Hírek

Ikszek a Serie B-ben

Rangadókkal folytatódik az olasz második vonal küzdelemsorozata...

Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!

Sassuolo-Verona x2!

A hazai együttes páholyból figyelheti a többi gárda ádáz küzdelmét a feljutásért. Ennek megfelelően tán a vendégek lesznek motiváltabbak. Ez pedig pontot, pontokat érhet…
Immár a 34. fordulót rendezik a Serie B-ben, a választásunk pedig egy igazi rangadóra esett: az első helyezett fogadja a másodikat. Ha most fejeződne be a pontvadászat, akkor e két alakulat léphetne fel az élvonalba, a 3-6. között záró együttesek még osztályozóra kényszerülnének. Ezt pedig azért jobb elkerülni. Tavaly mindkét hősünk érintett volt a play offban, és el is buktak rendesen – végül a 6. helyről zúzott fel a Seria A-ba a Sampdoria.
A Sassuolo tanult a tavalyi példából, magabiztos előnyre tett szert. 72 pontos, hazai mutatója pedig egészen elképesztően erős: 12-3-1! Érdekesség, hogy épp a sereghajtó Grosseto tudott nála nyerni. Előnye 9 egység a 2. Veronával és a 3. Livornóval szemben.

Boakye-ék fórja csökkent valamelyest az elmúlt hetekben. A legutóbbi két fellépésén nem tudtak diadalmaskodni a zöld-feketék: előbb a Juve Stabia otthonában remiztek, majd nagy meglepetésre a középcsapatnak számító Ternanával nem bírt saját közönsége előtt a listavezető. Előnye még így is tekintélyes, és szerintünk hiába a botladozás, jövőre a legmagasabb osztályban szerepel majd Eusebio Di Francesco legénysége.
A Hellas Verona a 2. helyen tanyázik, 63 pontja van a brigádnak, de mögötte ott a Livorno szintén ugyanannyi egységgel. Aztán egy kis szünet, úgy következik a tabellán az Empoli. Tehát, jó eséllyel a Livornóval vív majd különmeccset a társulat a második számú feljutó pozícióért.
A sárga-kékek idegenben 8-5-4-es sort tudnak felmutatni, ehhez 25-16-os gólarány párosul. Érdekesség, hogy hétszer gólt sem kapott a gárda. Andrea Mandorlini tanítványai a február elejét elrontották, ám a március eleji, Padova elleni vereségüket követően már nem hibáztak: három siker, közben hazai iksz a nagy rivális Livornóval.
Elnézve a Verona és a Livornó sorsolását, szerintünk a Hellasra várnak valamelyest könnyebb összecsapások…
De vissza a mai mérkőzésre. E két gárda eddig hat bajnokit játszott egymással, és lássunk csodát, még nem remiztek!
Ma könnyen jöhet a döntetlen, ám nem zárjuk ki azt sem, hogy a Verona három ponttal tér haza a túráról. Tippünk tehát x2!

Tippek kosármeccsekre itt, sztártippek pedig itt. Sok sikert!

Bari-Livorno X! Mindkét fél betalál: IGEN!

Két, felettébb jó formában lévő együttes csak össze a San Nicolában: gólváltással kalkulálunk!
Fokozódik a feszültség a Serie B-ben: a fontos kérdések közül talán csak kettőre van már kész válasz. Nehéz elképzelni, hogy a Grosseto bennmaradjon a Serie B-ben, mint ahogy azt is, hogy a Sassuolo ősztől ne a legmagasabb osztályban szerepeljen. A tabella elképesztő tömör: a 19., osztályozós helyen álló Spezia, valamint a 6., play offot érő pozícióban tanyázó Brescia között mindössze 10 pont a különbség…
Szóval, sok minden kusza a ligában. Mert vegyük a hazaiakat, akik jelenleg a 13. helyen állnak 39 ponttal (-7-ről engedte indulni a szövetség), kettővel megy a veszélyes zónától, és csak héttel van lemaradva a feljutásért folyó rájátszástól. A piros-fehérek rendesen hullámvasutaztak az idén: jó kezdés, bizakodó hangulat, majd mély gödör, kiesőpozícióba süllyedés, végül megint feltámadás. Most épp a szebb napjaikat élik a déliek, ami annyit jelent, hogy március eleje óta 5 meccséből négyet megnyert, egyet pedig ikszre adott a gárda. Caputoék tehát összekapták magukat, Ghezzalék pontot hoztak Bresciából, de verték a Padovát és a pazar formában lévő Empolit is!
A San Nicolában 8-3-6-os szeszélyes mutatót hoztak össze Iuncoék, ám a formájuk egyértelműen biztató – a legutóbbi két hazait behúzták, rúgtak ötöt, viszont nem kaptak egyet sem…
A Livorno a feljutásra hajt, jelenleg a 3., tehát ha most lenne vége a bajnokságnak, akkor a bordóknak még túlórázniuk kellene az élvonalért. 63 pontig jutottak, vendégségben pedig csak kétszer égtek meg (8-6-2, Modenában, Empoliban). A társulat formája viszont nem az igazi mostanság: az elmúlt két hónapban vereségek, értékes pontvesztések, no és sima sikerek egyaránt történtek Paulinhoékkal… Davide Nicola alakulata a Virtust ugyan legyűrte legutóbb, előtte viszont három iksz szerepel a lajstromban. A középszerű Crotone-től viszont nem kellett volna kikapniuk odahaza… Szóval, a tavasz teljes szeszélyességgel érintette meg a feljutásra ácsingózó együttest.
A Bari jobb formában van, ez kétségtelen, ugyanakkor a Livorno motiváltságával sem lehet probléma. A vége könnyen lehet döntetlen, és azért elnézve a támadósorokat, könnyen jöhet a mindkét fél betalál opció. Mondjuk egy hangulatos 1-1 akár össze is jöhet a végére…

Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!

Olvasói sztorik