Hírek

Red Sox, Rangers és Giants siker

Nyolc mérkőzéssel folytatódik éjszaka az MLB alapszakasza, és a címben is említett három csapat győzelmi esélyekkel léphet pályára. De vajon hozzák is a kötelezőt? Meglátjuk, mennyire érvényesülhet a papírforma a mai találkozókon...

Boston Red Sox – Minnesota Twins

A Boston esélyeire már az elmúlt hét végén felhívtam a tippelni vágyók figyelmét. Akkor sajnos gyalázatos játékkal rukkoltak elő a Texas otthonában és sima vereséget szenvedtek, a texasi három meccses kirándulás tehát nem sült jól el a Boston részéről: 0:7 1:5 és 3:4 eredményekkel zártak, pedig egy meccset illett volna lehozni még a Rangers otthonában is a háromból. Ezúttal odahaza van lehetőség a javításra, ráadásul egy verhető ellenfél ellen: a Minnesota az Amerikai Liga 9. helyén tanyázik, az eddigi teljesítmény alapján pedig nem sok sansza van a playoff elérésére is mindösszesen a 4. pozíciót foglalja el a Detroit-Kansas-Cleveland hármas mögött. A Boston mai esélyeit nagyban befolyásolja, hogy miként teljesít majd kezdő dobójuk, Clay Buchholz. Ami jó jel, hogy Buchholz eddig 6 nyertes meccset hozott össze a Boston oldalán, vereséget még nem szenvedtek az irányításával. Kicsivel több, mint 44 inninget játszott idén, ezalatt mindösszesen 1 hazafutást értek el ellene az ütők, továbbá 5 futás és 27 ütés fűződik a nevéhez. A Red Sox ütőin nem múlik majd sok minden, legalábbis ha azt hozzák amit az eddigi hazai meccseken: Ortiz, Iglesias, Pedroia és Ellsbury kiválóan teljesít eddig. A Boston egyébként a Liga második helyén tanyázik a Texas mögött 20-11 mérleggel, otthon eddig 11 győzelmet és 5 vereséget számlálnak.

A Minnesota idén sem lett egy acélos csapat, melyet remekül példáz 13-14 mérlegük, mely a 9. helyre elegendő egyelőre. Idegenben eddig 6 győzelmet és 8 vereséget hoztak össze, a Cleveland otthonában két vereség után a harmadik találkozót meg tudták nyerni 4:2 arányban. A kérdés ezen a találkozón az, hogy az eddigi legtöbb futást elért ütői a vendégeknek mire lesznek képesek a Boston ellen, ráadásul úgy, hogy a Red Sox a legjobb dobóját küldi pályára rögtön az első találkozón. Hicks, Mauer, Plouffe és Willingham szerezte eddig a Minnesota pontjainak jelentős hányadát, tehát az ő ütőteljesítményük nagyban befolyásolja majd a mai találkozó végkimenetelét. A Twins ha minden jól megy akkor Vance Worley-val kezd majd a dobódombon, akivel 4 vereséget szedett eddig össze a társaság. Eddigi 28 lejátszott inningje alatt 4 hazafutást engedélyezett, továbbá 46 ütés és 26 futás is többek közt az ő számlájára írható amit az ellenfelek elértek a Twins ellen.
Ez a mérkőzés annak fényében, hogy a Boston a legjobban teljesítő dobóját küldi pályára, illetve a Minnesota az eddigi legrosszabbul teljesítő dobóját állítja ki, nálam sima hazai sikert vetít előre. Természetesen kifoghat Worley egy jó napot, de nem hiszem hogy ez pont az ellen a Boston ellen fog majd bekövetkezni, amelyben kiváló ütők sorakoznak. Bár az 1,45 körül mozgó hazai siker nem épp a legnagyobb, de véleményem szerint az egyik legbiztosabb tipp a mai kínálatból: a Boston 3 vereség után visszatér a győzelmi útra!

