Hírek

Pontszegény meccs Bostonban

A legutóbbi sikeres éjszaka után reméljük folytatódik a jó sorozat, ezúttal kevés ponttal kalkulálunk a Boston-Detroit meccsen, illetve esélyes lehet a győzelemre a Brooklyn, amely a Cleveland együttesénél tesz látogatást.

Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!

Boston Celtics – Detroit Pistons

Igazi keleti csemegének ígérkezik ez a találkozó, hiszen a Boston-Detroit párharc mindig különleges. Még akkor is, ha így az alapszakasz végéhez közeledve az egyik csapat számára már nincs kifejezett tétje a derbinek…

A Boston számára viszont van, hiszen Doc Rivers együttese szeretné elkerülni az első playoff körben a minden bizonnyal Keleti Konferencia győztes Miami Heat csapatát. Ehhez azonban a Milwaukee előtt kell célba érnie az együttesnek, és egyelőre ezzel jól áll a társaság! Egy ideig erősen kérdéses volt a Celtics playoff részvétele, hiszen a legrosszabbkor dőlt ki az irányító Rajon Rondo. Azonban ez nem különösebben viselte meg a Keltákat, hiszen szép kis győzelmi sorozattal nem hogy megerősítették a 8. helyüket, de még a hetedikre is sikerült befurakodniuk! Kevin Garnett és Paul Pierce vezérletével egy ütős kis társaság kovácsolódott össze, amelyet tökéletesen egészít ki Jeff Green, Jason Terry és Avery Bradley. Ráadásul még a szezon közben Washingtonból érkező Jordan Crawford is remekül beilleszkedett, és 20 meccse alatt 8.6 pontot átlagolt. Garnett és Pierce vezetésével a palánk alatt sem elvesztettek, de azért kijelenthetjük: talán ebben a tekintetben sebezhető leginkább a gárda. Jelenleg 38-36 mérleggel áll a Keleti Konferencia 7. helyén a Boston, és ezt a pozíciót kellene megtartani a nyolcadik helyen tanyázó Milwaukee csapatával szemben. Főként saját közönség előtt nagyon erős a Celtics, hiszen odahaza a TD Gardenben 25-11 mérleget tudnak felmutatni, mely főcsoportjának 4. legjobb hazai mérlege! Nincs azonban túlzottan jó formában a Boston, hiszen a Knicks és a Minnesota otthonában is viszonylag sima vereséget szenvedtek el, igaz a Wolves elleni meccset Pierce személyes okok végett kénytelen volt kihagyni. Várhatóan ma Paul visszatér a csapatba, viszont Jeff Green (74 meccs, átlag 12.3 pont/meccs) szereplése továbbra is kérdéses.

A TD Garden vendége tehát az a Detroit csapata lesz, amely számára már nincs különösebb jelentősége a hátralévő pár meccsnek. Minden bizonnyal lemarad az együttes a playoff-ról, 25-50 mérlegével ez nem is akkora nagy csoda… Valahogy idén 1-2 meglepetés győzelemtől eltekintve nem tudott kiemelkedően és tartósan jól játszani a Pistons. Hiába húzta őket Greg Monroe és Brandon Knight, és hiába érkezett a szezon közben Jose Calderon a csapathoz, valahogy nem állt össze a társaság. Voltak szép pillanatai a Detroitnak, gondolok itt a Toronto idegenbeli legyőzésére vagy épp a San Antonio Spurs legyőzésére Detroitban, de valahogy sosem sikerült egyik meccsről a másikra átmenteni a jó játékot… Így pedig nem nagyon lehet bekerülni az idei rájátszásba, így nem is meglepő a társaság jelenlegi 12. helyezése a Keleti Főcsoportban. Legutóbbi 5 meccséből is hármat elveszített a gárda, viszont legutóbb a Toronto otthonában szép győzelmet arattak Calderon és Monroe vezetésével főként az utolsó negyedben mutatott remek játéknak köszönhetően. Ennek ellenére idegenben nem egy világverő csapat ez a Pistons: eddig 10 győzelmük mellett 27 vereséget voltak kénytelenek elkönyvelni, legutóbbi 5 idegenbeli meccsükből hármat elveszítettek. A gárdát idő közben a sérülések sem kímélték: az már bizton, hogy Maxiell (72 meccs, átlag 6.9 pont/meccs, 5.7 lepattanó/meccs) retinasérülésének köszönhetően biztosan kihagyja a hátralévő meccseket, és mellette még Will Bynum (60 meccs, átlag 9.3 pont/meccs, 3.2 gólpassz/meccs) játéka is kérdéses a mai mérkőzés folyamán.
A két gárda idén két alkalommal találkozott egymással, mindkétszer Detroitban csaptak össze a felek, és a Piston mindkettőt behúzta: 103:88 és 103:83 arányban győzték le a Celtics csapatát. A mai meccs azonban már tét nélküli a vendégek számára, nem úgy a hazaiaknak, és Pierce-ék ráadásul hazai környezetben erősek is. Ennek ellenére a hazai tippnél értékesebb lehet a pontokra hajtani, nem hiszem hogy nagyon megszórják egymást a felek, így a 200 pont alatti fogadási opció jó választás lehet!

