Hírek

Illetlen vendégek…

Ma két vendégsikerre hívjuk fel a figyelmet...

Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!

Sandhausen-Bochum 2!

Igencsak bejött az edzőváltás a vendégeknek! A kékek két sikert könyvelhettek el a közelmúltban, és szerintünk ma is eredményesek lesznek. A menekülő-show folytatódik!
Bizony vannak még nyitott kérdések a Bundesliga II-ben: az egyik például mindjárt az, hogy vajon kinek kell majd pótvizsgáznia a bennmaradásért. A két kieső személye már – úgy tűnik – adott, a Regensburg és a Sandhausen rendesen leszakadt a mezőnytől, viszont a 16. pozícióra még legalább hárman “pályáznak”. És ez utóbbi kategóriába beletartozik a vendégcsapat is.
De előbb a hazaiakról. Nos, a Sandhasusen könnyűnek találtatott a ligában, 30 mérkőzésen mindössze 23 pontot zsebeltek be a piros-fehérek. Otthon még csak igyekeztek Löningék (4-4-6), ám vendégségben már nagyon nem ment a társulatnak (1-4-11). A lemaradásuk tekintélyes, immár 7 pont, és bár a hátralévő négy játéknap közül háromszor is otthon léphetnek pályára, nem hiszünk a feltámadásukba.
Egyebek mellett azért nem, mert rettenetes formát mutatnak. Legutóbb március elején nyertek (idegenben a sereghajtónál), azóta hat meccsen két iksz és négy zakó a mérlegük, a mai ütközetre három vereségből érkeznek. Bevalljuk férfiasan, letettünk a Sandhausenről, biztosra vesszük búcsújukat a ligától.
Az egykor szebb napokat látott Bochum is nagy bajban van, vagy, ha jóindulatúak akarunk lenni, akkor e kijelentést talán már átrakhatjuk múltidőbe. Ugyanis a legjobbkor váltott trénert a kék sereg: érkezett Peter Neururer, és a brigád megtáltosodott! Úgy nyertek meg két meccset a fiúk, hogy közben gólt sem kaptak!
Kellettek is a pontok Rzatkowskiéknak, hiszen 30 fordulót követően így is csak 32 áll a nevük mellett. Idegenben és otthon teljesen egyformán teljesített eddig a Bochum: 4-4-es sort tudnak felmutatni. Jelenleg a 15. pozíciót foglalják el, de nagyon szoros a tabella: az Ezgebirge 33-nál jár, a Drezda 31-nél, és a Dynamo ugye már osztályozós helyen tanyázik… Elnézve Dedicék sorsolását, nagyon kellenek ma a pontok, ugyanis a hátralévő fellépései nem ígérkeznek könnyűnek, egy cseppet sem…
Sérültek itt is, ott is vannak, de a hazaiaknál hosszabb a maródiak listája.
Ősszel 5-2-re nyert otthon a Bochum, és szerintünk ma is a kékek győznek. A hazaiak szinte biztosan búcsúznak a ligától, a vendégek viszont mindent megtesznek azért, hogy ne kényszerüljenek pótvizsgára. Tippünk tehát 2-es!

Tippek kosármeccsekre itt, sztártippek pedig itt. Sok sikert!

UCD-Shamrock Rovers 2! (1-0) 2!

Magához tér végre a Rovers, és kettővel veri az egyetemistákat!
Ha péntek, akkor ír kaland! A választásunk egy első ligás mérkőzésre esett, amelyen mindenképpen vendégsikerrel számolunk. AZ UC Dublin nagyon beragadt a rajtnál: 9 meccsen 1 pontocska jött össze, gólarányuk 8-24! Az ikszet a gyengécske Bray otthonában érte el a társulat, az elmúlt négy találkozóján viszont pont nélkül maradt.
Hogy nem teljesen kilátástalan a helyzete, az csak a Shelbourne-nek és a Bray-nek köszönhető, ugyanis ez a két gárda is pocsékul kezdte a pontvadászatot. Előbbi két, utóbbi négy egységig jutott… Otthon eddig még csak vereségek szerepelnek a neve mellett, és a gólaránya is elkeserítő: 1-12. Nem vettek villámrajtot az egyetemisták, ezt azért nyugodt szívvel kijelenthetjük!
Mint ahogy a Shamrock sem: a gárda 2-6-1-es mutatóval rendelkezik, tehát igazi döntetlenkirály. Tavalyelőtt bajnoki címet ünnepelhettek a Rovers-drukkerek, egy esztendeje pedig a 4. pozíciót csípték meg a fiúk. Az idén is az élmezőnyben zárna a brigád, ám ehhez most már el kellene kezdeni hármasával gyűjteni a pontokat.
Ami idegenben eddig bizony nem jött össze: négy ikszet játszottak a túrákon, egyszer pedig kapituláltak. Mentségükre legyen mondva, hogy a zakó az idén remeklő Derry nevéhez fűződik. Ami viszont elkeserítő, hogy háromszor végeztek 0-0-ra, tehát azért vannak gondok a támadókkal. A formája lefelé ívelő, ugyanis a Derry volt az utolsó ellenfelük. Előtte ugyan rajzoltak egy hetest a Bray-nek, de egy feltörekvő alakulattól nagyon kevés a két siker kilenc fellépésen. Ezen pedig mindenképpen változtatnia kellene mielőbb Finnéknek.
És erre ma igencsak komoly esély nyílik, ugyanis az UCD ellen általában jól megy a Roversnek (3-10-17)! Ebben a felállásban a legutóbbi négy mérkőzést a Shamrock húzta be, és többször jött a hendis siker is. És ma is látunk ebben az opcióban fantáziát. Magára talál a vendéggárda, és akár kettővel is elverheti az egyetemistákat!

Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.