Chicago Cubs – Texas Rangers

A Texas Rangers három rettentően fontos győzelmen van túl, melyet hazai környezetben szereztek meg a Boston, tehát a nagy rivális ellen. Mindhárom meccsen, de főként az első kettőn végig a Rangers akarata érvényesült és végül megérdemelten szerezték meg a győzelmeket. Ennek köszönhetően a Texas vezeti is az Amerikai Ligát a nagy riválisok, a Boston-Yankees-Detroit hármas előtt, melyhez idő közben felnőtt még a Kansas együttese is. Összeállt tehát az idei szezonra a gárda, tavaly ugyanis nem úgy sikerült az alapszakasz befejezése ahogyan az elvárható lett volna. Az AL Nyugati csoportját is nagyon simán vezetik az Oakland előtt, és egyelőre nem úgy fest hogy bármely ellenfél meg tudja őket szorongatni. A Cruz-Beltre-Kinsler hármas remekel a hazafutások terén, ők hárman együtt már 19-t szereztek idén, a legtöbb pontot és ütést közülük Kinsler jegyezheti. A mai meccsen ha minden igaz akkor a Rangers Tepesch-t küldi kezdőként a dobódombra, akivel eddig 2 győzelmet és 2 vereséget szerzett a gárda. Idegenben egyébként nem teljesít olyan masszívan a társaság: 9 győzelem és 7 vereség a mérleg az utazások alkalmával, legutóbbi két túrájukon nyeretlenek maradtak a Twins otthonában (2:7 és 0:5).

A hazai pálya előnyét ezúttal élvező Chicago Cubs idén sem igazán az a csapat, melyre a szurkolói vágynak… Valahogy nem jönnek a sikerek a Cubs-nak, így a Nemzeti Liga utolsó előtti helyén tengődnek 11-20 mérleggel. Ennél gyengébbet csak a Miami tud felmutatni… Zsinórban 4 meccset veszített a Chicago, így úgy fest idén is a White Sox lesz az a chicagói csapat amely a városban viszi a prímet! Pedig az említett 4 meccset mind hazai környezetben játszotta a társaság, de a San Diego egyszer, míg a Cincinnati Reds háromszor is kifogott rajtuk. Pedig a támadójátékkal nem volt nagyobb gond, a Reds elleni három meccsen 13 pontot is szereztek, de a védelem nem igazán állt össze, a 19 elszenvedett futás legalábbis ezt bizonyítja… A Cubs tehát sereghajtó az NL Közép csoportban és nem valószínű hogy meghatározó tényezője lehet idén a Nemzeti Ligának… Ha minden jól megy, akkor a 3.34-es ERA mutatóval rendelkező Scott Feldman kezdi majd a dobásokat hazai oldalon, vele eddig 2 nyertes és 3 vesztes meccsen van túl a Chicago, viszont meglehetősen sok pontot érnek el ellene az ütők, persze ehhez a védelem asszisztálása is kell.
Tehát az eddigiek alapján a Nemzeti Liga egyik leggyengébb együttese fogadja az Amerikai Liga egyik top csapatát! A Texas támadójátéka meglehetősen hatékony, és bizony ez jól jöhet egy olyan dobóval szemben, mint amilyen Feldman, pláne ha ehhez még hozzávesszük a Chicago védelmi problémáit. A Rangers sem épp a legacélosabb védelemmel rendelkező csapat a ligában, de ha több pontot szerez a Cubs ellen, mint amennyire a Chicago képes lesz, akkor már győzelemmel zárul ez a kirándulás. Úgy vélem, a Rangers helyére teszi a dolgokat ezen az első találkozón és behúzza a győzelmet, minderre pedig 1,76 körüli oddsot kaphatunk az irodáktól! Nem éppen a napi tuti kategória, de játszható tippnek tűnik!

