Hírek

Bízunk a sógorokban!

Ma megint a vébé-selejezőké a főszerep. Kik érhetnek oda a 2. helyre?

Ausztria-Írország 1!

Bizalmat szavazunk a sógoroknak! Ha nyernek, akár még meg is szerezhetik a csoport 2. helyét…
A C-jelű hatosban a legfontosabb dolog eldőlni látszik: a németeket ezúttal sem lehet utolérni, előnyük 5 egység, amelyet a hátralévő három játéknapon minden bizonnyal megtartanak. Viszont utánuk meglehetősen kusza a helyzet. A svédek (14), az osztrákok (11) és az írek (11) is gyúrnak a második pozícióra – a trojkából kétség kívül a háromkoronásoknak van a legnagyobb esélyük, hiszen hárompontos fórral várják a végjátékot. És az előny vélhetően duzzad is majd kedden este, ugyanis Ibráék a kazahokhoz látogatnak.
De ne szaladjunk ennyire előre! Az osztrákok eddig becsülettel küzdenek a csoportban, a 3-2-2-es sort tudnak felmutatni, két vereségük a germánok nevéhez fűződik. Írországban és Kazahsztánban remiztek, verték a kazahokat, a feröerieket és a svédeket. Ez utóbbi siker pedig sokat érhet majd a végelszámolásnál.
Harnikék futballja mostanság egészen elfogadható, és bár kikaptak 3-0-ra pénteken a németektől, nem írjuk le az osztrákokat. Marcel Koller alakulata jó játékosokból, és bár legutóbbi két fellépésük nem sikerült jól (kikaptak a németek előtt barátságos mérkőzésen a görögöktől), szerintünk Arnautovicék hazai pályán legyőzhetik a zöld-fehéreket!
Mert az az érzésünk, hogy hiába trenírozza a szigetlakókat Giovanni Trapattoni, az ír gárda nem elég erős ahhoz, hogy kijusson a vébére. Sőt, még a 3. hely is meleg lehet Keene-éknek.
Eddig 11 pontig jutottak Dunne-ék, idegenben még veretlenek! Nyertek a kazahoknál és a feröeriek ellen, és értékes ikszet értek el Stockholmban. Otthon viszont nem ilyen eredményes a zöld-fehér sereg: Feröert verték, ikszeltek az osztrákokkal, a németektől és a skandinávoktól viszont kikaptak. A main kívül még két fellépésük van hátra: egy rázósnak ígérkező német túra, valamint odahaza a kazahok elleni.
Írorországban Harik korai góljára Walters duplázott, ám Alaba a ráadásban 2-2-re hozta a meccset. Ma viszont bizalmat szavazunk a sógoroknak, akik hazai környezetben elverhetik az íreket – és ezzel folytatják a svédek üldözését a 2. hely megszerzéséért…

Izland-Albánia 1(x)!

Az északiak meglephetik az albánokat. Jó eséllyel a szigeten maradnak a pontok…
Nem egyszerű a helyzet az E-csoportban, és akkor még finoman fogalmaztunk. Jelen pillanatban így fest a tabella: 1. Svájc 15, Norvégia 11, Albánia 10, Izland 10, Szlovénia 9, Ciprus 4. Valljuk, azért 7 játéknapot követően más sorrendet gondoltunk…
A helvétek lerendezhették volna a továbbjutást, ám pénteken otthon, az izlandiakkal nem bírtak: parádés meccsen 4-4-re hozták a meccset a kék-fehérek.
Lars Lagerback jól csengő név a szakmában, és bizony Izlandon is jól teszi a dolgát. A svéd tréner egy évtizedig irányította hazája válogatottját, most pedig Gudmundssonékkal dolgozik. És nem is rosszul. Mert bár otthon azért döcög a szekér (csak a norvégokat verték a nyitónapon, a szlovénektől és a svájciaktól kikaptak), vendégségben viszont jobban teljesítenek a fiúk. Mérlegük 2-1-1, verték a szlovéneket és az albánokat, a helvétekkel remiztek, a zakó Cipruson csúszott be. A 2. hely megszerzésére reális esélyük van, hiszen két hazai meccsen ha nyernek (Albánia, Ciprus), akkor gy esetleges norvég pontszerzés rájátszást érhet. És igen, látunk ebben a forgatókönyvben rációt, mivel elnézve a riválisok sorsolását, bizony első ránézésre Finnbogasonék helyzete tűnik a legegyszerűbbnek. Ehhez azonban ma mindenképpen nyerniük kell a szigetlakóknak.
Az albán nemzeti tizenegy szintén 10 egységig jutott (3-1-3), ám a balkániak idegenben gyengébbek (1-0-2). Szlovéniában és Svájcban rúgott gól nélkül kaptak ki, viszont nyerni tudtak a norvégoknál. Otthon elverték Ciprust és a szlovénokat, remiztek az északiakkal, és kikaptak az izlandiaktól. Caniéknak is megvan az esélyük a 2. hely megszerzésére, ám a mai kirándulás után még fogadják a svájciakat, majd elmennek Ciprusra…
Bogdaniék idei teljesítményére egyébként nem is lehet különösebb panasz, barátságos meccseken verték a litvánokat és az örményeket. Pénteken viszont a nem túl acélos szlovén nemzeti tizenegy elverte őket… És e vereség sokba kerülhet majd Gianni De Biasi alakulatának…
Azt gondoljuk, hogy a hazaiak élnek a lehetőséggel, és megnyerik a találkozót. Ha ez így történik, akkor a kék-fehéreknek már csak szurkolniuk kell a svájciaknak, hogy nyerjenek Norvégiában!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.