Hírek

A sógorok is megkezdik

Az osztrák Bundesligában egy vendégesélyre hívjuk fel a figyelmet, a svéd második vonalban viszont egy hazai sanszra bukkantunk...

Falkenbergs-Östersunds 1!

Nem hibázhat a feljutásra gyúró hazai együttes. A pontok otthon maradnak!
A bajnokság feléhez érkeztek a csapatok a svéd második vonalban. Hőseink más-más célokkal vágtak neki a pontvadászatnak, és egyelőre olybá tűnik, hogy mindkét egység teljesítheti a küldetését. A hazai együttes – némiképp meglepetésre – a feljutást jelentő 2. pozíciót foglalja el, 14 ütközetben 29 pontig jutva. Persze, azért nem dőlhetnek hátra a sárgák, ugyanis az üldözők közül a Sundsvall is 29-ig jutott, a GAIS pedig 26-tal következik. Mindenesetre azért nagy az öröm a Falkenbergsnél, és még jobbá válhat a hangulat egy újabb hazai sikerrel!
Erre pedig megvan minden esély, hiszen verhető kategóriába tartozó brigád látogat hozzá. Saját stadionjában 4-1-2-es mérleget tud felmutatni a Falkenbergs, a Sundsvall és a Degefors nyert nála. Érdekesség, hogy idegenben jobban megy a csapatnak (5-1-1). Skoldék formája kicsit szeszélyes mostanság, két hazai zakó mellett két fölényes idegenbeli siker szerepel az elmúlt egy hónap eseménynaptárában. Azért igencsak reménykedünk abban, hogy megváltozik e sorminta.
A vendégek újoncként vágtak neki a bajnokságnak, és eddig bizony nem vallottak szégyent. Jelenleg a 10. helyen tanyáznak 17 ponttal – azért hátrafelé kell tekintgetniük, mivel a veszélyes zónától mindössze 3 egység választja el. Idegenben 2-1-4 a vonatkozó soruk, meglepetésre verték a GAIS-t, illetve a legutóbbi túrán a gyengécske Varnamot. A múlt héten hazai környezetben remizett a Hammarbyval, így most már három bajnokira nyújtotta veretlenségi szériáját.
Nem találkoztak egymással a közelmúltban. Bár a Falkenbergs mostanság botladozik hazai pályán, az Östersund pedig reményteljes formát mutat, ma mégsem gondoljuk, hogy a vendégek pontot szereznének. A Falkenbergs nyer, és megőrzi előkelő pozícióját!

Wiener Neustadt-Red Bull Salzburg 2 (1-0) 2!

Simán nyerhetnek a vendégek a nyitófordulón!
Immár kezdődik is a Bundesliga a sógoroknál. A tavalyi év elképesztő izgalmakkal zárult május végén. Az egyik főszereplő épp a bécsújhelyi társulat volt: az utolsó két fordulóban nyerni tudtak a fiúk, így sikerült kivívniuk a bennmaradást. A csapat egyébként odahaza átlagosan szerepelt (6-6-6), az edzőmeccseken vegyesen teljesített, a kupában pedig simán továbblépett egy alacsonyabb osztályban szereplő brigád ellenében.
A Salzburg tavaly lemaradt az aranyéremről, az Austria Wien-nel vívott különmeccsét elbukták a piros-fehérek, így az ezüstérem jutott nekik. Sorianóék a BL-ben lesznek majd érdekeltek, de egyelőre csak a hazai kupában mérettettek meg: egy laza kilencest gurítottak a St. Florian nevű kiscsapatnak.
A felkészülés egyébiránt nagyszerűen sikeredett a Salzburgnak: verték a Schalkét, a Meztet és a Paderbornt is. Azért ez nem rossz előjel a szezonra nézve.
Minőségi különbség van a két csapat között, és szerintünk ez meglátszik majd a pályán is. A vendégek az elmúlt három alkalommal hatalmas fölénnyel győztek (0-6, 0-3, 1-5), és ma sem lesz ez másként. Húzzuk be a salzburgi sikert, a bátrabbak pedig tolják meg hendivel!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik