Hírek

Állati küzdelem!

Búcsúzik az Old Traffordtól Sir Alex Ferguson! A hispánoknál darazsak kontra denevérek! Mi lesz ebből? Állati küzdelem!

Manchester United-Swansea (0-1) 1!

Igazi gálát rendeznek a vörös ördögök búcsúzó menedzserük tiszteletére. Legalább kettővel verik a walesieket!
Egy korszak végérvényesen lezárul az Old Traffordon: Sir Laex Ferguson visszavonul, helyét az Everton menedzsere, David Moyes veszi át. Eljött tehát a búcsú pillanata, és e mérkőzést emlékezetessé akarják tenni Manchesterben!
A skót stratéga stílszerűen egy bajnoki címmel a háta mögött adja át a stafétabotot. Rooney-ék 85 ponttal állnak az élen, két fordulóval a vége előtt 10 egység az előnyük a városi riválissal szemben, és ugye a walesiek elleni lesz az utolsó bajnokija az ősz hajú mesternek. Giggsék otthon 15-0-3-as sort hoztak össze, csak a Tottenham, a City és a Chelsea nyert az old Traffordon, igaz, a londoni kékek ellen már nem volt tétje a találkozónak. Ferdinandék magabiztos teljesítményt nyújtottak egész idényben, a BL-ben pechjükre már a 16 között összeakadtak a Reallal…
Hazai közönség előtt 43-18-as gólarányt tudnak felmutatni van Persie-ék, 8-szor hendis különbséggel tudtak diadalmaskodni… A formájuk nem volt rossz, egészen addig, amíg nem nyerték meg a bajnokságot – azóta iksz az Emirates-ben, majd hazai vereség a Chelsea-től. A keretből Rafael eltiltott, Fletcher, Young és Wellbeck pedig sérült.
A Swansea a klub eddigi legnagyobb sikerét érte el a Ligakupa megnyerésével! Igaz, amióta a trófea Walesba került, a bajnokságban lényegesen visszafogottabban teljesítenek Laudrup tanítványai. Idegenben 5-5-8-as mérleget produkáltak, ám sikereik közül mindössze egy datálható 2013-ra: épp a héten nyertek a Wigan-nél, előtte decemberben arattak teljes sikert túrán (Fulham 1-2).
De Guzmanék a 9. helyen állnak, és vélhetően itt is zárnak majd, extra motivációt tehát nem érzünk a fehérekben. Ráadásul a gólgyáros, Michu sérült, a spanyolon kívül Ki Sung Yueng és Lamah is sérült.
Tavaly, ebben a felállásban 2-0-ra nyertek a vörösök. És ma is el tudjuk képzelni ezt az eredményt. Egy biztos: szerintünk a vörösök nem állnak le egy találatnál, ugyanis méltóképpen kívánnak búcsút inteni hadvezérüktől. Azt gondoljuk, hogy legalább kettővel nyernek Naniék!

Rayo Vallecano-Valencia 2! +2,5!

Motivációs tényezők miatt javasoljuk a denevérek sikerét megjátszani. A hazaiak már várják a bajnokság végét, a vendégek viszont a BL-re gyúrnak…
Darazsak a denevérek ellen… Állati küzdelem lesz, az tuti! Ám a hazaiaknál nem érezzük azt a lendületet, amely egészen a tavasz közepéig repítette a fiúkat. Mostanság már leszálló ágban vannak – az elmúlt hét fellépésük közül mindössze egyet nyertek meg Pitiék. Az elmúlt hétvégén Zaragózában adták meg magukat a keresztcsíkosak (3-0). Bajban így sincsenek, hiszen a pontvadászat első háromnegyed részében becsülettel gyűjtögették az egységeket. Most a 10. pozíciót foglalják el, 46 pontjukból (9-2-6) 29-et otthon, az Estadio de Vallecas-ban zsebeltek be. Paco Jemez fiai sokáig még az EL-t érő helyekért küzdöttek, de aztán elfogyott a szufla. Szégyenkezni így sincs okuk, hiszen sok ellenfélnek okoztak kellemetlen perceket Delibasicék.
A gárda nem tud komplett kerettel készülni a Valencia fogadására, ugyanis Rodri, Lass és Carrilho sérülés miatt nem bevethető.
A fehér-feketék fordulatos évet tudnak maguk mögött. Pellegrinoval a kispadon a BL-ben remekeltek Soldadoék, viszont a bajnokságban szürke középcsapatként teljesítettek. Aztán érkezett Ernesto Valverde, és a brigád elindult felfelé a tabellán. Nagyszerű sorozatot futottak, igaz, közben búcsúzni kényszerültek mind a BL-től, mind pedig a Király Kupától.
A La Ligában Banegáék feljöttek az 5. helyre, amely EL-t ér, ám a Mestalla népe inkább a BL-ben gondolkodna… És erre is van még esélyük, hiszen 56 egység áll a nevük mellett – a 4. Sociedad 58-nál jár, és elnézve a két alakulat sorsolását, Soldadóéké tűnik egy fokkal könnyebbnek.
Idegenben eleinte nem remekeltek Jonasék, ám mostanság már eredményesebbek a fiúk (4-5-7). Ennek némiképp ellentmond, hogy a legutóbbi portyájukról pont nélkül tértek haza, méghozzá a nagy rivális San Sebastiantól… A vereséget gyorsan kiheverték Costáék: a múlt héten egy laza négyest gurítottak az Osasunának…
Az ősszel nagy meglepetésre, és óriási szerencsével a Rayo nyerni tudott a Mestallában (0-1), előtte viszont a párharcok rendre a denevérek sikerével végződött (4-2-11). Mindenki hadrafogható, így valverde a legerősebb alakulatát küldheti pályára a darazsak ellen.
Nos, a motiváltabb együttes sikerét várjuk ma este. A hazaiak ugyan betalálhatnak, ám szerintünk a Valencia nem hibázik. Tippünk 2-es és +2,5!

Olvasói sztorik