Hírek

Jót tett a Győrnek a szünet?

Maradunk a magyar-spanyol kombinációnál. Egy hazai és egy vendég esélyben látunk ma fantáziát...

Malaga-Rayo Vallecano 1!

Az okés, hogy a nyáron rendesen kipakolták a déli együttest, de azért az csak nem járja, hogy Schuster mester alakulata nyeretlen maradjon négy fordulót követően!
Egy fél csapatra való futballista távozott a halványkékektől a nyáron: a tavaly még a BL-főtáblán vitézkedő együttestől végül távozott Pellegrino mester is… Az érkezők közel sem olyan nagy nevek, szóval, a germán trénernek lesz dolga bőven, míg Tissonééket egységes csapattá formálja.
Ráadásul nagyon nehéz volt Dudáék sorsolása: a Mestallában kezdtek (1-0), majd fogadták a katalánokat (0-1), végül a Sevillánál vizitáltak (2-2). A tavalyi 6. helyezett most egy könnyebbnek tűnő feladat vár, aztán a jövő héten megint rázós túra elé néznek Santa Cruzék: az Anoetában senki sem mehet biztosra.
Schuster nem számíthat a Sevillában kiállított Dudára, pedig a ballábas irányító – Isco távozása után – sokadvirágzását éli. Rajta kívül Wellington és Anderson hagyja ki a meccset, sérülés miatt.
A darazsak tavaly (is) üde színfoltjai voltak a ligának. A 8. pozícióban zártak, ám ők is meggyengültek a nyáron. A csapat Bueno vezérletével lezúzta a nyitófordulóban az újonc Elchét (3-0), utána viszont megtorpant. Kikapott csúnyán a matracosoktól (Atletico Madrid, 5-0), majd hazai pályán sem szerzett pontot a Levantéval szemben (1-2).
Lasst kiállították a legutóbbi ütközetben, így ő eltiltását tölti. Sérült Casado, Castillo, Jose Carlos és Falque.
Az az érzésünk, hogy a Malaga megszerzi első győzelmét a bajnokságban. Tavaly a fővárosi kiscsapat megtréfálta a délieket, és elvitte mindhárom pontot a La Rosalédából!
Most viszont a Malaga behúzhatja a három pontot. Ismerve a támadósorokat, no és a védelmeket, akár még a +2.5 is összejöhet. De mi inkább a halványkékek sikere mellett maradunk. Mi 1-esre tesszük a szelvényünkön!

MTK-Győr 2!

A bajnok két hete megszerezte első győzelmét. És szerintünk ma a másodikat is behúzza…
Ellentétes utat jár be a két együttes az idei kiírásban. Kezdjük elsőként Garami mester legénységével! A kék-fehérek tavaly újoncként remekül szerepeltek, végül a 4. helyre értek be. A nyáron a fél csapat eligazolt, ám eleinte úgy tűnt, hogy az akadémistákkal feltöltött alakulat képes lesz jó teljesítményre. A Mezőkövesdet simán elgázolták a nyitófordulóban (3-0), majd értékes pontot hoztak el Diósgyőrből (2-2). Utána viszont négy vereség jött zsinórban, ráadásul ebben a periódusban egy árva gólt sem szereztek Pölöskeiék. Legutóbb a Vidinél jártak, és kaptak is ki 2-0-ra.
A Győr célja egyértelmű volt a bajnokság előtt: túlélni az európai selejtezőket, és meg kell védeni a bajnoki címet. Ehhez képest azért rendesen beégtek Vargáék. A BL-légkörébe csak éppen beleszagolhattak Andricsék, és a pontvadászatban is gyalázatosan nyitottak. Az első 5 fordulóban nem tudtak nyerni a Pintér-tanítványok, négy remi mellett kikaptak az ETO Parkban a Fraditól. Aztán a válogatott szünet előtt a Paksot már sikerült legyűrniük Liptákéknak. Idegenben eddig kétszer léptek pályára: a Halival és a Péccsel is megosztoztak a pontokon (2-2, 1-1).
A Ligakupában mindkét brigád érintett volt az elmúlt másfél hétben: az MTK verte a Vasast, majd kikapott Miskolcon, a Győr pedig parádézott, a Sopron-Tatabánya kombónak 11-szer köszöntek be Rudolfék! Igen-igen, a piros-fehérektől érkezett támadó megszerezte első találatát győri mezben!
Völgyiék tavaly novemberben megszakítottak egy rossz sorozatot: korábban elvétve tudtak csak nyerni a Hungária körúton, ekkor azonban magabiztos játékkal 3-1-re verték a kék-fehéreket.
És szerintünk ma is győz az ETO! Azt gondoljuk, hogy a győriek végre elindulnak felfelé a tabellán, és az ezer sebből vérző fővárosiak nem tudják feltartóztatni a vendégeket. Tippünk tehát 2-es!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik