Hírek

Hrutka János magyar sikerekben bízik!

A volt válogatott védő szerint Vidi és a Kispest is győzhet az EL-ben.

Hrutka János magyar sikerekben bízik!

Franciaország-Ghána 1!

– A ghánai utánpótlás nagyszerű eredményeket ért el az elmúlt évtizedekben, ugyanakkor a francia elitakadémiákból is rengeteg tehetség került ki a közelmúltban. Azt gondolom, az európai képzés egyelőre előrébb tart, így a gallok sikerét várom a találkozótól.

Irak-Uruguay 2!

– Fantasztikus sorozatot tudhat maga mögött az ázsiai együttes. Már az elődöntőben vannak, és eddig őrzik veretlenségüket. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a dél-amerikai válogatott nagyobb játékerőt képvisel, ennek megfelelően Uruguay-t várom a fináléba.

Mladost Podrogica-Videoton 2!

– A fehérváriak tanultak az első mérkőzésből, és szerintem most már sokkal jobb teljesítményt is nyújtanak. Nagyon szurkolok a Vidinek, és szerintem idegenben is képesek lesznek legyűrni a Mladost.

Kispest-Niksic 1! (0-1)D!

– Tekintélyes előnyt szereztek az odavágón a kispestiek, így azt sem tartom kizártnak, hogy néhány olyan akadémista is pályára lép ezúttal, akik korábban kevesebb lehetőséget kaptak. Nyer a Honvéd, ám szerintem ezúttal nem lesz akkora a gólkülönbség.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik