Peterborough-Reading +2,5!
A Ligakupában életveszélyes kimenetelre fogadni. Gólokra viszont annál inkább érdemes!
A Peterborough tavaly balszerencsés körülmények között búcsúzott a Championshiptől: a zárónapon mindössze hét percen múlt a bennmaradásuk, ám végül hiába vezettek 2-1-re a Palace-nál, 32re kikaptak, így búcsút intettek a második vonalnak. A kékek a visszajutást fogalmazták meg célként, és úgy tűnik, komolyan is vették ezt a fiúk. Négy meccsen 12 pont, 12-3-as gólaránnyal megspékelve! Legutóbb a Tranmere-nél jártak, és ha már ott voltak Little-ék, nyomtak is egy ötöst a hazaiaknak. A Ligakupát is komolyan vette a gárda, az első körben a Colchesternél nyert 5-1-re!
A Reading is kiesett, ám a kék-fehérek a Premier League-nek mondtak búcsút tavasszal. Nigel Adkins tanítványai győzelemmel kezdték a bajnokságot, majd jött két iksz, végül pedig egy vereség az erős Blackpool otthonában. A középmezőnyben tanyáznak, mi is kíváncsiak vagyunk, hogy az öldöklő angol második ligát milyen pozícióban zárják majd Bridge-ék.
Eddig ötször randevúztak egymással a csapatok, és mind az ötször jött a +2,5-ös opció! Négyszer mindkét fél betalált. Szerintünk ma sem szakítanak a hagyományokkal a gárdák, és összehoznak 3 találatot.
QPR-Swindon 1!
Bár valóban nagy a rizikófaktor, a csőszöknek bizalmat szavazunk ezúttal. Nagyra tartjuk Herry Redknapp menedzsert, és összességében a csapat is rendben van. Továbblépnek a kiscsapat ellen!
A Loftus Road népe tavaly szomorkodhatott, hiszen a rutinos szakember sem tudta benntartani a csíkosakat a Premier League-ben. A brigád kiesett, ám elnézve a keretet, nagyon nem is gyengült meg az új bajnokságra. Persze, Remy és Taarabt hiányzik a támadószekcióból, de azért így is ütős kis brigád dolgozik Harry mester kezei alatt.
A bajnokságot jól kezdték Bartonék, 3-1-0 a mérlegük, a rutinos Andy Johnson vezetésével már 10 pontnál járnak – csak a Huddersfield tudott ikszelni velük. A múlt héten Boltonból hozták el a pontokat a fiúk, akikre a jövő héten is nehéz 90 perc vár, ugyanis Leeds-be látogatnak.
A Ligakupa első körében az Exetert verték magabiztosan a csőszök (0-2).
A Swindon egy osztállyal lejjebb küzd, 4 meccsen 4 pontot gyűjtött, idegenben két zakóval zárt. Tavaly az előkelő 6. helyen zárt a társulat, az idén viszont eddig nem brillíroznak a piros-fehérek, Mark Cooper csapata a hétvégén odahaza csak 2-2-et ért el a Gillingham-mel szemben, pedig az újoncot azért illett volna elverni otthon. A Ligakupa első körében a Torquai ellenében 1-0-lal léptek tovább a fiúk.
Bár nagyon sokszor lutrinak számít a Ligakupa Angliában, most szerintünk a hazaiak elbírják az esélyesség terhét. Otthon továbblépnek a csőszök, tippünk ennek megfelelően: 1-es!