Hírek

Hengerel a Zenit?

Ma BL-üzemmódra váltunk. A Pacosnak nem terem babér Szentpéterváron, a Celtic Parkban gólözönnel számolunk...

Celtic-Shakhter Karaganda +2,5!

Muszáj menniük a katolikusoknak, hiszen mínusz kettőben várják a visszavágót. Lesznek itt gólok, az tuti!
Nagy bajba sodorta magát Neil Lennon alakulata: egy hete a zöldek az asztanai Astana Arénában 2-0-ra kikaptak. A helyzeteik megvoltak Commonséknak, de egyszerűen el voltak átkozva ezen az estén. A hajrában pedig jött a törvényszerűség: egy kontrát bevertek a kazahok, így viszonylag stabil előnyből várhatják a visszavágót.
De vissza a Celticra. A zöldek meggyengültek a nyáron, több, meghatározó játékos is eligazolt, és egyelőre nem sikerült őket pótolni. A bajnokságnak persze így is ők az első számú esélyesei, három meccsen 7 pontot húztak be. Legutóbb az Inverness ellen meccseltek a Celtic Parkban, és a tartalékos együttes csak remizni tudott a vendégekkel (2-2).
A BL-selejtezőket már korán megkezdték Balde-ék: elsőként a Cliftonville, majd az Elfsborg esett a glasgow-iak áldozatául. Ezen a négy találkozón még csak gólt sem kapott a társulat. Ezek után nyilván nagy pofonnak számított a Karaganda elleni zakó. A Celticnak muszáj lenne bejutnia a főtáblára, hiszen a klub költségvetésében jelentős tétel lesz/lehet az európai szövetségtől érkező summa…
A Shakter eddig már okozott meglepetéseket a kiírásban. A BATE elleni kettős győzelem mindenképpen ebbe a kategóriába tartozott, a Skanderbeu elleni összesített továbbjutás viszont már azt jelentette, hogy igazán kerültek a narancssárgák a főtáblához.
Viktor Kumykov legénysége tehát az éden kapujában van, és ha megismétli szervezett játékát, bebocsájtást is nyerhet oda!
A meccsen egy dolgot tartunk elképzelhetetlennek: góliszonyt… A hazaiaknak rendületlenül kell menniük előre, szerintünk tuti, hogy betalálnak, viszont a vendégek adott esetben kedvükre kontrázhatnak. Ebből könnyedén összejöhet a három találat. Tippünk tehát: +2,5!

Zenit-Pacos Ferreira (0-1) 1!

Szinte kizártnak tartjuk, hogy a rossz formában lévő, a nyáron alaposan meggyengült luzitán alakulat komolyabb ellenállásra lenne képes Péterváron.
A Zenit tavaly a 2. helyen végzett, így szerzett jogot a BL-előselejtezőre. Az első körben a Nordsjalland volt az ellenfél, és a dánok bizony nem tudták megnehezíteni a kékek dolgát: 5-0 és 1-0 lett az eredmény – egy percig nem forgott veszélyben Hulkék továbbjutása.
Az idei bajnokságban 6 meccs után 11 egységgel az 5. pozíciót foglalják el: egyetlen vereségüket a Rubintól szenvedték el. Legutóbb a Dinamo Moszkvával játszott parádés meccset a Szentpétervár, Kerzsakov a 93. percben mentett pontot a fővárosban.
A Pacos a 2012/2013-as pontvadászatban a két óriás mögött meglepetésre megszerezte a bronzérmet, így indulhatott a BL-ben. A nyáron szétkapkodták a gárdát, minden csapatrészből voltak távozók, helyükre zömében fiatalok érkeztek. A gyengülés egyelőre minden fronton meglátszik a sárgák teljesítményén: a bajnokságban két zakóval nyitottak, a Bragától még belefért, de az Olhanensétől már azért csak illett volna ponttal hazatérni…
Az első mérkőzésen a portói Sárkány stadionban Arshavinél találatára még érkezett válasz, aztán a hajrában már kiütés lett a vége (1-4).
És ma sem kegyelmeznek Anjukovék! Meggyőződésünk, hogy a végén kettő lesz közte, persze, a hazaiak javára!

Ninno mester napról napra jelentkezik infókkal a hamarosan induló kosár EB-ről!!! Aktuális anyaga ittolvasható!
Olvasói sztorik