Hírek

Bízunk a támadókban!

Ma egy bajnokin hazai esélyeket vadászunk, egy BL-selejtezőn pedig gólok mellett vendégsikerre pályázunk...

Haka-Oulu 1!

Nem hibázhat a Haka, ha fel akar jutni. Márpedig fel akar, ez tuti!
A Haka retúrjegyet váltott a második vonalba – legalább is ebben bíznak a klubnál. A tavalyi búcsút követően az idén egyelőre jól állnak: 18 fordulót követően 36 egységgel vezetnek, kettővel gyűjtöttek többet a nagy rivális SJK-nál. Otthon kimondottan veszélyes, mérlege 6-3-0! Gólaránya 15-3, tehát csak elvétve veszik be a kapuját saját stadionjában. Kilenc mérkőzés óta nem talált legyőzőre, és ebben a periódusban csak kétszer remizett. Azért ez nem gyenge teljesítmény!
A hangulatos nevű Oulu az 5., 18 ütközetben 30 pontig jutott. Idegenben sem reménytelen, 3-4-2-es sora legalább is erről tanúskodik. A legutóbbi túráján ugyan beleszaladt a késbe (a 3. Ilves végezte ki 6-1-re), viszont azóta otthon vigasztalódott: 1-0-ra verte a gyengécske PK 35-öt.
Az elmúlt hat évben háromszor vizitált az Oulu a Hakánál, és mindannyiszor nullra kapott ki. Ma sem jósolunk pontot a vendégeknek, szerintünk a listavezető otthon lezúzza a vendégeket. Tippünk tehát 1-es!

Zulte-Waregem-PSV +2,5! 2!

Gólokból nem lesz hiány a Benelux-együttesek párharcának visszavágóján. No meg azért a PSV csak nyer idegenben is…
A belga brigád sokaknak meglepetést okozott tavaly azzal, hogy a 2. helyen zárt. Érdekesség, hogy a piros-zöldek idegenben teljesítettek lényegesen jobban (11-3-1-es sort hoztak össze az alapszakaszban). A felkészülési időszakban erős csapatokkal meccseltek, verték például a Bordeaux-t, kikaptak a Lens-tól. A bajnokságban rendesen berajtoltak: két találkozó, hat pont! Előbb a Lierse-t fektették két vállra idegenben, majd a Kortrijkot győzték le a saját közönségük előtt (1-0).
A múlt héten a Philips Stadionban viszont nem járt sikerrel Francky Dury alakulata: az első játékrészben még ugyan 0-0-át mutatott az eredményjelző tábla, ám a fordulást követően kétszer is beköszöntek a hollandok, így Phillip Cocu együttese várhatja kedvezőbb helyzetből a mai visszavágót.
Az eindhoveni együttes tavaly a 2. helyen zárt, így vívta ki a lehetőséget a BL-selejtezőre. A holland társulat otthon erős volt, idegenben viszont szeszélyes (8-3-6). A gárda a felkészülési időszakban jó kis csörtéket játszott, elverte például a Fenert és a Hannovert is. A bajnokságot is győzelemmel kezdték a piros-fehér-feketék: 3-2-re győztek Hágában.
A tavalyi bajnokságban a PSV gólaránya 103-43 volt! Mindezt 34 mérkőzésen hozták össze Toivonenék. És szerintünk alapjaiban véve nem változott meg a társulat stílusa.
Erre is alapozzuk a tippünket. Abban majdnem teljesen biztosak vagyunk, hogy a PSV betalál majd a Waregemnél. És összejöhet a három találat is! És végül: csak nyernek a hollandok!

Olvasói sztorik