San Francisco Giants – Philadelphia Phillies

A Giants sikerét már a múlt hét végén megjósoltuk, mégpedig a Dodgers ellenében és ezzel szép kis 2x-es szorzót szakíthattunk, ugyanis szoros meccsen hozták a győzelmet a címvédő srácok! Ezúttal is az ő sikerük várható, mégpedig a gyengélkedő Phillies ellenében. A Giants címvédőhöz méltóan ott van a Nemzeti Liga élbolyában, egészen pontosan a második helyen 19-12 mérleggel közvetlenül a listavezető St. Louis mögött. Zsinórban már hat győzelemnél tart a társaság, melyet nagyban köszönhetnek Sandoval és Scutaro ütőteljesítményének. Előbbi a Dodgers elleni 10:9-es siker alkalmával 3 pontot szerzett és 3 ütést vitt véghez, míg utóbbi két ponttal és 2 ütéssel zárt. A San Francisco ütők terén egyébként kiválóan áll idén: Sandoval, Posey, Scutaro, Pence, Pagan és Crawford is fejtörést okoznak rendre az ellenfelek dobóinak és védőjátékosainak. Hazai közönség előtt eddig 4 vereséget szenvedett el a társaság: kettőt a St. Louis, kettőt pedig az Arizona Diamondbacks ellen. A hírek szerint Baumgartner kezd majd a dobódombon hazai oldalon, aki eddig 1.55-ös ERA mutatót hozott össze a lejátszott kicsit több mint 40 inning alatt, mindössze 7 futást értek el ellene az ellenfelek ütői.

A vendég Phillies már nem egészen az a csapat, amely még 2010 környékén volt… Idén is csak szenvednek, a tavalyi szezon sem úgy sült el ahogyan azt tervezték, az eddigiek alapján idén sem lesznek playoff esélyesek a Nemzeti Ligában. Eddig 14 győzelmet és 18 vereséget hoztak össze, formájuk viszont nem túl meggyőző: legutóbbi 5 meccsükből hármat is elveszítettek, utolsó kettőt pedig a nem túl erős Miami Marlins ellen hazai környezetben. Most a közönség meggyőzésére a Giants ellen lehet esélyük, de azét valljuk be: nem ők az elkövetkezendő meccsek esélyesei. Idegenben eddig 6 győzelem és 8 vereség a mérleg, utolsó két kirándulások sikertelenül zárult a Cleveland otthonában, ahol ráadásul ezen a két találkozón kiütéses vereségekbe sikerül beleszaladni (2:14 és 0:6). Ütések terén pedig nem állnak rosszul, sok hatékony ütő van a tarsolyukban, akik eddig 30% feletti ütési mutatóval rendelkeznek (a teljesség igénye nélkül: Young, Howard, Utley, Rollins, Brown, Nix). A gond sokkal inkább a védekező játékban bontakozik ki: eddig 147 futást engedélyeztek az ellenfeleknek, mely a ligában a második leggyengébb védekezést mutatja a Milwaukee mögött. A pontszerzésük pedig ennyire nem jó, pláne nem idegenben, ahol eddig 39 futásra voltak jók, ez pedig a Brewers-el közösen a leggyengébb idegenbeli támadójáték. A mai meccsen Lee kezd majd várhatóan a dobódombon, aki 3.46-os ERA mutatóval rendelkezik, eddig 41 inning alatt 41 ütést engedélyezett és 18 pontot szereztek ellene az ütők.
Ezen a meccsen is a hazai siker felé hajlok inkább. Bár a Giants győzelmi sorozata már-már túlságosan hosszú odahaza, ennek ellenére nehezen tudom elképzelni, hogy a rettenetesen gyenge védekezéssel és idegenben botrányos offenzívával rendelkező Phillies állítja majd meg őket ma este… Ez a meccs nálam hazai sikert rejteget, és remélhetőleg a San Francisco nem most tréfál meg, sikerükre jelenleg 1,70 körüli odds kapható a fogadóirodáknál!

Olvasói sztorik