella elején meglógott egy négyes: a listavezető 45 pontnál jár, a 4. Göteborg 41-ig jutott. Minden bizonnyal ebből a kvartettből kerül ki a bajnok, és elnézve a sorsolásokat, talán a Malmönek lesz a legkönnyebb dolga. Két necces fellépés vár még Erikssonékra, utaznak a Helsingborghoz, no meg a címvédő Elfsborghoz Borasba.
Pocsékul kezdte a bajnokságot a Djurgarden, aztán a sötétkékek később rendezték a sorokat, és most már a középmezőny tagja a brigád. Most a 10. helyen tanyáznak 26 ponttal, idegenben 2-3-6-os sort produkált, viszont mellette szól, hogy legutóbbi két túráján 6 egységet szerzett (Norrköping, Syrianska), és nem mellékesen hat találatot vitt be!
Azonban a múlt héten megtorpantak otthon a fiúk, odahaza kaptak ki az idén nem túl félelmetes Elfsborgtól. A kupában vigasztalódhattak, egy kicsapat ellen diadalmaskodtak vendégként.
Az alapcsapatok mindkét oldalon rendelkezésre állnak, sérüléssel csak perememberek küszködnek.
A hazaiak nyerési kényszerben lépnek pályára, és van is mit törleszteniük a Djurgardennel szemben. Május közepén ugyanis fordított felállásban 3-2-re nyert a sötétkék egység.
Nos, nem ragozzuk tovább a dolgot, szerintünk a hazaiak otthon tartják a három pontot!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.