Cleveland Cavaliers – Brooklyn Nets

Az idén New Jersey-ből Brooklyn-ba áttelepült Nets a Keleti Főcsoport negyedik helyéért harcol, ezzel szemben a hazaiak számára már csak a becsületes helytállás maradt az idei alapszakaszra célként…

A Cavs idén nem volt meghatározó tényezője a Keleti Konferencia mezőnyének, bár 1-2 alkalommal produkáltak meglepetéseket, főként a szezon közbeni erősítéseket követően. Sikerült megszerezniük Marreese Speights, Wayne Ellington és Shaun Livingston játékjogát, és ezzel komoly erősítést hajtott végre a Cavs a szezon közben. A játékosok kiválóan beilleszkedtek és elkezdték húzni a Cavs szekerét és a gárda el is mozdult az utolsó helyekről ideiglenesen. Aztán az utóbbi időkben megint nem jönnek az eredmények, jelenleg zsinórban 9 nyeretlen meccsnél tart a Cleveland, utoljára még március 13-án győztek a Washington ellen hazai környezetben. Azóta vereség a Dallas, a San Antonio, a Miami, az Indiana, a Houston, a Boston, a Philadelphia, a New Orleans és az Atlanta ellenében és ma este a Brooklyn sem lesz könnyű menet… Kyrie Irving hiánya nagyon megviseli a hazai alakulatot, pedig a mai meccsen is erősen kérdéses a szerepvállalása… Mellette még CJ Miles (62 meccs, átlag 11.3 pont/meccs) játéka is kérdéses. A gárda egyébként jelenleg a Keleti Főcsoport 13. helyén tanyázik 22-51 mérlegének köszönhetően, saját közönség előtt pedig 13-23 mérleget tudnak felmutatni.

A Quicken Loans Arénában ma a Brooklyn együttese vendégeskedik, akik számára komoly tétje van minden egyes hátralévő találkozónak. A Nets ugyanis a főcsoport negyedik helyére hajt, mely ugyebár pályaelőnyt jelentene a playoff kezdetén, és ez komoly tényező lehet. Mindent összevetve 42-31 mérleggel áll a társaság, és ez jelenleg még elég a 4. pozícióra, de az Atlanta és a Chicago csapatának is erre a helyre fáj a foga, és komoly fejtörést okozhatnak még Lopezéknak. Ráadásul nincs is túl pazar formában a Nets, hiszen legutóbbi két meccsét elveszítette: a Denver és a Utah otthonában sem volt igazán sanszuk a győzelem megszerzésére. Így valamelyes romlott, de még mindig egészen jó a gárda idegenbeli mérlege: útjaik során egyelőre 20 győzelmet és 17 vereséget számlálhat a gárda, amely a főcsoport harmadik legjobb hazai mérlege. A Brook Lopez – Deron William – Joe Johnson hármas kiválóan hozza a pontokat a külvárosiak számára, a palánk alatt pedig nagyon jól muzsikál Reggie Evans és Lopez is, akik szorgosan gyűjtik a lepattanókat. A védekezése is egészen megnyugtató idén a Nets-nek, hiszen átlagban 95 pontig jutnak az ellenfelek ellenük. Erre a legjobb példa, hogy a Clippers csapatát is sikerült már 80 pont alatt tartaniuk, de a viszonylag jól dobáló Lakers-Sacramento párost is sikerült idén már 90 pont környékén megfogni… Sérült nincs vendég oldalon, így a hajrát teljes kerettel kezdheti meg a társaság!
Idén egymás ellen két alkalommal találkoztak: mindkét meccset Brooklynban rendezték, és mindkettőn a Nets bizonyult jobbnak: 114:101 és 103:100 arányban győzték le a Cavs csapatát hazai környezetben. Ezúttal is a Brooklyn sikerére számítok, tekintve a Cleveland borzalmas formáját. A Nets számára az elmúlt két meccset követően kötelező a javítás és a Cavs ebből a szempontból jó ellenfél lehet! 1,50 körüli oddson szerintem megéri a vendégek sikerére fogadni!

Tippek éjszakára:
Boston Celtics – Detroit Pistons / 200 pont alatt @ 1,66 (bet365, Tipperősség: 10/7)
Cleveland Cavaliers – Brooklyn Nets / Brooklyn Nets @ 1,50 (bwin, Tipperősség: 10/7)
Portland TrailBlazers – Memphis Grizzlies / Memphis Grizzlies @ 1,75 (bwin, Tipperősség: 10/5)
Charlotte Bobcats – Philadelphia 76ers / 199 pont alatt @ 1,66 (bet365, Tipperősség: 10/7)
Milwaukee Bucks – Minnesota Timberwolves / Milwaukee Bucks @ 1,45 (bwin, Tipperősség: 10/6)
San Antonio Spurs – Orlando Magic / hendikep +17 ponttal Orlando Magic @ 1,55 (bet365, Tipperősség: 10/6)
Los Angeles Clippers – Phoenix Suns / hendikep +19 ponttal Phoenix Suns @ 1,52 (bet365, Tipperősség: 10/5)

Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!

Olvasói sztorik